2018. február 21., szerda

Hack Péter - Szabad akaratunk és Isten akarata

Isten előre elkészített számunkra egy pályát, hogy azon járjunk. Ehhez az is kellett, hogy megszabaduljunk egy uralom alól, amelyben megtérésünkig éltünk. Káros a hiperkegyelem elmélete, amely szerint mindegy, hogyan élünk, földi életünk végén úgyis a Mennybe jutunk. A Biblia szerint viszont az emberek két csoportra oszthatók: a harag fiaira és Isten gyermekeire. Az előbbiek nem az Isten által elkészített jó cselekedetekben járnak, hanem a levegőbeli hatalmasság akaratát cselekszik. Ők továbbra is a test kívánságai, vágyai és gondolatai alapján élnek.

A BŰNÖS EMBEREK NEM SZABADOK. A SZABADSÁG AZT JELENTI, HOGY AZ EMBER ÖNKÉNT BEÁLL ISTEN AKARATÁBA.

Isten szövetséget akar kötni az emberekkel, amihez előbb ki kell jönni a bűnökből. Ez viszont pusztán pszichikai elhatározással nem sikerülhet. Azért nem, mert a Sátán akarata, hogy ne kerüljünk a Mennybe, hanem osztozzunk ővele a kárhozatban, és ezt nagyon nagy erővel, rendkívül eszesen, ravaszul igyekszik érvényesíteni.

Megtérés nélkül az emberek valamennyien függőségben élnek, csak éppen különböző területeken, és különböző mértékben. Az orvosi, vagy pszichikai szintű beavatkozás kevés sikerrel jár. Az erővel szemben erőt kell állítani, ezért csak ott lehet megszabadulni, ahol van ilyen erő: a teljes evangéliumi karizmatikus gyülekezetekben, ahol van újjászületés, és a Szent Lélek működik. A szabadulásnak elengedhetetlen feltétele az, hogy a bűnös akarjon megszabadulni, és utána ne akarjon újra fogságba kerülni, hanem álljon be Isten akaratába. Ezáltal mennyei polgárrá válik az ember, és az ellenségének már nem lesz joga visszakövetelni őt.

A SZABAD AKARAT LÉNYEGE A SZÍVBELI SZILÁRD ELHATÁROZÁS.

Fontos, hogy nem a lélekben zajlik a döntés, hanem a szívben gyökerezik. A megtéréssel kapcsolatban különösen fontos, hogy erős szívbeli döntés alapozza meg a keresztény életet. Ez úgy jöhet létre, ha a szívét átadja az ember Istennek. Ehhez szükséges, hogy ne legyen az ember külső kényszer alatt.

Fontos a saját akaratot alárendelni Isten akaratának, mert akkor kerül az ember az Istennek tetsző pályára. Érhetnek egy keresztényt is kudarcok, hiszen egy tanulási folyamatban vagyunk benne. Ennek általában az az előzménye, hogy szólt ugyan az Úr, hogy valamit másképpen kellene tenni, csak nem figyeltünk a belső hangra.

LEHET EGY KERESZTÉNYNEK IS SAJÁT AKARATA, DE FONTOS, HOGY NE AZ IRÁNYÍTSA, HANEM A SZÍVE ÉS A SZELLEME. AKKOR AZ AKARATA IS JÓ IRÁNYBA MEGY.

Sokan imádkoznak a Miatyánk szavaival. Komolyan kell azt imádkozni, hogy legyen meg az Úr akarata, és nem úgy, hogy minden másban legyen meg, de a magunk dolgában ne, mert abban Istent akarjuk rábeszélni a saját tervünkre. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy krisztusi emberként élünk. Márpedig Jézus Krisztus teljesen alárendelte magát az Atya akaratának. Ezzel együtt is lehetnek tervei, álmai az embernek, de azokat le kell tenni Isten oltárára.

Vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy egészen biztosan Isten akarata, mert meg van írva. A Bibliából tudjuk, hogy az ő akarata, hogy ne vesszünk el, ne kárhozzunk el, hanem megtérjünk, az igazság megismerésére eljussunk.

A PRÉDIKÁLÁS CÉLJA, HOGY AZ EMBEREKET AZ ENGEDETLENSÉGBŐL KIHOZZA, ÉS ENGEDELMESSÉGBE VEZESSE.

Az engedelmes ember Isten akaratát cselekszi, és ez a maradandó siker. A megtérés után az az akarata, hogy újjászülessünk, és az ősök romlott természete helyett új pályára álljon az életünk.

Az is Isten akarata, hogy Krisztushoz gyülekezzünk, megtisztuljunk és már itt a földön az Ő jelenlétében éljünk. Jeruzsálemről mondta Jézus, hogy egybe akarja gyűjteni fiait, mint kotlós a csibéit. Aki az Úrban van, annak az élete védelem alatt áll. Ha nem vagyunk a szárnyai alatt, nincs védelem.

Jézus főpapi imájában kérte az Atyát, hogy tisztítsa meg az övéit az Igéjével. Jézus azt mondta a poklos embernek, aki azzal ment hozzá, hogy „ha akarod, megtisztíthatsz engem”, hogy „akarom, tisztulj meg!” Az európai kultúrába behatolt keleti vallások hatására népszerűek az önmegváltó, öntisztító gyakorlatok. Számos hírességről olvasni, hogy mindenféle tisztulási kúrákon, zarándoklatokon vesznek részt. De az önmegváltás, önmegtisztítás nem lehetséges. Csak Jézus Krisztus tudja megtisztítani az embert, és csak azokat, akik hozzá jönnek.

Isten akarata a szentté lételünk, hogy magunkat a paráznaságtól megtartóztassuk, és szentségben és tisztaságban tartsuk az edényünket, azaz a testünket. Rendszeresen törekednünk kell a megújulásra, és hogy hálaadó életet éljünk. Jó cselekedetekkel elnémíthatók a balgatag emberek, és ez is Isten akaratában van.

János apostol arra buzdítja a hívőket, hogy imádkozással keressék az Ő akaratát. „És ez az a bizodalom, amelylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket.” Istennek van arra képessége, hogy válaszoljon az imáinkra, sőt tereli is azokat.

ISTEN AKARATA, HOGY MINDEN EMBER MEGTÉRJEN, ÉS NE VESSZEN EL, HANEM ÜDVÖZÜLJÖN, NOHA AD SZABADSÁGOT AZ EMBERNEK ARRA IS, HOGY NEMET MONDJON NEKI.

Az ördög éket akar verni Isten és te közéd. Mindig küld embereket azért, hogy ne Isten szándékát teljesítsed, hanem az övét. Azokkal az emberekkel tudja ezt megtenni, akik nem szeretik Istent, hanem csak önmagukat.

Aki viszont Isten akaratát teljesíti, annak két választása van: jó és még jobb. Az Istent szerető embernek minden a javára van, és ez a szabadság.

ELHANGZOTT IGÉK:
Efézusi levél 2:1-10
Korinthusi első levél 7:37
Zsidókhoz írt levél 10:5-7
Rómaiakhoz írt levél 10:13-17
Péter második levele 3:9
Jakab levele 1:18
Timótheushoz írt első levél 2:4
Máté evangéliuma 23:37, 8:3
János evangéliuma 17:24
Rómaiakhoz írt levél 15:32
Thesszalonikai első levél 4:3-6, 5:18
Péter első levele 2:15
János első levele 5:14


Hrabovszki György jegyzete