A próbák alatti helyes reagálásra a legfőbb példát maga Jézus mutatta be, „aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” (Zsid 4:15)
Ahhoz, hogy követni tudjuk példáját, szükséges, hogy „mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra...” (Zsid 12:1-2)
Nem elegendő, ha elintézzük az életünkben éppen jelenlévő bűnt. A terheit is meg kell semmisítenünk: olyan dolgokat, amik önmagukban nem bűnök, de megakadályoznak minket abban, hogy teljes erőnkkel Krisztus szolgálatára koncentráljunk.
A futóverseny résztvevői minden felesleges terhet letesznek. Egyetlen gramm felesleges súlyt sem visznek magukkal. Ugyanígy kell tennünk! Álljon itt néhány példa arra, amit el kell hagynunk: társadalmi elkötelezettségek, amelyeknek nincs szellemi jelentősége; szentimentális kapcsolatok; háziállataink helye életünkben; túlzott foglalkozás a tőzsdével, sporttal, vagy a divattal, kirakat nézegetés, aggódás a pénz, az egészség, a család vagy a politika miatt.
Mindennel kapcsolatban, amire időt fordítunk, fel kell tennünk két kérdést: Vajon Jézust dicsőíti? Szellemi szempontból építő számomra?
A kitartás szükségessége
Az egész Szentírásban nélkülözhetetlen jellembeli követelmény a kitartás. Sok kereszténynél egyébként ez nem valami népszerű dolog. Amikor jelzem, hogy a kitartásról fogok prédikálni, nagyon kevés „halleluja” válaszol rá. Néha még azt is hozzáteszem: „hadd mondjam el, hogyan kell a kitartást fejleszteni.” Az emberek érdeklődve és aggódva hallgatják a titkot. „Egyetlen módja van a kitartás fejlesztésének – folytatom – ez pedig a tűrés.” Ezt egy csaknem hallható, egybehangzó sóhajjal fogadják. Szavakkal kifejezve, ez a sóhaj azt jelenti: „Úgy érted, semmilyen könnyebb módja nincs?”
Nem, nincs könnyebb módja! A kitartás nélkülözhetetlen hozzátartozója a győztes keresztény életnek, és kizárólag a tűréssel lehetséges fejleszteni. Csak, ha egyszer elfogadtuk ezt a tényt, kezdhetünk helyesen reagálni a próbákra, amelyek érnek minket. „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” (Jk 1:2-3)
De arra is figyelmeztet, hogy „A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen...” (Jk 1:4) Más szavakkal, egészen addig ki kell tartanunk, amíg Isten célja teljesen meg nem valósul, és véget nem vet a próbának.
Ritkán mondja meg előre Isten, hogy „ez a próba hat hónapig fog tartani.” Hiszen előfordulhatna, hogy valaki öt és fél hónap után azt mondja: „Nem bírom tovább, feladom!”
Milyen szomorú lenne! További tizenöt nap kitartás, és Isten célja teljesült volna. Ehelyett ennek a személynek másik próbán kell átmennie, és ugyanezzel a jellembeli hibával kellene foglalkoznia. Isten gyakorlatilag addig vet véget a próbának, amíg a célja nem teljesült vele. Minél hamarabb megtanulunk tűrni, annál gyorsabb lesz a szellemi fejlődésünk.
A korintusiaknak írt első levél 9:25-ben Pál ugyanazt a példát használja, mint a Zsidóknak írt levél szerzője: az atlétáét. „Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető.” Csak, ha fejlesztjük önkontrollunkat, lesz erőnk a tűréshez.
Péter második levelének 1:5-7 verseiben Péter hét sikerhez vezető lépést sorol fel, amelyek felfelé vezetnek a hit alapjáról a keresztény jellem végső beteljesüléshez, az agapé szeretethez. Ez a hét lépés a következő:
Erkölcsi kiválóság, ismeret, önkontroll, állhatatosság (kitartás), kegyesség, kedvesség a testvérekkel, szeretet.
Ebből világos, hogy az önkontroll alapvető előfeltétele a kitartásnak. Minden kitartásra ösztönző próba egyúttal az önkontroll próbája is. Rávilágít, minden gyengeségére személyiségünk bármely területén legyen is.
Érzelmeink területén a gyengeség talán a félelem, vagy a bátortalanság vagy a depresszió. Testi természetünk területén talán a féktelen testi vágy vagy étvágy. Személyes kapcsolataink területén talán a mérgesség vagy a féltékenység. Szellemi fejlődésünk területén talán a büszkeség vagy önhittség.
Akármi is legyen gyengeségünk, világosságra jön, amikor a próba kihívásába ütközünk. Tragikus tény, hogy sok keresztény sosem képes győzni az önkontrollban és a kitartásban. Következésképpen sohasem érik el a magasabb keresztény erkölcs utolsó három lépését, a kegyességet, a testvérekhez kedvességet, és a szeretet.
Úgy néz ki, jól teszem, ha ugyanazzal az igével zárom levelemet, mint az előzőt: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.” (Jk 1:12)
Szolgátok a Mester szolgálatában,
Derek Prince
Fordította: Marton Katalin
