Előző két levelemben a próbával foglalkoztam. Az elsőben a próba céljával, a másodikban pedig azzal, hogyan reagáljunk a próbára. Mostani, befejező levelem témája a legnehezebb próba.
Ha megkérdeznélek benneteket egyenként, hogy mit gondoltok, mi a legnehezebb próba, amivel a keresztények szembesülnek, valószínűleg különféle válaszokat kapnék. Az én válaszom legtöbbeteket meglepne, pedig több mint ötven év teljes idejű keresztény szolgálatán alapul. Úgy vélem, hogy a legnehezebb próba, amivel valószínűleg mind szembesülünk – és amin a legkevésbé szeretünk átmenni – a siker.
Salamon figyelmeztet minket, hogy „Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tűrő, hogynem a kevély.” (Préd 7:8) Másképpen szólva: nem az tesz győztessé, ahogy a versenyt kezded, hanem ahogyan befejezed.
Egy idős kínai lelkész, aki több mint húsz évet töltött börtönben a hite miatt, és most már az Úrral van, azt mondta: „Sok embert láttam ígéretes kezdőként, de kevesen fejezték be jól.” Ugyanezt mondhatom én is.
A sikert elérő emberek példájára most megnézzük Izrael néhány királyát.
Az első három király
Az első király, Saul erős, jó kiállású fiatal férfi volt, aki karrierje korai szakaszában változatos katonai győzelmeket aratott. De amikor Isten az amálekiták ellen küldte, megengedte magának, hogy az emberektől való félelem miatt ne legyen teljesen engedelmes Isten parancsának. Ennek eredményeképpen Sámuel próféta azzal az Istentől származó üzenettel érkezett hozzá, hogy az Úr elutasította őt, mint királyt.
Saul alapproblémája Sámuel üzenetében összegezve ez volt: „Nemde kicsiny voltál te a magad szemei előtt is, mindazáltal Izrael törzseinek fejévé lettél?!” (1Sám 15:17) Amíg Saul alázatos maradt, Isten meg tudta áldani. De amikor kevély lett, Isten elvetette őt.
Ez ránk is vonatkozik. Amikor kicsik vagyunk magunk szemében, akkor helyet hagyunk Isten nagyságának. De amikor nagyok leszünk saját szemünkben, akkor Istennek nem marad hely arra, hogy nagyszerűségét kinyilvánítsa rajtuk keresztül.
Saul kevélysége tragikus véghez vezetett. Élete utolsó éjjelén egy boszorkánytól kért vezetést, majd a következő napon öngyilkosságot követett el a csatamezőn.
A következő király, Dávid, Isten szíve szerinti ember volt. Évekig kellett menekült üldözöttként élnie, miközben Saul vadászott rá. Végül is győztesen ment át rajta és ez a gyönyörű megvallást tette:
„Az Úr megfizetett nekem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nekem; Mert megőriztem az Úrnak utait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől. (Zsolt 18:21–22)
De később Dávid változáson ment keresztül, és így beszélt:
„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet.” (Zsolt 51:3–4)
Mi történt vele? Miért változott meg? Dávid teljes sikert tapasztalt: egész Izrael felett király lett, legyőzte minden ellenségét, élvezte sikerei gyümölcsét. Nem ment többé csatába. Otthon maradt Jeruzsálemben, és bármit megtehetett, amihez kedve volt.
Ezért aztán nem tétovázott, amikor elcsábította Betsabét, szomszédjának, Uriásnak a feleségét. Még Uriás megölését is elérte, hogy elfedezhesse saját bűnét. Dávid a sikerei idején elfelejtette azokat az alapelveket, amelyek szerint királlyá válása előtt élt.
Hála Istennek, hogy végül Dávid megtért, és Isten megbocsátotta a bűnét. Ennek ellenére Dávid bűne sötét árnyékot borított leszármazottai nemzedékeire. Isten előre megmondta neki, hogy így lesz: „Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból...” (2 Sám 12:10) Mindannyiunk számára fontos észben tartani, hogy Isten megbocsátása nem jelenti feltétlenül a bűn következményeinek eltörlését is.
A trónon Dávidot fia, Salamon, követte, szeretett és választott királya volt Istennek. Amiért alázatosan felismerte, hogy bölcsességre van szüksége, Isten e mellé gazdagságot és elismerést is adott neki. Ő lett a legbölcsebb, leggazdagabb és leghíresebb király Izraelben.
Minden bölcsessége ellenére Salamon nem tudta elkerülni a siker próbáját.
„ És mikor megvénült Salamon, az ő feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után... mert Salamon követi vala Astoretet, a szidoniak istenét, és Milkómot, az ammoniták utálatos bálványát. És gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei előtt....” (1Kir 11:4-6)
Dicsőséges kezdetei ellenére Salamon bálványimádóként halt meg.
Fordította: Marton Katalin
