2018. július 17., kedd

Hack Péter - Az ima ereje és fontossága

Gera Zoltán a napokban jelentette be visszavonulását. Élete és pályafutása nagyon szép példája az Istennel járó alázatos ember sikerének. Ő maga is úgy látja, hogy mindent, amit elért, Istennek köszönheti, és eredményeit nem érhette volna el rendszeres imádkozás nélkül.

A gyülekezeti közösségnek nagy előnye, hogy ki lehet építeni baráti kapcsolatokat, és a barátok, testvérek gyakran egymástól kapnak segítséget.

JÓ A TESTVÉRI KÖZÖSSÉG, DE A PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁRA AZ IGE ELSŐKÉNT EMLÍTI AZ IMÁDKOZÁST.

„Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen.”

Jakab levele az ima erejéről Illést hozza fel példának. Illés idejében a rossz uralkodók – Akháb és Jézabel – miatt az egész nemzetre kiterjedt a szenvedés. Bevezették Baál kultuszát, és üldözték az Úr szolgáit. Ekkor a próféta először azért imádkozott, hogy ne legyen eső; aztán pedig azért, hogy legyen. Isten ugyanis világossá akarta tenni a nép számára, hogy Ő minden fölött Úr. Baál papjaival pedig versenyre kelt, melyik isten az imameghallgató, és kinek az áldozatára jön le égi tűz. A nép meg is értette, és egy emberként kiáltotta, hogy az Úr az Isten, az Úr az Isten!

Jézus fontosnak tartotta, hogy az emberek egyénileg is kezdjenek el imádkozni, és Istentől várják a segítséget a problémájukra. Azt mondta: „Legyen hitetek Istenben!” Feltétlen hitre van szükségünk. Kérhetjük nehéz helyzetünkben a megoldást, de csak Isten akaratával összhangban. Jézus a Máté evangélium 6. részében tanít a belső szobáról, ahol az Atya titkon néz. Az imádkozás nem egy külsődleges testi cselekedet, amivel valaki az emberek tetszését nyeri el, hanem bensőséges, személyes kapcsolat az Úrral.

JÉZUS MAGA IS RENDSZERESEN FÉLREVONULT, IMÁDKOZOTT. NEM NAGYOBB A TANÍTVÁNY A MESTERÉNÉL. HA NEKI SZÜKSÉGE VOLT AZ IMÁRA, NEKÜNK SOKKAL INKÁBB.

A Gecsemáné kertben a világtörténelem legnagyobb szellemi konfliktusa zajlott le, amelynek tétje az egész emberiség jövője volt, ezen belül a mi sorsunk is ott dőlt el. Ebben a helyzetben Jézus – noha Ő egy az Atyával – leborult Atyja előtt. Az Isten keresése tehát nem lehetséges másképpen, csakis alázattal. Imádkozáskor kifejezi az ember, hogy Istent mindenhatónak tartja, Aki képes segítséget nyújtani nehéz helyzetében.

AKI KEVÉS DOLGOT KÉR ISTENTŐL, AZ SOK ROSSZ DÖNTÉST FOG HOZNI.

Az imádkozást nem „bevásárlólista” átadásaként kell elképzelni; ezért ne elégedjünk meg azzal, hogy felsoroljuk Istennek a kívánságainkat. Isten megszabadított minket a régi, bűnös természetünkből, ezért azt várja, hogy ne legyenek más isteneink rajta kívül, csak Ő legyen az Istenünk, tőle kérjünk és szóljunk Hozzá rendszeresen; kérjük és várjuk az Ő segítségét. Jó példa lehet előttünk az, hogy az apostolok minden válsághelyzetben imádkoztak, és nem emberektől várták a segítséget.

JÉZUS AZT TANÍTOTTA, HOGY IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK HÁBORGATNAK MINKET, ELLENSÉGEINKET, ÜLDÖZŐINKET ÁLDJUK ÉS NE ÁTKOZZUK.

Aki ezt teszi, az biztosan jól jár, mert ha az illető megtér, akkor ez a nyereség; ha nem, akkor a kimondott áldása reá száll vissza.

Jeremiás próféta a városunkért mondott imákra szólított fel. Dániel próféta imája követendő példa, aki alázattal járult Isten elé, megvallva önmaga és nemzete bűneit. Dániel nem kérte számon Istenen azt, hogy az áldás ígérete ellenére fogságba kerültek, mert tudta, hogy Isten igazságos, és ők a bűneik miatt jutottak nehéz helyzetbe. Azt is tudta viszont, hogy Isten az igazságossága mellett irgalmas is, és erre a tulajdonságára hivatkozott. Arra is példát mutatott Dániel, hogy az imádkozás után a válaszra is figyelni kell. Ennek egy hatásos eszköze a nyelveken szólás, amikor az illető titkos dolgokat szól Istennek. Ami ilyenkor a szellemből gondolati szintre feljut, és egyre világosabb, egyre nagyobb a békességünk benne, az a válasz, arra kell figyelnünk.

A MI ISTENÜNK HŰSÉGES ÉS IMAMEGHALLGATÓ: AZ Ő SZEMEI AZ IGAZAKON VANNAK ÉS FÜLEI AZOK KÖNYÖRGÉSÉN.

A házaspárok nagyon jó helyzetben vannak, mert ha együtt imádkoznak, akkor máris betöltik azt a feltételt, hogy ha ketten vagy hárman egybegyűlnek Jézus Krisztus nevében, akkor Ő jelen van közöttük.

PÁL APOSTOL ARRA SZÓLÍTJA FEL A HÍVŐKET, HOGY MINDIG ÖRÜLJENEK ÉS SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZANAK.

„Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.”

Ennek megvalósításához meg kell érteni az imádkozás lényegét, ami közösséget, folyamatos kommunikációt, vezetést jelent. Jó beilleszteni az életidőnkbe az imádkozást egyéni és családi szinten is. Az imádkozás életforma tud lenni. Ezt megtapasztalhatják azok, akik Izraelben járnak, hiszen a zsidó emberek – noha nem Jézus Krisztus nevében és nem Szent Szellem által – rendszeresen imádkoznak minden élethelyzetben.

JÉZUS AZT TANÍTOTTA, HOGY AZ ATYÁHOZ KELL IMÁDKOZNI, AZ Ő NEVÉBEN ÉS A SZENT SZELLEM ÁLTAL.

Ő hozza fel azokat a témákat, amiket érdemes Isten elé vinni. Amit szellemben kezdtünk el, szellemben is folytassuk. Imádkozó életet éljünk!

ELHANGZOTT IGÉK:
Jakab apostol levele 5:13-18
Márk evangéliuma 14:17; 21-26; 13:32
Máté evangéliuma 26:35-41
Lukács evangéliuma 6:28
Dániel próféta könyve 9:3-23
Thesszalonikai I. levél 5:16-18
János evangéliuma 4:24
Galata 3:3-5

Hrabovszki György jegyzete