Minden keresztény hívő azt állítja, hogy bízik az Úrban. De az igazság az, hogy Isten sok gyermeke nincs arra felkészülve , hogy szembenézzen a világunkban bekövetkező sötét viharokkal. Hacsak nem ragadunk meg egy különleges, rendíthetetlen bizalmat az Úrban, nem leszünk készek a jelenlegi és jövőbeli nehéz időkre.
Amikor a vihar teljes erővel kitör és a bizonytalanság sötét felhőként ráereszkedik az emberiségre, a keresztény hívők tömegei képtelenek lesznek ezt kezelni. Félelemmel telve nem fognak többé győzelmi énekeket énekelni. Kik ezek a hívők, akiket felkészületlenül ér a vihar? Ők azok, akik nem építettek ki imádságos életet az Úrral és nem gyökereztek meg Igéjében.
Istenfélő pásztorok évek óta buzdítják a hívőket, hogy naponta szánjanak időt az Istennel való találkozásra imádságban. Köszönet az Úrnak, hogy sokan megtanulták kiönteni szívüket Jézusnak. Ajándékuk a szent hit és bizalom lett. Hitük naponta növekszik mivel az Igén alapszik.
Látjátok, a közösség bizalmat szül. Ha az Úr előtt kiöntjük összes aggodalmunkat, nyugalmával és bizalmával leszünk eltelve: “Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!” (Zsoltárok 62:8) Eszerint a zsoltár szerint a “bizalom” és a “kiöntés” szétválaszthatatlan. Ha az a dolgunk, hogy bízzunk mindig az Úrban, még a legsötétebb időkben is, akkor viszont állandóan ki kell öntenünk előtte szívünket is.
Amint a dolgok egyre ijesztőbbé válnak, Istennek olyan népe fog felemelkedni akik egyre bátrabbak lesznek. Ezek azok a hívők akik naponta beszélgetnek az Úrral: “Ezért bizakodva mondjuk: Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsidók 13:6) Isten Igéje világosságot fog adni nekik a legsötétebb időkben is.
Dávid megtanulta, hogy az Úrhoz kiáltson életének minden súlyos helyzetében. Ez az Istenfélő ember időről időre egy titkos helyre zárkózott be, és ott öntötte ki szíve félelmét az Úr előtt: “Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, az én Istenemhez, meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott...megmentett engem erős ellenségeimtől.” (2Sámuel 22:7,18)
Így később, amikor élete legnagyobb viharával nézett szembe, készen állt. Szívében egy olyan ének zengett amelyet a legsötétebb bizonytalanságban is képes volt énekelni:
“Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó és megszabadulok ellenségeimtől” (2Sám. 22:2-4)
Dávid felismerte azt a napot, amikor bekövetkezett a vihar. Erőszak vihara, istentelen emberek árvize: “A sír kötelei fonódnak körém, a halál csapdái meredtek rám.” (22:6) De ezek nem izgatták Dávidot. Bizalma Istenben gyökerezett, mert naponta közössége volt az Úrral. És Dávid szíve gyönyörködött Isten Igéjében.
Ugyanígy manapság, sok hívő bezárkózik az Úrral és erősödő közösségük nagyobb bizalmat szül. Azonban, kedves szent, ha nem töltesz hűségesen időt az Úrral imádkozásban, kettős félelemnek és kettős rettegésnek nyitod meg magadat amikor rosszra fordul minden.
Ezek az idők nem csak Istenben való általános bizalomra hívnak: különleges idők különleges bizalmára van szükség.
A legtöbb keresztény hívőnek van valamiféle általános bizalma az Úrban. Arra a néhány ígéretre támaszkodunk, ami alkalmazható Krisztus egész testére:
“Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsidók 13:6)
“Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” (Róma 8:28)
“Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhedetlenül élnek.” (Zsoltárok 84:12)
Ezek a jól ismert ígéretek nagy nyugalmat és áldást hoztak Isten népének századokon keresztül. Mégis az ilyen általános ígéreteken túl, Isten különleges ígéreteket is ad a különleges esetekre és időkre, a nehéz időket is beleértve. Ismernünk és hinnünk kell ezeket az ígéreteket, amikor bátran a kegyelem trónja elé járulunk.
A puritánok, akik Isten óriási áldásait kapták, azt mondták, hogy az Úr minden ígérete szent érvelés. Hitték, hogy a keresztény nem mehet az Úr elé egy általános hittel. Amikor az Úr megparancsolja, hogy bátran jöjjünk trónja elé az irgalomért és kegyelemért a szükség idején, akkor nem csak egy általános elképzeléssel kell rendelkeznünk arról, hogy miért vagyunk ott. Nem mondhatunk csak ennyit: “Uram, te ismered mi van a szívemben, add, amit te jónak látsz.”
Ez talán jónak és alázatosnak hangzik részünkről, de az igazság az, hogy Isten különleges ígéreteket akar adni életünk különleges időszakaira. Azt akarja, hogy szívünkben ragaszkodjunk ezekhez az ígéretekhez, így szilárdan és biztonságosan állhatunk, amikor érvelünk előtte.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
