2012. augusztus 28., kedd

Kenneth Hagin - Bibliai hit - Megkaphatod, amit kimondasz 7.


Az utolsó gyülekezetben, ahol pásztor voltam, voltak jó barátaim, köztük egy házaspár is; a férj orvos. Amikor arra jártunk, hogy vásároljunk vagy valami mást elintézzünk, mindig megálltunk, hogy megnézzük őket. Kedves emberek voltak.
Feleségem elég ideges volt akkoriban, nehézségei voltak az elalvással. Orvos barátunk diétát akart rendelni neki, mert az altatóra nagyon könnyű rászokni, rabjává válni. Tehát diétát rendelt. Megkérdezte a feleségemet, iszik-e kávét, s ha igen, abba tudná-e hagyni orvosi javaslatra. Feleségem azt felelte, hogy már megpróbálta, de nem tudta abbahagyni, csupán lecsökkenteni. Az orvos mégis nagyon kérte, hogy szokjon le, hiszen a kávé ajzószer. De feleségem kétséges­kedett, hogy valóban nem lesz képes rá.
Ekkor visszaemlékeztem az Igére, hogy megtörténhet, amit kimondok, és azt mondtam, imádkozni fogok, hogy a kávétól legyen beteg. De nem, mégcsak nem is fogok ezért imádkozni, hanem egyszerűen kimondom, hiszen az Úr azt ígérte, hogy megkaphatom, amit kimondok. Amikor másnap reggel megpróbalta a kávéadagját lecsökkenteni napi egy csészére és elkezdte inni, rettenete­sen rosszul lett. Attól fogva képtelen volt több kávét inni. Tehát ez az elv kis dolgokban is működik. Megtörténik, amit kimondasz!
Megcsináltam ezt jó néhányszor olyan emberekkel is, akik a dohányzástól akartak megszabadulni. Persze semmi sem segít az olyan keményfejűnek, aki nem is akar leszokni. De most azokról beszélek, akik őszinték, becsületesek és valóban szabadulást akarnak. Egyszerűen azt mondtam ilyenkor, hogy a követ­kező cigaretta meg fogja betegíteni őket. Az egyik ilyen dohányos a saját gyü­lekezetem tagja volt. Eljött hozzám elmesélni, hogy az ima után képtelen volt elszívni egyetlen cigarettát is, pedig előtte 40 évig dohányzott. Amikor valaki az autójában rá akart gyújtani, meg kellett kérnie, hogy oltsa el, mert nagyon rosszul lett. Használhatjuk mindannyian a hitünket, hogy segítsünk azokon, akik valóban segítséget akarnak. Nem tudom mindenkivel megtenni, de az együttműködők számára gyümölcsözik.