Kizárólag változtatás nélküli megosztásra.
Van egy jól bevált technika a stresszes, váratlan helyzetekre, vagy szokatlan, nehéz körülményekre való reagálásra. Úgy tartják, nem új megoldást kell keresni pánikszerűen, idegesen, hanem nyugodtan a jól bevált módszereknél kell maradni, mert azok, mint mindig, működni fognak.
Tehát most sem kapkodunk. Miért is kellene? Nem most keletkezett problémákra csodálkoznak rá néhányan.
Nincs Facebookom, nem szoktam kommentelgetni, nincs digitális profilom és nem élek online közösségi életet sem. Szimplán nincs rá igényem, mert a való élet bőven elég és jobb mint az online kivetülés. Email, telefon és személyes találkozók. Mindenre működik.
Nyílt levelet sem írtam még, soha nem is akartam, de mivel gyűjtőfogalomban, nyilvánosan meg lettem szólítva, illetve a jelenlegi helyzetet és körülményeket figyelembe véve, valami, nagyon mélyről, a legbensőmből ágaskodik, hogy megtegyem. Zárójel kezdete: Ez olyan mint a hazafiság, ami 2015 nyara óta lett élő és fontos a számomra és lesz is már mindig. Mert ha csak átmenetileg is, akkortól, ha lehelletnyit is, de veszélybe került az ország, ahol élünk, és annak biztonsága. Amim van, az a békességem, szabadságom, biztonságom, családom, barátaim, testvéreim, akik biztonságosan közlekedhetnek, élhetnek, járhatnak-kelhetnek az országban, nem éri őket semmilyen inzultus, atrocitás, erőszak, fenyegetés. Ez mindenek előtt való, abszolút prioritást élvező érték, ezt nem adom, ennek hiányát a saját bőrömön, bőrünkön érezném. Mások milliárdjait viszont nem. Ugyanakkor nem félünk, 150 év rutin van ezen a területen a génjeinkben, ezt ne felejtsük. Ennyit a politikáról és április 8-áról. Mindjárt úgyis vége. Zárójel bezárva.
A múlt.
Nem volt vallásos neveltetésem vagy előéletem. 1990 áprilisában, több mint 18 évesen tértem meg - egy héttel az első szabad választások után. Hosszú hajjal, országosan ismert és elismert thrash metal zenei, zenekari háttérrel, nyomorult lélekkel a balatonfüredi Hit Gyülekezetébe tartottam, kifejezetten és határozottan azzal a sziklaszilárd szándékkal, hogy megtérjek és összekössem az életemet Istennel. Még azon év januárjában kerestem új ihletést a zenekari szövegeinkhez, misztikus témákat, gondoltam a Biblia alkalmas kell, hogy legyen erre. Miszticizmus nem volt, és kifejezetten nehéz volt olvasni, napi egy, két oldalt ha tudtam, de folytattam, hetekig. Még az ároni áldást is próbáltam megtanulni, fogalmam sem volt, miért a késztetés… Közben jött a hír, hogy régi barátom, Ughy Zsolti, megtért. Fogalmam sem volt, ez mit jelent, gondoltam elmegyek, és megnézem a gyertyákat meg kereszteket, amiket kitehetett a szobájába, nagyjából ennyi volt a látásom az egészre. Nos, kellékek nem voltak, viszont ahogy beszélt Jézusról, a gyülekezetről, egyértelműen és erősen megérintett Isten ereje, és ott akkor döntöttem is a jövőt illetőleg. Nem félelemből, nem zokogtam a bűneim miatt (csak később, amikor megértettem miket tettem korábban). Éreztem, hogy Isten szeret és foglalkozik velem. Nekem ennyi kellett csak. Az intézményesülés korszaka kezdetén…
Mivel szüleim hét éves koromban elváltak, igazi apai nevelést nem kaptam előtte, hozzáteszem, nem is tudtam volna. Nem finoman mentek szét, hanem fájdalmasan durván, a végkifejletben apám kést rántott anyámra a szemeim előtt, úgy menekültünk el másnap hajnalban, amíg részegen aludt. Orvos volt, az erőszak nem intelligencia vagy diplomafüggő, tanúsíthatom. Tudok mesélni a válás szépségeiről, gyümölcseiről, ha ezt valaki alternatívának tartja, jöhet, elbeszélgethetünk de megígérem, nem leszek kíméletes.
Önfejű, öntörvényű emberként tértem meg, és még sokáig az is voltam. Mindenki azt tudja adni, amije van, akinek sérülései vannak, az sérülést tud adni. Adtam is, jó sokat. Nem tettlegesen, “csak” szóval, ami sokszor rosszabb mint a cselekedet. Még megtérésem után is, még évekkel ezelőtt is. Ha nem éreztem, hogy szeretnek, ha nem éreztem, hogy megbecsülnek. Gyülekezetben, családban egyaránt.
A feleségem a legfantasztikusabb ember akit ismerek, mert soha nem fordult el tőlem, mindig velem volt és támogatott. Szeretet és hűség.
De ugyanezt elmondhatom a keresztény testvéreimre is, barátokra, szolgálókra. Soha nem bántottak, még szóval sem.
Engem Isten nevelt meg és Ő nevelt fel. A szívemhez szóló kijelentésekkel, igékkel, azzal összhangban lévő szelíd vagy erélyesebb módon és tőle való élethelyzetekkel. Személyesen a szívemhez szólva, de legalább ugyanannyiszor Isten emberein keresztül, akik prédikátorok, szolgálók, barátok, alig ismert testvérek. Keresztények a Hit Gyülekezetében. Hitesek. Viharos időkben, problémás időkben, törvénykezős időkben, mindig. Amikor csak lehetőség volt rá, hogy neveljen, megmentsen. Meglepett és meglep ma is, hogy nem elvet, hanem megért és szeretetet ad. Mára már kaptam annyit, hogy a sérülések eltűntek, és én is tudok adni abból amit tőle kaptam, legyen az tett vagy gondolat.
Nagy levegő: Tíz évig nem jártunk a gyülekezetbe, az 1994-től 2004-ig tartó időszakban. Sok dolog nem tetszett akkor, jogosan, pedig én voltam az első villanygitáros a gyülekezetben, voltak sérelmek is, meg igazság érzet is jó sok. Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná, annyiszor volt igazam, ahányszor csak akartam. Nem? De. Mert csak nézőpont kérdése minden. Meg az egó. Úgy gondoltam, ez már nem az a hely, ahova járnunk kellene. Nem a békességet kerestem, hanem a problémák azonnali feloldását, a saját vélemény igazolását, a saját igazság lelki megélését, katarzist de azonnal. Isten a teljes 37. Zsoltárt adta előtte a szívembe, de nem hallgattam rá. Őt nem tagadtuk meg soha, és nem is kerestünk más közösséget, de tolószékes, hibernált szellemi állapotba kerültünk tíz évre, sok rossz döntéssel.
Fehér ember nem felejt, mondják, 2004-ben éreztem, hogy nem jó ez így, vissza kellene térni az alapokhoz. Elkezdtem újra rendszeresen Bibliát olvasni, imádkozni. Ahogy ezt tettem, egyre erőteljesebben éreztem azt a vonzást és hívást amit megtérésemkor is, csak most nem Isten, hanem a gyülekezet irányába. Nem értettem, el is csodálkoztam, de tudtam ki szólt, boldogan engedelmeskedtem. A döntésemet soha nem bántam meg, és nem is fogom.
A jelen.
Szeretem a Hit Gyülekezetét. Érdek nélkül. Szeretem a benne lévő embereket, még azokat is, akik defektesek, hibásak. Azért, mert engem is szerettek, ugyanígy, minden bajommal együtt. Empátia, hála. Nem kell hozzá kereszténység sem. Mert esélyem sem lett volna, ha nem ezt teszik. Olvastam a Bibliában, hogy a menyegzőbe végül meghívták a sántákat, csonkabonkákat… hát igen, mondtam magamban. Aztán rájöttem, mi voltunk azok. Lelki sánták, bénák, hiányosak. Én legalábbis biztosan.
Nem szolgálok nyilvánosan, tettem pár éve még, egy pompás fadarabon volt hat drót, azokat pengettem, de személyes okokból abbahagytam. Lényegtelen. Még azt sem mondom, hogy nem voltam dühös az okok miatt, vagy megsértődve dolgokon egy ideig. Megint az egó. Magánügy. Jó döntés volt a helyén tartani, mert mai szemmel vihar volt a biliben, ahogy mondani szokták. Viszont itt vagyok, és itt leszek, mert nem szeretem összekeverni a dolgokat.
Manapság inkább személyes beszélgetésekkel szeretek segíteni embereknek. A pásztorlás sokkal hasznosabb, mint a gitározás, ebben Cerka barátomnak tökéletesen igaza van. Problémásak különösen előnyben. Egész egyszerűen nem szeretném, hogy másnak is végig kelljen szántani az erdőt.
Aki ismer az tudja, hogy nem voltam soha egy Bólogató János, soha semmit nem tettem és nem is fogok tenni meggyőződés nélkül. Ezért tudok teljes felelősséget vállalni minden jó vagy rossz döntésemért. Én tehetek arról, ha elrontottam valamit, ezt a kizárólagos jogomat fenntartom. Nem pásztorok, nem vezetők, kizárólag én. Még hogy másra fogni… nevetséges és sértő is egyben, nélkülem úgysem menne.
A gyülekezetben soha nem félemlítettek meg, nem erőltettek rám semmit. Soha nem kellett félnem, senkitől és semmitől, erre egyébként sem lettem volna hajlandó. Ha valamivel nem értettem vagy nem értek egyet, nem csinálom. Ha az üzenet, prédikáció valamely része nem hozzám szól, nem üt szíven, akkor elengedem, élő fenyőre nem aggatunk karácsonyi díszeket, viharban úgyis leesik mind. Szabad vagyok és szabadon hagynak, mindig szabadon hagytak. Megélhettem a hitemet.
Politika? Soha nem vettem részt a gyülekezet politikai tevékenységben. Lehetőség ugyan volt rá, de kényszer soha, nem éreztem elvárást senkitől ezért, de neheztelést sem.
Az ok.
Azon hívők miatt írok, akik most a viharban elbizonytalanodtak a gyülekezetet illetőleg. Ne féljetek, nincs semmi új a nap alatt. Kiakadtál valamin, haragszol valamiért vagy valakire? Nem probléma, én is szoktam. Mindenki szokott. A kérdés nem ez, hanem, hogy utána képesek vagyunk-e megtalálni azt a pontot, pillanatot, amikor lenyugodva, békességben tudunk szemlélődni, lereagálni eseményeket, hatékonyan. A többinek nincs értelme, tudom mert kipróbáltam elég sok egyéb verziót már az életemben.
A másik ok, hogy megmutassam magamat azért, nehogy bárki azt gondolja, hogy itt kétbites agymosott droidok mozognak wifin vezérelve, akik nem mernek véleményt alkotni, közben az olaj amit töltenek beléjük felül, kifolyik alul, mert belül konganak az ürességtől.
Ugyanis drága, hitbeli exeim, kik most a hatalmas hullámok közt lékelitek a hajót, vagyunk ám páran ilyenek, akik nem azt érezzük, hogy itt kifosztottak volna minket időben, energiában, érzelemben, pénzben, meg úgy egyébként. Nem is hagytuk volna. Ehelyett bizonyságok, valóságos áldások ezrei értek ezen a helyen. Kiváló emberek tömegei vannak körülöttünk, akik szintén nem tévedhetetlenek, mert emberből vannak.
A szabadság biblikus dolog. Az őszinteség is. Éljen vele mindenki. Viszont nem jó a tükröt otthon köpdösni. Ugyanis ha nem merünk önmagunkhoz és másokhoz őszinték lenni, azt felvállalni, akkor hiteltelenek leszünk. Utána meg jó kiábrándultak is. Ismerős? Persze, hogy az. A stílus viszont nagyon nem mindegy, és tönkre is teheti az őszinteségünket, és minden jó szándékunkat. Én már csak tudom.
Problémák.
A problémákról a gyülekezetben annyit, hogy nem az a kérdés, vannak-e, hanem miként éljük meg a megoldást, mit kezdünk velük. Mi is a cél? Itt a nagy különbség ember és ember közt, motiváció és motiváció közt. Kiteregetjük nyilvánosan, egy pöcegödör szintű hely mellé? De pergessük csak kicsit vissza a filmet.
Kiléptetek közülünk és visszamutogattok, hogy ilyen és ilyen a Hit Gyülekezete. Barátom, az előbb még te is ott álltál mint hites, saját magadra is mutogatsz valójában, mert a Hit Gyülekezetének te is része voltál! Megvezettek, kihasználtak, becsaptak? Értem. Hol volt akkor a személyes meggyőződésed, vezetésed? Lemondtál róla, féltél? Csak nem voltál szolgalelkű, tekintélybálványozó vagy olyan, aki akaratgyengén sodródik az eseményekkel? Mentél más után, szeretted ha megmondják mit tegyél, mert hát gondolkozni már nem volt kellemes, pláne képviselni a saját véleményed, inkább hazudtál magadnak? Most meg türelmetlenül, kiakadva akarod az azonnali változtatásokat? Frusztrált vagy amiatt, hogy rájöttél, hogy nem is Winnettou a király? Szeretné az igazság érzeted, hogy jól összeomoljon minden, mert neked most épp ez a lelki igényed, meggyőződésed, igaz? Jaj de kedves, köszi.
A problémákat, amikre mutogattok, ti is kiszolgáltátok, konzerváltátok, hamis visszajelzésekkel megerősítettétek. Mindezt nagy örömmel, nagy jó kedvvel. Tevőlegesen részt vettetek benne. De ezt nem olvasni a kommentekben, azt senki nem írja le, hogy mit rontott el, hogy ezt meg ezt bizony nem kellett volna, itt meg itt mekkorát hibázott. Azt nem. Le vagyok nyűgözve.
Drága exeim, nincs gond semmilyen ellenzékkel, ha bent marad a Parlament épületében - elnézést a közhelyes hasonlatért - tudjátok, ez különbözteti meg őket a tüntetőktől. A különbség viszont az, hogy a tüntetőknek nincs joga törvényt alkotni.
Nettó sértés számomra, ha valaki olyat ír le általánosítva, hogy “az embereket”, “a gyülekezetet” mintegy hivatkozásul. Komolyan, engem is? Te tudod, hogy engem megvezettek, becsaptak? Nahát, ez nekem új. Esetleg a közeli barátaimat a gyülekezetben, akikkel napi kapcsolatban vagyok, akiknek látom az életét, ráadásul az ellenkezőjét annak, amit állítasz? Vagy csak az történik, hogy magadból kiindulva általánosítasz, szimplán ránk vetítve azt az élet minőség szeletet amit te megéltél. Mindjárt sírva fakadok.
Anyagiak? Csak egyetlen személyes példa a gyülekezet bármilyen módon történő támogatásáról. Csak most, csak egy, csak a rendkívül jóindulatú, kíváncsi igazság bajnokoknak.
Megtérésem előtt már nyolc hónapja dohányoztam. Príma kis függőség volt, magamat ismerve biztosan állíthatom, hogy még ma is tenném. Nikotinfüggők tudják miről beszélek. Eltelt vagy tíz nap, és egy pesti istentisztelet végén személyesen Németh Sándor imádkozott értem ezzel kapcsolatban. Csak annyit mondtak nekem előtte, hogy ha meg akarok szabadulni a dohányzás kötelékéből - remek hasonlat - akkor kérjek imát, mert itt az embereknek sikerül letenni ezt a káros szokást. Akartam, és akkor ott a vágy a nikotin felé teljesen megszűnt örökre, Isten kivette belőlem. Teljesen.
Matek: tehát 28 év. Lehet kiszorozni mibe került volna ez a móka eddig nekem. Csak a cigaretta. Egészségről, kinézetről már ne is beszéljünk. Hívhatjuk igazi hálapénznek. Magánügy, viszlát.
Egy kis észrevétel még. Pikáns felhangot ad a jelenlegi mozzanatoknak és azok hitelességének, helyességének bizonyos alakokkal való közösségvállalás. Ugyanis ebben a jelenlegi zavaros vízben megjelentek azok - miket nem sodor elő az ár a mélyből - akik még az illemtankönyvet is csak remegő térdekkel, reszkető kézzel nyithatnák fel, minimum egy kisebb Balatont izzadva közben a félelemtől, a Bibliát meg a polcról sem szabadna levenniük. Például egy három házasságot legalább tönkretevő gazember aki véleményezni merészel igei kérdésekben, minősíteni a gyülekezetet. Meg azok a Hubble teleszkópot megszégyenítő orákulumok, akiket még a Brian életébe se tettek volna be a prófétajelenetbe látnok igemagyarázónak. Vagy az a hazug, amelyik úgy ment el innen, hogy azt állította, nem kapott semmilyen támogatást a gyülekezettől amikor nehéz helyzetben volt anyagilag, pedig jómagam is kisegítettem két esetben amivel csak tudtam.
Nem semmi, igazi szájkarate elitkommandó, a Feláldozhatók hősei is csak pirulnának ezen a Marvel univerzumon.
De hát a szerelem vak, mint tudjuk, még ha valaki a maga igazságába is szerelemes.
Konklúzió.
Ahogyan Churchill mondta: “We will never surrender”. Hozzáteszem, a hamis látásoknak, hamis előrejelzéseknek, véleményeknek szól ez. Nem fog a gyülekezetünk összeomlani, mitől is, miért is kellene összeomolnia? Itt rengeteg igaz ember van, rengeteg hiteles ember, barát, és nem akarunk, nem fogunk máshova menni - hova is, miért is? - nem vagyunk hajlandóak azt a rengeteg jó dolgot elfelejteni és eldobni, ami ITT ért és folyamatosan ér minket Istentől, közvetlenül vagy igaz embereken keresztül. Mert ezek az áldások, értékek, tények. A tények pedig makacs dolgok. Meg a lojalitás is az.
A problémáinkat pedig majd megoldjuk, méghozzá hittel, hitből, ami hatékonyabb minden emberi, lelki okoskodásnál, erőlködésnél. De a problémáink a mieink, aki lelépett, ne foglalkozzon velük, ne érezze sajátjának. Miért? Mert nem az övé, ilyen egyszerű. Végre szabad tőle, használja ki a remek lehetőséget. Mondják is ilyenkor: Foglalkozzon a saját dolgával. Viszlát, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni.
Nagyon szerettem Pétert, most is szeretem, elképesztően értékes ember, nagyon fáj, hogy reagálnom kell, így. De kivinni ilyen méltatlanul és borzalmas időzítéssel és helyre a véleményét, azt is ami igaz, azt is ami nem, rendkívül rossz, felelőtlen döntés volt. Egy ilyen kaliberű embernek itt bent lenne jó ha építene, mert átlagon felüli képességekkel rendelkezik a pásztorlásban. Szívemből, őszintén sajnálom ezt az egészet. Péter azt írta, hogy a Hit Gyülekezete menthetetlen, én remélem, hogy az ő helyzete nem az.
Mann László
átlag ember
Hit Gyülekezete
Veszprém
2018.03.27
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
