2018. április 16., hétfő

David Wilkerson - A számkivetettek evangéliuma 1.

Lukács 15-ik fejezetét sokan „A számkivetettek evangéliumának” hívják. Századokon keresztül ez a fejezet az elesettek számára Isten szava volt, azok számára akik messze vándoroltak Krisztustól, akik vele jártak a múltban, de a régi bűnök újra megkötözték életüket.

Kit nevezhetünk „kiközösítettnek” vagy „elvetettnek”? Lukács 15-ik fejezetében az elvetettek azok voltak akiket a társadalom és az egyház visszautasított, mint elbukottakat, kudarcot vallottakat. Ezek magukat is Isten által kivetetteknek érzik az erkölcsi kudarcaik miatt.

Ez a figyelemre méltó fejezet egy képpel kezdődik, amelyben bűnösök egy csoportja hallgatja Jézus tanítását. Közöttük voltak adószedők is, amely szakma korrupcióval volt telve. A társadalom megvetette őket és prostituáltakkal, házasságtörőkkel és alkoholistákkal egy szintre sorolta. Azokban az időkben az ilyenek a világ szemében megvetettek voltak.

Jézus azonban pontosan ezekre a tömegekre nézett szeretettel. Ők voltak azok, akiket megkeresni és megváltani jött. Ők voltak azok a betegek, akiknek szükségük volt orvosra, és Ő volt számukra a gyógyír.

Szeretnélek megkérdezni: mi jut eszetekbe amikor egy ilyen reménytelen csoportra gondoltok? Talán ti is elsodródtatok az Úrtól. Lehet, hogy elidegenedtetek Isten dolgaitól alkohol, pornográfia vagy kábítószerek miatt.

Akármivel is küszködtök, nem érzitek Krisztus régi közelségét. Azt hiszitek, hogy olyan mélyre süllyedtetek a bűnben, hogy nincs bocsánat. Némelyek azzal a gondolattal küszködnek, hogy a távolság áthatolhatatlan, reménytelen. Ha mindez a ti életeteket jellemzi akkor ez az üzenet leginkább nektek szól.

Amint Krisztus a tömeg előtt állt és tanított, a farizeusok büszkén hallgatóztak a közelben. Valószínűleg ezt suttogták egymásnak, „Nézzétek azt a rabbit; erkölcsös jó zsidó és tanító soha nem menne ilyen bűnösök közelébe. Ez az ember pedig ölelgeti őket és rájuk teszi kezét. Ezek kivetett, mindenki által jól ismert bűnösök, mégis imádkozik és étkezik velük.”

Amint Jézus elkezdett beszélni, a tömeg elcsendesedett. Három példabeszéddel tanította őket, három erőteljes illusztrációval mutatta meg Isten szívét az ilyen megvetettek iránt. Ezek a történetek az elveszett juhról, az elveszett pénzről, és a tékozló fiúról szóltak.

Jézus üzenete nemcsak az ott gyülekezőknek szólt, de minden jövő nemzedéknek, különösen pedig a mai nemzedékhez szól. Jézus ebben a három példabeszédben hármas üzenetet küld azoknak, akik bűnbe estek.

Krisztus üzenete mindazokhoz szól akik a bűn bilincsében élnek. És ez a személy lehet egy lelkész, vagy egy tanító vagy egyszerűen egy hívő. Azokhoz szól akiknek egyszer égett a szívük az Úr Jézusért, de elsodródtak, szívük elhidegült és úgy érzik, hogy Isten és a gyülekezet nem szereti őket.

Az egyik lelkészre gondolok akit házasságtörés miatt lelkigondoztam. Ez az ember elvesztette gyülekezetét, családját és pénz nélkül maradt. Elmondta nekem, hogy „Isten oly sokkal megáldott és mégis bűnt követtem el hatalmas kegyelme ellen. Pontosan ez ellen a bűn ellen prédikáltam és most én lettem elvetett lélek.”

Jézus üzenete neki szól és az ehhez hasonlókhoz.