Isten megörvendeztet
Amikor azt mondjuk: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben", bizonyosak lehetünk arról, hogy nem vagyunk egyedül. Semmi sem rosszabb, mint a teljes magányosság és elhagyatottság érzése. Akár zsúfolt járdán is sétálhat az ember, és mégis érezheti magát elszigetelve; sóvároghat valaki után, akinek kiöntheti a szívét, akivel beszélgethet. A hosszan tartó magány sötét sikátorba vezet, amelynek vége az összeomlás.
Amikor sok évvel ezelőtt az Egyesült Államokban jártam, egy helyi újság kiemelten foglalkozott egy koreai diáklány történetével, aki levetette magát a város egyik magas épületéről. Az ő esete került a címoldalakra. Búcsúlevelet hagyott hátra öngyilkossága előtt. A levélben az állt, hogy a halál volt az egyedüli menekvés az őt fojtogatóan körülvevő, már elviselhetetlen magányból. Keményen dolgozott, hogy megkeresse a tandíjra valót. Az órák után egyenesen egy étterembe ment mosogatni és takarítani. Ezt követően gyermekfelügyelettel foglalkozott, hogy pluszkeresethez jusson. Mivel az angol nem volt anyanyelve, nyelvi nehézségei is voltak. Továbbá Koreába sem térhetett vissza a diploma megszerzése előtt. Ez a cél azonban igen távolinak tűnt számára. A magánya elviselhetetlenné vált, ezért végzett önmagával.
A magányosság nemcsak az idegenben tanuló diákok problémája. Magányosság gyötörhet híres embereket is, akik sikeresek a maguk területén, és emberek tömege tiszteli és szereti őket.
Én úgy látom, hogy Júdás Iskáriótes volt a legmagányosabb személy a Bibliában. Jézus közvetlenül vagy közvetve több alkalommal is figyelmeztette, hogy térjen meg. De Júdás elhatározta, hogy elárulja Jézust. Az utolsó vacsorán otthagyta a többi tanítványt, és kiment a sötétségbe. A végén már nemcsak Isten és a főpap hagyta el őt, hanem a végső magányba, a halálba menekült.
Hogyan lehet kiutat találni a magányból? Az emberek általában két módszerhez folyamodnak.
Az első módszer az önzés. Ennek megfelelően egy teljesen egoista, önközpontú életet próbálnak élni. A Bibliai tékozló fiúhoz hasonlóan ők is állandóan a saját részüket akarják: pénzben, becsületben, hatalomban, pozícióban, emberiekben és örömökben. Önző törekvésük nem ismer határokat. Az önzés azonban gyorsan visszasüllyeszti őket a magányba.
A mai világot annyira átitatta az önzés, hogy lépten-nyomon beleütközünk, még a családi kapcsolatokban is. Itt van például egy férj, aki állandóan elvárja, hogy tiszteljék és szeressék, mégis magányos ember a felesége és a gyermekei társaságában is. A szüleiket pusztán felvigyázóknak tekintő gyerekek megpróbálják elhagyni otthonukat, mivel magányosak. A magány gyökeret ver barátok, kollégák, tanárok és diákok körében is. Minél önzőbbé válik valaki, annál inkább elhatalmasodik életében a magányosság érzése.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
