Jézus odaadta magát értünk, és keresztre feszítették. Halála kifejezi az isteni szeretetet. Isten nem néz sem a rangra, sem a körülményekre. Szeretete feltétel nélküli és önfeláldozó.
Ezért olvashatjuk a Róma 8,38-39-ben: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. “
A mások iránti szeretet mélységét az határozza meg, hogy mekkora akadályokat vagyunk hajlandók legyőzni értük. Tegyük a halál akadályát Isten elé, hogy megállapíthassuk irántunk való szeretetének fokát. Isten odaadta egyszülött Fiát, hogy kiigya a halál keserű poharát, és így győzze le a halál akadályát.
Isten egyetlen szavával mennyei seregek ezreit küldhette volna Jézus kiszabadítására.
Jézus azonban így imádkozott a Gecsemáné kertben: „Atyám ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te. “ (Mát 26,39)
Bűneink szennyével volt tele az a pohár, amelyet Jézus fenékig kiürített. Az ítélet keserű pohara volt ez, melyet mi és gyermekeink nem tudtunk volna elkerülni, ha Jézus ki nem itta volna helyettünk.
E pohárral szembesülve így fejezte ki Jézus a fájdalmát: „Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig. " (Mát 26,38)
Isten elfordította arcát egyetlen Fiától, amikor kiitta a poharat, és ott függött a kereszten. Nem tudta elviselni a kínt, melyet Fia hordozott, amikor ezt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?“ Isten még erre a kiáltásra sem fordította oda orcáját.
Miért vetette alá magát a Fiú a legnagyobb szenvedésnek? Azért, mert Isten el akarta hárítani az összes akadályt, amely közötte és közöttünk volt. Ezzel a szeretettel viszonyul Isten, a mi Atyánk a gyermekeihez. Még a halál sem állhat Isten és közénk.
