Az egyik legnagyobb probléma ma az egyházban a szolgálattevők személyes ambíciója. Pál apostol a filippibeli keresztényeknek írt erről a kérdésről:
"Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Szellemben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; semmit nem cselekedvén versengésből [önös ambícióból], sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Filippi 2:1–3)
Ezek nagyon erőteljes szavak. Pál nem felszínes, hanem nagyon mélyről fakadó érzésekről beszél. Sok csodálatos szolgáló testvérrel találkoztam, de úgy látom, ma az egyház elsődleges hajtóereje az ambíció: építsünk nagyobb gyülekezetet, tartsunk nagyobb összejövetelt, több nevet tartalmazzon a levelezőlistánk, tegyük magunkat közismertebb személyekké. Ha cinikusnak is hangzana, amit mondok, a mai keresztények fő mozgatórugója mégis az ambíció. Azonban Pál ezt mondta: „semmit
ne tegyetek önös ambícióból”.
Hadd kérdezzek valamit tőletek, akik szolgáljátok az Urat. Tulajdonképpen mindenkihez szól, hiszen minden hívőnek szolgálatba kell állnia. Mi hajt téged? Mi késztet mindannak megtételére, amit véghezviszel? Hogy olyan szavakat mondj, amilyeneket mondasz? Hogy úgy viszonyulj az emberekhez, amint teszed? Isten szeretete és a könyörület motivál? Az 1János 4:7 erre int bennünket:
„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.”
Megvallás:
Köszönöm Atyám, hogy Te annyira törődsz velem. Kifejezem a vágyamat, hogy Isten szeretete és a könyörület motiváljon engem. Amint egy apa szíve megesik a gyermekein, Isten akként könyörül rajtam. Ámen.
