Jeremiás 15,10 Jaj nekem, anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal!
Jeremiás élete nagy részében komor üzenetet kell, hogy közvetítsen, és senki sem érzi át annyira üzenetének súlyát, mint ő maga. “Bárcsak a fejem víznek, és a szemem könnynek forrásává válnék!” – jajveszékel keservesen (8,23). Ez a lelkület olyan erősen átüt Jeremiás írásain, hogy nem véletlenül emlegetik a zokogó prófétaként. Már a kezdet kezdetétől, Jeremiás Istennel perlekedik kiválasztása miatt. Isten nehéz terhet rakott Jeremiás vállára, aki ezt kegyetlenségnek tartja Isten részéről, és jajgatva, panaszkodva, önmagát sajnáltatva, kifakadva válaszol. Jeremiás kertelés nélkül feltárja érzéseit Isten előtt: „Rászedtél, Uram!” mondja vádaskodóan (20,7). Isten hatalmát is megkérdőjelezi: „Miért lennél olyan, mint a riadt ember, mint az olyan férfi, aki nem tud segíteni?” - kérdezi (14,9).
Istenhez benyújtott tiltakozás
Ebben a fejezetben is ilyen Istennel folytatott párbeszédet találunk. Isten üzenete Júda ítéletének kihirdetésével kezdődnek. A 10. versben azonban Jeremiás közbevág, és belekezd saját mondandójába. Mit mondanak majd az emberek arról a prófétáról, aki ilyen üzenettel jön elő? Az egész országban máris átkozzák a nevét. Jobb lett volna, ha meg sem születik. Isten azonban félbeszakítja a személyes panaszkodást, és ünnepélyesen újrakezdi izraelnek szánt üzenetét, amelyet ismét Jeremiás önsajnálkozó panaszai szakítanak félbe. Jeremiás úgy látja, hogy Isten olyan lett hozzá, mint valami csalóka búvópatak, amelyben nincs állandóan víz. Jeremiás keserű kitörései és tiltakozása ellenére, Isten sohasem mond le róla, sőt, azt ígéri neki, hogy a siránkozó prófétát “bevehetetlen ércfallá” teszi, amely az egész nép támadásának ellenáll. Azonban Jeremiás sem hagy fel Isten elleni vádirataival. Azt mondja: „nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében”, mégsem tud hallgatni (20,9). Isten tüze izzik a belsejében, amelyet nem tud magában tartani.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
