2015. május 4., hétfő

David Yonggi Cho - Az Úr imája - A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma 3.

2. Isten gondoskodik rólunk

Az Ószövetségben hozzávetőlegesen hárommillió izraelita tapasztalta meg a bőség Istenét a negyvenéves pusztai vándorlás során. A pusztában nem volt sem elegendő élelem, sem elegendő víz hárommillió ember számára. Isten azonban minden reggel mannával látta el őket - pont annyival, amennyi aznapra elegendő volt.
Isten vizet fakasztott a sziklából és ellátta friss hússal az izraelitákat, fürjeket küldve táborukhoz egy nagy szél segítségével. Isten gondoskodásának újabb példájáról olvashatunk az V.Mózes 8,4-ben: „A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadt immár negyven esztendőtől fogva.“

Az ígéret földjét sokszor nevezték “tejjel és mézzel folyó földnek”. Isten még most is azt ígéri, hogy gyermekeinek fogja adni a “tejjel és mézzel folyó földet”, s Ő tartja is magát az ígéretéhez. A mindennapi kenyerünket oly bőségesen adja meg, mint a folyó tej és méz. Ő most is Atyánk!

Azok a csodák, amelyeket Jézus véghezvitt, ugyancsak bizonyítékai annak, hogy Isten gondoskodik a mindennapi kenyerünkről. Egyik nap - csak a felnőtt férfiakat számolva - 5000 ember hallgatta Jézus prédikációját. Amint közeledett az este, a tömeg megéhezett. Ott a pusztaságban, emberi erővel képtelenség lett volna ellátni annyi embert. Urunk azonban „tejet és mézet“ hozott létre egy csoda által. Amikor Jézus megáldott öt árpacipót és két halat, s szétosztotta ezeket az emberek között, az élelem csodálatos módon megsokszorozódott. Amikor a tanítványok összeszedték a maradékot, tizenkét teli kosár gyűlt össze. (Mát 14,16-21)
Ez a csoda nem csak egyszer történt meg. A második bibliai beszámoló megerősíti Isten szándékát. A Máté 15,32-38 egy hasonló eseményről számol be, ahol Jézus 4 000 embert lakatott jól hét cipóval és két hallal, s ez a szám talán több tízezerre is rúgott, ha hozzávesszük a gyermekeket és asszonyokat is. Ezt követően hét kosár maradékot gyűjtöttek össze. Isten a szükségleteink szerint gondoskodik rólunk.

Jézus törődött az emberek anyagi gondjaival, ez derül ki a következő történetből is. Péter nagyon csalódott volt, mivel egész éjjel dolgozott, de nem fogott halat. Valóban elkeserítő lehet egy halásznak, ha nem fog egyetlen halat sem. Most képzeljük el ezt a saját életünkben. Tegyük fel, hogy egyetlen fillért sem kerestél annak ellenére, hogy egész nap keményen dolgoztál. Milyen csalódott és frusztrált lennél. Péter éppen ilyen állapotban lehetett, amikor Jézus hozzájött, és a következőt mondta: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.“ (Luk 5,4).

Jézus szava beteljesedett: egyetlen hálóvetésre Péternek olyan fogása lett, hogy szakadozni kezdett a hálója. Péter korábbi halfogásban való sikertelensége nem függött össze a halászatban való jártasságával. Ami szaktudásunk sem biztosítja mindig számunkra a mindennapi kenyeret. Nagyon sok ember él kétségbeesésben anélkül, hogy tudnák kudarcuk okát. Ahogy Jézus beszállt Péter csónakjába, és megmondta neki, hová vesse hálóját (Jézus kétszer is segített Péternek a halfogásban, az említetten kívül még a feltámadása után), hasonlóképpen életünk középpontjába is szeretne belépni, és gondoskodni akar természetfeletti módon mindennapi kenyerünkről.

Jézus, aki minden szükségeset elkészített számunkra, nemcsak azt mondta, hogy imádkozzunk mindennapi kenyerünkért, de egy sor példával meg is mutatta, hogy mindent meg tud adni, amire szükségünk van. Nincs okunk kételkedni imáink meghallgatásával kapcsolatban.

Az eddig idézett bibliai példák az élelemmel voltak kapcsolatban. A Biblia azt mondja, hogy Isten más anyagi javakkal is meg akar áldani bennünket. Nézzünk meg néhány ilyen verset:

„Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő ad erőt neked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az Ő szövetségét, amely felől megesküdt a te atyáidnak, miképpen e mai napon van.“ (SMóz 8,18)

„Ha pedig szorgalmatoson hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, amelyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened; És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőben. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése. Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. Áldott leszel bejöttödben, és áldott leszel kimentedben.“ (5Móz 28,1-6)

„Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód vályúi.“ (Péld 3,9-10)

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az ember, aki ő benne bízik. Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik Őt félik, nincs fogyatkozásuk" (Zsolt 34,9-10)

Ez csak néhány példa arra, hogy Isten készségesen megáld jóléttel. De nem elegendő tudni és idézni ezeket az igeverseket. Imádkozzunk Jézus tanítása szerint, és ugyanakkor higgyünk az Ő szavában.