2015. január 19., hétfő

David Yonggi Cho - Az Úr imája - Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben 5.

Isten a múlt, a jelen és a jövő viszonylatában

Melyik idősíkban létezik Isten? Vannak, akik azt tartják, hogy Isten munkálkodott a múltban, de manapság már nem tesz semmit. Voltaire francia filozófus azt állította, hogy Isten olyan tökéletesen megteremtette ezt a világot, mint egy órásmester egy tökéletes órát; azonban Ő többet már nem munkálkodik a világban, mert minden tökéletesen működik az általa megszabott törvények szerint.
Vannak teológusok, akik azt állítják, hogy az egykor kijelentéseket adó, csodákat cselekvő és az emberek között munkálkodó Isten ma már halott. Szerintük ez a világ az emberi bölcsesség és az ember által alkotott társadalmi rendszer jóvoltából válhat jobb hellyé.

Vizsgáljuk meg Isten Igéjének a fényében, hogy milyen téves és gonosz az állításuk. „És ismét monda Mózesnek: így szólj Izrael fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene küldött engem tihozzátok. Ez az én nevem mindörökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre." (2Móz 3,15)

Láthatjuk, hogy Ábrahám Istene Izsák és Jákob Istene is egyúttal. Ő lett az Istene Mózesnek és a Mózes idejében élő izraelitáknak is. Isten így szólt: „Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákobnak fiai, nem emésztettek meg" (Mal 3,6) Az Ószövetségben Isten mindig a jelen idő Isteneként jelent meg népe számára. Ábrahám Istene volt Sámuel Istene is és Sámuel Istene volt Salamoné és Dávidé is.

Vajon Isten csak az Ószövetség és nem az Újszövetség Istene is? Lázárnak, Márta fivérének halála negyedik napján Jézus elment hozzájuk Betániába. Márta arcra borult Jézus előtt és sírva panaszkodott: „ Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. “

Márta bízott Jézus hatalmában, „múlt időben”, de Jézus azt mondta: „Feltámad a te testvéred.“ 
„Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon." Márta elismerte, hogy Jézus a múlt és a jövő Ura, de nem a jelené, pedig Jézus éppen az ő szemei előtt készült egy csodára. Jézus így szólt „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él; hiszed-e ezt? “ (János 11,21-26)

A „Mi Atyánknak" hívott Isten a múlt Istene: Ő teremtette ezt a világot. Ugyanakkor Ő a jelen Istene is: mindent uralma alatt tart, és akarata szerint működtet mindennap. De Ő a jövő Istene is. Ő a mi örökkévaló Istenünk. Mielőtt Jézus felment a mennybe és az Atyaisten jobbjára ült, ezt mondta: „íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!“ (Mát 28,20) Márpedig ha mindennapi életünkben sorra teljesülnek be ígéretei, akkor ez az ige minden bizonnyal igaz.

Jézus mennybemenetele után az apostolok mindig a jelen Istenéről írtak: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint. “ (Ef 3,20) „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből. “ (Fil 2,13) „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.“ (Zsid 13,8)

Mindezeken felül a hithősök milliói jártak a jelen Istenével az apostoli időktől fogva napjainkig, amíg haza nem szólította őket az Úr. A mi Atyánk élő Isten, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz.