2019. augusztus 21., szerda

Ruff Tibor - Van esélyünk győzni a Sátán gonoszsága ellen

A Sátán Isten és a keresztények ellensége. Ahhoz, hogy legyőzzük őt, szükséges az, hogy vele kapcsolatos tanításokat is halljunk, még akkor is, ha ennek hallgatása nem kellemes. A Sátánnal szembeni háború ma is, folyamatosan zajlik.

Mihály arkangyal Izrael angyali fejedelme. A világmindenség igazgatásának helyén, a Mennyben az Ige szerint fel fog állni, szólásra fog jelentkezni Mihály. Vannak döntések, amelyeket angyali szinten hoznak meg, és ez akkor emelkedik törvényerőre, amikor azokat Isten szignózza. Ebből is látható, hogy a Teremtő – noha megtehetné – nem diktatórikusan irányítja a teremtett világát. Mihály a történelem során többször is szólhatott volna népe, Izrael érdekében, de nagyon nagy önuralmat tanúsítva hallgatott, hogy Isten akarata megvalósulhasson a nemzetekből valókkal kapcsolatban.

AZ ANGYALOKAT ISTEN NEM KÉZI VEZÉRLÉSSEL IRÁNYÍTJA, HANEM ŐK ÖNÁLLÓ AKARATTAL RENDELKEZŐ, NAGYON NAGY FORMÁTUMÚ, IRTÓZATOSAN NAGY EREJŰ LÉNYEK.

Az angyalok kölcsönösen segítik egymást Isten céljainak elérése érdekében. Amikor a készülő rossznak a minősége teljességre jutva láthatóvá válik, akkor fog a Mennyben szólásra emelkedni Mihály. Nem csupán beszédet fog mondani, hanem a hozzá tartozó angyalokkal együtt harcba is fog indulni. A harc célja az lesz, hogy megtisztítsák a második eget a gonosztól. A bukott angyalok fejedelmének görög neve diabolosz – azaz szétdobáló -, héber neve pedig szatan, ami ugyanazt jelenti. Fontos tudni, hogy a név az adott lénynek a spirituális lényege.

A SÁTÁN NEVE TEHÁT AZT FEJEZI KI, HOGY A VILÁGMINDENSÉGBEN MEGLÉVŐ MINDEN ROSSZNAK Ő AZ EREDETE ÉS GYÖKERE. MEG KELL EZT ÉRTENI, MERT ENNEK ISMERETÉBEN KÖNNYEBB NEKI ELLENÁLLNI.

A szatan név alapjelentése vádló, de jelent vádlást is, de még peres ellenfelet, ellenséget is, sőt egyes szótárak szerint ügyészt is. Az az igazán megdöbbentő, hogy éppen őt nevezte ki Isten arra, hogy legyen az igazság megőrzésének képviselője, ügyésze, és ő lett az igazság legnagyobb ellensége – visszaélve profi jogi szakértelmével. Mivel a Mennyben jogszerűség alapján történik minden, ezért Ő még a Sátánt sem engedte megbüntetni mindaddig, amíg mindenki számára nyilvánvalóvá nem válik a gonoszsága. Ő kezdettől fogva embergyilkos volt, és éppen jogi ismereteit használta fel arra, hogy az embereket a törvénnyel szembeni engedetlenségeit kihasználva ölje. Lényegében mindig úgy használta fel a jogot, hogy ölhessen általa. A motivációt a legnehezebb bizonyítani, hiszen csak Isten képes a szíveket és az indítóokokat vizsgálni, ezért nem könnyű a gonoszt sem elítélni.

ISTEN NEM ENGEDI „ELLOPNI” A VILÁGMINDENSÉGET, ÉS ENNEK ÉRDEKÉBEN GARANCIÁT IS LÉTRE HOZOTT A TEREMTÉSKOR: A KRISZTUS TITKÁT, AMIBE EGYETLEN ANGYALNAK SEM ENGEDETT BETEKINTÉST.

Jób könyvéből megtudjuk, hogy a Sátánnak bejárása volt a Mennybe még akkor is, amikor már legalább kétezerötszáz éve fellázadt Isten ellen. A motivációkat Isten ismerte ugyan, de azt akarta, hogy ezek nyilvánvalóvá váljanak. Nem akarta, hogy az egész világmindenség diktátornak tartsa Őt, ezért alárendelte magát Sátán bizalmatlansági indítványának. Azt akarta, hogy a teremtett lények belássák azt, hogy Isten jó. Engedélyt kapott Sátán arra, hogy a rendkívül hosszadalmas jogi procedúrát lefolytassa, ami Jób életében óriási csapást hozott. Jób számára érthetetlen volt, miért engedte meg Isten az ellene zajló eljárást, ami az ő életét tekintve szörnyű következményekkel járt. A könyv elején viszont már megadja Isten a választ: ok nélkül rontotta meg Jóbot, mert ellene ingerelte Őt a Sátán.

ISTEN JOGSZERŰSÉGE NEM ENGEDTE MEG, HOGY A SÁTÁNT ÚGY KÖZÖSÍTSE KI, HOGY ANNAK GONOSZSÁGA MÉG NEM NYILVÁNVALÓ MINDEN ANGYAL ELŐTT.

Amikor Isten elküldte a Fiát, azzal csapdát állított a Sátánnak. Jézus azt mondta, hogy mindenki tekintse úgy, hogy minden rosszat Ő tett, ezért Őt kell mindenért megbüntetni. Ekkor a Sátán örült, hogy végre jogszerűen pusztíthatja el Isten egyszülött Fiát. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy ő velejééig gonosz. Ekkor történt meg a kiközösítése a mennyei Parlamentből. A hosszú bizonyítási eljárás végén már minden szellemi lény belátta, hogy a Sátán gonosz, és minden, amit tett, azt nem az Isten és az emberek iránti szeretetből tette, hanem gonoszságból, aminek motívuma az volt, hogy megkívánta az imádást.

A KIKÖZÖSÍTÉS UTÁN A GONOSZ RÖGTÖN EGY MÁSIK TAKTIKÁHOZ FOLYAMODOTT: A BŰNÖS EMBERISÉGET EJTETTE TÚSZUL, ÉS TARTJA ÖNMAGA ELŐTT VÉDŐPAJZSKÉNT.

Ezzel tudja késleltetni a jogos ítélet végrehajtását, hiszen ahhoz erőt kellene alkalmazni, és elvesznének azok, akiken még nincs rajta Jézus Krisztus vére. Másképpen fogalmazva ma egy túszdrámának vagyunk tanúi, aminek során minden embert egyesével kell kimenekíteni. Ma minden ember döntéshelyzetben van, hogy akar-e Istennek tetsző módon élni, vagy nem. Óriási ma az Egyház felelőssége, hogy Jézus Krisztus parancsának megfelelően hirdesse az evangéliumot. Egy keresztény számára a bizonyságtevésnek magától értetődőnek kellene lennie. Ennek hanyagolása súlyos problémákhoz vezethet. Az ok pedig legtöbbször a gyávaság. A félelem viszont önmagában teszi rosszá az életet.

A jelenlegi túszdráma megoldható lenne tehát a Jézus Krisztus számára megadatott totális hatalommal is, de ekkor nagyon sok ember elpusztulna. Jézus Krisztus szájából kétélű éles kard jön ki, aminek célja egyrészt az, hogy az evangéliumot képviselje, másrészt az is, hogy döntéshelyzet elé állítsa az embereket. Meg kell érteniük az embereknek, hogy a törvény a szeretet érdekében van, a szeretet tehát elsődleges. Jézus Krisztus áldozata is a szeretet jegyében történt, és e miatt nem nézhetünk a testvéreinkre sem, sőt még önmagunkra sem Jézus Krisztus vérét figyelmen kívül hagyva. Az Egyházhoz tartozóknak is folyamatos tisztulásra van szükségük. Ezért a bizonyságtevésünk alapja nem az, hogy én tökéletes vagyok, te pedig nem vagy az. Az a helyes alap, hogy elfogadtam Jézus Krisztust Megváltómnak, és az Ő kegyelme által leszek egyre jobb ember, igyekszem nem elkövetni bűnöket, és szeretetből akarok jót cselekedni, és hirdetem azt, hogy a te számodra is van kegyelem.

MI KELL A SÁTÁN LEGYŐZÉSÉHEZ? A BÁRÁNY VÉRE, A BIZONYSÁGTÉTELÜNK BESZÉDE, ÉS AZ A FAJTA BÁTORSÁG, AMI CSAK AZOKRA JELLEMZŐ, AKIK AZ ÉLETÜKET SEM KÍMÉLIK AZ IGAZSÁG SZOLGÁLATÁNAK ÉRDEKÉBEN.

A bizonyságtevés során Isten Országa előre nyomul, nem stagnál. Ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy ez az ország eljöjjön a Földre, így már minden csak az Egyházon múlik. Ne dőljünk be a Sátán trükkjeinek ezután se, hiszen ő diabolosz, azaz a kapcsolatok szétrontása, szétdobálása a célja. Tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de szeressük így is egymást, és szolgáljuk tovább Istent örömmel! Jézus Krisztus parancsa az volt, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket azért, hogy erről ismerjék meg a kívülállók, hogy az Ő tanítványai vagyunk!

FELOLVASOTT IGÉK:
Jelenések 12:7-11.