2019. augusztus 26., hétfő

Németh Sándor - Hogyan lehet egy ellenséges közegben növekedni 1.

1Thesszalonika 1:5 Hogy a mi evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem [isteni] erőkben is, Szent Lélekben is, sok bizodalomban is; amiképpen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek.
1Thess 1:6 És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;
1Thess 1:7 Úgy hogy példaképekké lettetek Macedóniában és Akhájában minden hívőre nézve.
1Thess 1:8 Mert nemcsak Macedóniában és Akhájában zendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem minden helyen is híre terjedt a ti Istenben vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról valamit szólnunk.
1Thess 1:9 Mert azok magok hirdetik felőlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok,
1Thess 1:10 És várjátok az Ő Fiát az égből, akit feltámasztott a halálból, a Jézust, aki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.

Pál apostol egy nagyon sikeres gyülekezetnek ír, amelyik nem egy könnyű háttérből jön.
Készüljünk fel arra, hogy Isten nagyobb mértékben ki fogja árasztani a kegyelmét, mert ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem még inkább kiárad. Isten az ördög munkájára válaszol! Akcióba lép!

Már a korai egyházban is látszik, hogy a nehézségek, szükségek ébresztették rá az apostolokat, hogy Isten mindenható, és mindig felülmúlja önmagát. Mi is felül tudjuk múlni önmagunkat kegyelemből. Aki nem fogadja el a visszacsúszást, annak Isten mindig ad kegyelmet! Ne a láthatókra nézz, hanem a láthatatlanokra! Van fellebbezési jogod Istennél a látható dolgokkal szemben! A tanítványok is kiáltottak az Úrhoz, hogy legyen nagyobb kenet! Az Úr megadta, áttörtek a falak és jött a növekedés!

Most a helyreállítás időszaka van, de azért nehéz ez, mert nagyon sok hamisítvány van forgalomban. A gátak akkorák, hogy túlhaladják az emberi képességet. Meg kell vizsgálni, hogy milyen evangéliumot prédikálunk! Azt, mait Jézus is, vagy csak egy vizezett változatát annak? Nagyon fontos a hamisítatlan evangélium hirdetése! Ez erőben áll! Isten természetfölötti erejében! Ennek semmi nem tud ellene állni! Nincs olyan masszív ellenállás, ahol ne tudná megtalálni az utat ez az erő!

Ne engedd, hogy erőtlen, vallásos emberek visszarántsanak! Az engedelmesség egyik fő pecsétje, hogy tele vagy Szent Szellemmel! Ne engedd, hogy elsodortass Isten erejétől! Az érvanyagokból, retorikákból csak hamis hit jön létre. Nem a retorika a lényeg! Isten természetfölötti erején álljon a hited! Ilyenkor nincs olyan helyzet, hogy ne találd meg a bizalmat Istenben! Nem tudsz úgy kétségbe esni, hogy ne találd meg a kiutat! Sokszor azért esnek kétségbe az emberek, mert leveszik a szemüket Istenről, a természetfölötti erejéről. Akkor döbbennek rá, hogy a hitük használhatatlan, amikor gond van. Hagyták, hogy a hitüket kiirtsa a gond, a probléma.

1. Legyen a szíved ráhelyezve Isten erejére!

A bölcsesség tudja megadni azt, hogy mikor kell bárányként viselkedni és mikor oroszlánként. Ezt előre senki nem tudja megmondani, de a Szent Szellem segít és megmutatja. Az adott helyzetben kihozza belőled vagy a bárányt vagy az oroszlánt. Ha te mozgatod a természetedet, akkor rosszul fogsz reagálni. Hagyd Rá! Menj arra a szintre, ahol Ő van!

Akinek a hite Isten természetfölötti erején van, az nem alkuszik meg a kudarccal, a vereséggel, mert Isten ereje mindig rendelkezésére áll! Meg fognak oldódni a dolgok! Ma egy nagyon veszélyes világban élünk, de nem félünk, mert Isten feltámasztotta Jézus Krisztust, hogy minket felkenjen az erejével, hogy kígyókon, skorpiókon tapossunk, az ellenség minden erején!

Emlékezz meg arról, hogy azért gyakorolt rád hatást a kereszténység, mert láttad, hogyan működik Isten jelenléte. A ceremónia, a vallás nem gyakorol hatást. Ma az a hívás, hogy hagyd abba az erőtlen keresztény életet! Gyűjts erőt! Ezzel tudsz gyümölcsöt teremni! Emlékezz meg arról, hogyan menetek ki belőled a démonok, hogyan szabadultál meg! Az evangélium nem csak szó, hanem természetfölötti erő, amely munkálkodott benned!

A Szent Szellem képességei meg tudnak nyilvánulni benned! Isten természetfölötti erejét lehet érezni. A szívedben legyen állandóan világosság! A Szent Szellem hozza Jézus Krisztus arcáról a fényt!

Miért ilyen az országunk? Jött egy generáció, amely nagyon rossz természetet kapott, és nyitott minden rosszra. Nem a rendszer termelte ki, nem a politika. A fő baj az emberi természet. Az emberek sokszor elfelejtik az ítéleteket, amelyek visszavágják az emberi természetet. Újra egy aljas korban élünk. Az igazi oka az emberi természet. Nagyon megromlott. Az 1Mózes 6-ban kezdődött ez el. Akkor jött Isten ítélete, és megtisztult a föld egy bizonyos ideig. Aztán jött Szodoma és Gomora, ami után szintén ítélet következett. És ez így megy állandóan.

Ma az emberek élvezik, hogy rosszat tehetnek a másiknak. Ez a romlott természet. Jézus is megmondta, hogy minden gonoszság a romlott szívből származik. Ha nem beszélünk egyenesen az emberekkel, akkor nem fognak megtérni, nem fog megváltozni a világ. Csak akkor lesz jobb, ha kicseréljük a természetünket. Azért kell venni a Szent Szellemet, hogy Krisztus természetével még jobban beteljesedjünk. Minél több időt töltünk a földön, annál nehezebb jónak, becsületesnek lenni. Kérdezheted, hogy érdemes-e? Igen! Akárhová nézel, mindenhol krízis van. Hogyan lehetsz mégis sikeres? Ha marxista módon állsz hozzá, akkor sehogy! Belül kell keresni a változás okát. Töltekezz be, hogy állandóan kapjál Jézus Krisztus természetéből! Így leszel áldott. De ez nem a végcél! A végcél, hogy áldás legyél mások számára! Ez pedig a gyümölcsökből látszik meg.

Ha leveszed a szemed Jézus Krisztusról, és emberekre helyezed, akkor drámai romlások jönnek létre benned. Az nem csupán egy költői kifejezés, hogy: Nézzünk a hit fejedelmére! Ő sugározza a természetét, a jelenlétét, a testét, hogy ezt állandóan be tudjuk fogadni. Az ilyen hívők fogják elérni a céljukat. Ilyen legyen a gyülekezet is!

Nem véletlen, hogy Pál összekapcsolja a bizalmat Isten természetfölötti erejével. Ha nem tapasztaljuk meg az erőt, akkor meginog a bizalom. Az ördög össze akarja roppantani az államokat. Ma olyan veszély van, amely fenyegeti az emberi életet. Újra ölni akarnak az emberek az államhatalommal. Nem lett volna soha holokauszt, ha olyan emberek, mint Hitler, nem szerezték volna meg az államhatalmat. Az államhatalom lehet jó is és rossz is.

Mit tudunk mi hozzátenni az államhoz? Azt, hogy Isten országát erővel és hatalommal képviseljük!!! Krisztus szíve, ereje, hatalma legyen bennünk! Mi legyünk a 2 lábon járó szövetség ládái, akikben benne van Krisztus fénye, ereje, hatalma! Ha megvizsgáljuk az Igét, akkor látjuk, hogy minden gyülekezetben ez állt az 1. helyen.

Az erőtlen kereszténységet maga a világ fogja kivetni. Ez az íztelen só. Egy darabig elhiteti, hogy jó, de rá fognak döbbenni, hogy csak fogyasztói közösség. Az evangéliumot föl kell emelni! Újra érintse meg az embereket, és valóságosan akarjanak megtérni! Döbbenjenek rá, hogy mekkora távolság van az addigi életük és a Biblia útmutatása között! Nem csak egy kis jobbítás, reform kell, hanem teljes megtérés! Ezt kell hirdetni ma! Ezzel az erővel és kenettel lehet az ördög munkáját lerombolni; leverni azt az önbizalmat, amit szerzett az elmúlt hetekben.

Az Úrban való bizalmad erősíti az önbizalmadat. Minden, ami történik az életedben, az legyen áldás a gyülekezetnek és Isten országának is!

2009.06.