Gyakran esünk depresszióba attól, hogy az életünket másokéhoz hasonlítgatjuk. Ránézünk valakire, közben azon gondolkodunk, mi miért nem úgy nézünk ki, mint ő, miért nem tudjuk azt, amit ő, miért nem birtokoljuk azokat a dolgokat, amiket ő. Figyeld csak meg: a sátán arra soha nem hívja fel a figyelmedet, hogy a másiknak mije nincs, csak az olyan dolgokra, ami a másiknak megvan, nekünk viszont nincs.
Talán vannak másoknak olyan dolgai, amik nekünk nincsenek, de nekünk is vannak olyan dolgaink, amik a másiknak nincsenek. Hinni kell abban, hogy Isten mindennel ellátott minket ahhoz, hogy az elhívásunkat teljesíthessük. Ha nincs meg, nincs is rá szükségem, vagy még nem jött el az idő arra, hogy birtokoljam.
Hány boldogtalan, elkeserítő napot töltöttem azzal, hogy másokhoz hasonlítgattam magamat. Miért nem tudok olyan gondoskodó lenni, mint Dave? Miért nem vagyok annyira kedves, könyörületes, alázatos, mint a pásztorom felesége? Miért nem tudok olyan jól varrni, mint a szomszédom? Miért nem gyorsabb az emésztésem, hogy többet ehessek, de ne hízzak? Miért? Miért? Miért?
Isten soha nem adott választ a kérdéseimre, kivéve azt az esetet, amikor ugyanazt a választ kaptam Tőle, amit Péternek is adott, amikor Jánoshoz hasonlította magát. A János 21:18-22-ben Jézus azt mondta Péternek, hogy szenvedések várnak rá. Arról beszélt, hogy Pétert milyen halállal dicsőíti majd meg Isten.
Péter első reakciója az volt, hogy megkérdezte, mi történik Jánossal. Jézus a következőket mondta neki: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!" (22. vers)
Ez úgy tűnik, mintha Jézus azt mondaná Péternek, hogy foglalkozzon a maga dolgával, ne hasonlítgassa magát Jánoshoz. Az Úr egyéni tervet készített mindannyiunknak, de mi gyakran nem értjük, mit csinál, és miért csinálja.
Követendő példaként tekintünk másokra, de ők nem lehetnek példa számunkra, mert Isten mindenkinek más utat szán. Ezt jól példázza az, hogy mindenkinek másféle az ujjlenyomata, tehát nem kell másokkal versengenünk, és igazságtalanul hasonlítgatnunk magunkat másokhoz.
Igazságtalan dolog az, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal. Igazságtalan magunkkal szemben, másokkal szemben, Istennel szemben. Rányomja a bélyegét a kapcsolatainkra, és ezzel azt üzenjük Istennek: „Csak erre akarlak korlátozni Téged, más dolgod nincs.” Mi van akkor, ha Isten valami sokkal jobbat akar adni neked?
Talán megelégednénk azzal, ami másoknak van, de Isten ennél sokkal tovább megy azért, aki bízik Benne. A Galata 5:26 arra tanít, hogy ne legyünk „becsvágyók”, „egymást ingerlők”, „egymásra irigykedők”.
A Példabeszédek 14:30 azt írja: A szelíd szív élteti a testet, az irigység és az indulat viszont rothasztja a csontokat.” A depresszió ugyanilyen – „rothasztja a csontokat”.
A Galata 6:4-ben a következőket olvassuk: „mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval.” Más szóval a célunk az legyen, hogy a „lehető legjobbak legyünk”, azt tegyük, amit meggyőződésünk szerint tennünk kell, anélkül, hogy azt néznénk, hogy valami nagyobbat tegyünk, mint mások, csak azért, hogy jobban érezzük magunkat.
Ha egyéni értékeink Jézusban gyökereznek, nem kell szenvednünk a hasonlítgatástól és a versengéstől. Ez a fajta szabadság felszabadítja az örömöt bennünk. A depresszió oda vezet, hogy azt nézzük, mivel nem rendelkezünk, mit nem tudunk megtenni. Az öröm annak az eredménye, hogy hálásak vagyunk minden apró dologért, áldottnak tartjuk magunkat azért, hogy élünk, és tudjuk, hogy Jézus a mi Urunk.
Fordította: Berényi Irén
