Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 9.

A másik emberrel szembeni tiszteletlenséget kifejező maga­tar­­tásformák

A legfontosabb a sorban az, amikor valakit egy cél érdekében kihasználnak, ahelyett hogy ő maga számítana. Sokféleképpen hasz­nál­hatjuk ki egymást saját céljaink érdekében. Uralkodhatunk puszta aka­raterőnk segítségével, alkalmazhatunk társadalmi, vallási, pszi­cho­ló­giai, érzelmi nyomást, kényszert vagy zsarolást. Tehetjük kör­mön­fon­tabb módon, manipulálással, rábeszéléssel, furfanggal vagy cso­port­­­kényszerrel.

Ha a munkásoknak az a benyomásuk támad, hogy vezetőik csak lé­leg­­ző robotoknak vagy szabadon felhasználható gazdasági ágyú­töl­te­lék­­nek tekintik őket, már kész is a munkaügyi viszály. Amikor a fe­le­ség arra a meggyőződésre jut, hogy férjének csak azért kell, hogy el­lás­sa a gyerekeket, megfőzze az ételt és lefeküdjön vele, akkor az a há­zas­ság már mély válságban van.

A második dolog, a kritizálás, korholás, a hibák keresése, ká­ro­sít­­­ja az ember önbecsülését. Eszembe jut egy édesapa, aki egy férfiak szá­­­mára tartott csendesnapon könnyek között vallotta meg, hogy mind­két fiát elüldözte otthonról, mivel kicsi koruktól kezdve egyebet sem tett, mint hibákat keresett bennük. Kétségkívül jó szándékkal tet­te, de ez­zel azt sugalmazta fiainak, hogy ők értéktelenek.

Gyakran készek vagyunk a legrosszabbat elfogadni magunkról, és ami­­kor ezt olyan ember fogalmazza meg, aki fontos a számunkra, az meg­erősíti legsötétebb félelmeinket. Ez szó szerint átokká válhat, és egész életünket megronthatja.

Ehhez kapcsolódik az a hajlamunk, hogy néha szeretjük za­var­ba hozni embertársunkat mások előtt, időnként csak a tréfa ked­vé­ért. Rend­kívül fájdalmas, amikor a férj kigúnyolja felesége vé­le­mé­nyét má­sok előtt, kritizálja erőfeszítéseit, vagy olyan módon tré­fál­ko­zik ve­le, hogy az zavarba ejti őt. Amikor ez megtörténik, a kapcsolat a zá­tony felé sodródik, ha ugyan már nem futott rá. Hasonlítsd össze a fen­ti­eket azzal, amit a Példabeszédek 31: 29. mond, ahol a férjből ki­tör a fe­lesége miatt érzett büszkeség: “Sok leány munkálkodott se­rény­ség­gel; de te meghaladod mindazokat!”

Ezt a hibát nemcsak a férj és a feleség kapcsolatában követik el. Szü­­­lők teszik gyerekekkel, és néha a gyerekek a szüleikkel vagy más gye­­­rekekkel. Megesik a munkahelyen, az osztályteremben, és elég gyak­­­ran a szószéken is.

Ugyanilyen pusztító hatású, bár nehezebben felismerhető do­log a mellőzés, a figyelmen kívül hagyás. Ha véleményünkre nem is rea­gál­­nak, jelenlétünket észre sem veszik, vagy kívánságainkat nem is annyi­­ra visszautasítják, hanem egy kézlegyintéssel elintézik, akkor meg­­­gyalázottnak, senkinek és semminek érezzük magunkat. A gyer­me­­­kek kis idegenekként élnek saját otthonukban, a feleség a kony­ha­fel­­­szerelés részének érzi magát: ez a végeredménye annak a lassan el­ha­­­talmasodó bénaságnak, ami valószínűleg évekkel korábban kez­dő­dött.

Az udvariatlan és tiszteletlen beszéd és viselkedés minden for­má­ja. Rendkívül súlyos dolog, mivel nagyon fájdalmas, amikor dur­ván, meg­gon­dolatlanul, megvetően beszélnek vagy viselkednek olyan em­berekkel, akik nem képesek megfelelő módon megvédeni magukat, pél­­dául sze­gé­nyekkel, öregekkel, fiatalokkal vagy magatehetetlen em­be­rek­kel.

Egy másik ilyen dolog embertársunk hibáinak vagy gyen­ge­sé­gei­nek kifigurázása nyilvánosság vagy mások előtt. Nagy ud­va­ri­as­ság és bölcsesség rejlik abban a bibliai parancsban, hogy ha a test­vé­rünk vétkezik ellenünk, akkor négyszemközt kell megintenünk. Ami­kor valakit helyre kell igazítanunk, amikor rá kell mutatnunk a hibáira, azt mindig bizalmasan kell elintéznünk. Sokkal nagyobb ered­mé­nyek­re számíthatsz, ha vigyázol a másik ember önbecsülésére, annak el­le­né­re, hogy nagyon közvetlenül kell foglalkoznod a hibáival.

Ha leszólunk valakit, vagy úgy bánunk vele, mint aki sem­mi­hez sem ért. Ebből a lekicsinylésből származik az a magatartás, ami­kor va­la­ki nem hajlandó megmagyarázni vagy megbeszélni semmit, mi­vel úgy gondolja, hogy mások nem elég okosak vagy műveltek ah­hoz, hogy megértsék, vagy a legegyszerűbb dolgot is olyan részletesen és pe­dánsan meg­ma­gya­ráz­zák, amivel kimutatják, mi a véleményük a hall­­gató intelligenciaszintjéről.

A fent említett viselkedésmódok és van még több is tisz­te­let­len­sé­get és lenézést fejeznek ki. Van, amikor szándékosan és nyíltan te­szik, máskor szándékosan, de burkoltan és alattomosan, és vannak al­kal­mak, amikor az ember nincs tudatában annak, hogy tiszteletlenül vi­sel­kedik. De a tiszteletlenség legyen az akár nyílt, akár burkolt , min­dig károkat okoz, és gyakran letaroló hatású, mivel meg­kér­dő­je­le­zi an­nak az embernek az értékét és fontosságérzetét, aki felé irányul.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 2.

Üldözések a korai egyházban

Ahogy Tertullianus mondta, több mint két évszázadon át a mártírok vére volt az a mag, amiből a mennyeiekre figyelő, földi ambíciókat nélkülöző egyház kinőtt, és ennek az egyháznak a Római Birodalomból mindössze tíz százalék volt tagja. Krisztus egyháza üldöztetéseknek volt kitéve. Mivel a világ rosszul bánt vele, ezáltal tiszta, világi vágyaktól mentes tudott maradni, és csak arra vágyakozott, hogy Krisztussal lehessen a mennyben. A keresztények teljesen mások voltak, mint a
pogányok: nem voltak igazán a környezetükbe illők, megvetették őket, és minden katasztrófáért őket hibáztatták, ugyanis azt mondták, hogy mivel nem imádják a bálványokat, az istenek haragja sújtja az
embereket. Tertuilianus így ír erről a III. század elején:

"Ha a Tiberisz vize a falakat csapdossa, ha a Nílus nem önt ki, ha a felhők nem szállnak, ha a föld mozog, ha éhínség üti fel a fejét, ha pestis tör ki, azonnal ezt kiabálják: „Vessétek a keresztényeket az oroszlánok elé!”"

Tertuilianus, a sikeres római jogtudós, aki a sztoicizmus képviselője volt, majd keresztény lett, az egyház egyik első és legkiemelkedőbb teológusa és apologétája volt. Sokszor nyíltan támadta a pogány kultúrát és a pogány vallást. A vele szembeszálló pogányoknak kijelentette: „Nap mint nap azon keseregtek, hogy a keresztények száma egyre nő, hogy a keresztények mindenütt ott vannak, és teljesen elárasztják az államot”. A korai egyház egyik vezetője a keresztényekről a következőket írja:

"Ha Görögországba vagy más barbár városokba veti őket a sors, az ottani ruházkodási, étkezési és egyéb, a mindennapi élettel kapcsolatos szokásokat ők is megtartják, mégis valami egészen csodálatos és - be kell ismerni - különös módon élnek...
Testben élnek, de nem test szerint. Itt élnek a földön, de mennyei állampolgárok. Betartják a földi törvényeket, de saját életükben felülemelkednek ezen. Minden embert szeretnek, és mindenki üldözi
őket."

A III. századi üldözések sokkal borzalmasabbak voltak, mint az azt megelőző időkben. Források beszámolnak arról, hogy Alexandriában a keresztényeket „megégették, karóba húzták és lefejezték” i. sz. 200. körül. Az üldözési hullámokat a viszonylagos nyugalom és tolerancia rövid időszakai törték meg. A császárok totalitárius rendszere azt a nézetet alakította ki, hogy az uralkodó: istenség (élet és halál fölött korlátlan hatalommal rendelkezett). A hagyományos pogány kultuszok iránti hűség, melyek élén a császár állt mint Pontifex Maximus, a hazafiasság egyik formájává lett. Az, hogy a keresztények elutasították a pogány isteneket, és nem voltak hajlandók a császárt imádni, hazaárulásnak számított, és csak szította az általános gyűlölet tüzét ez ellen a „minden hazafiasságot nélkülöző” kisebbség ellen.

Felbőszülve azon, hogy „a pogány templomok kezdtek kiüresedni, míg a keresztény egyházban tolongott a tömeg”, Decius császár emberek ezreit küldte mártírhalálba, többek közt Róma, Antiókhia, Jeruzsálem püspökeit, és saját hadseregének olyan tagjait, akik nem voltak hajlandók áldozni a bálványoknak. „A birodalomnak egyetlen városa, egyetlen falva sem menekült meg ettől” - írja Philip Hughes történész, majd mint fontos információt hozzáteszi, hogy „a császár szándéka nem annyira a keresztények lemészárlása, mint inkább a régi valláshoz való visszatérítése volt...; [és olyan eszközökhöz folyamodott, mint] a hosszú, kimerítő tárgyalások, állandó vallatások és a szörnyű
kínzások annak reményében, hogy fokozatosan megtörje ellenállásukat”. Chadwick még hozzáteszi:

"[Decius úgy kívánta], hogy mindenkinek legyen egy igazolása (libellus) arról, hogy bizonyos megbízottak előtt áldozott a bálványoknak...Ennek [az igazolásnak] a bevezetése szándékosan az emberek elfogását célozta, és addig ez jelentette a legsúlyosabb támadást az egyház ellen. Különösen a vagyonnal rendelkezők között az aposztaták (azok, akik megtagadják a hitüket, hogy megmentsék életüket és vagyonukat) száma óriási volt..."

Úgy tűnik, hogy mindez előképe annak, hogy milyen is lesz majd a helyzet az Antikrisztus ideje alatt, amikor a Római Birodalom újjáéled. Egy rövid szünet után Valerianus császár (253-60) újra megkezdte a keresztényüldözést, betiltott minden keresztény istentiszteletet, de különösen az egyház vezetőinek kivégzését tűzte ki célul. Megszámlálhatatlanul nagy volt a mártírok száma az egyszerű keresztények között is. A legnagyobb borzalmak azonban még csak ezután jöttek. A nagy üldöztetés 303-ban kezdődött Diocletianus császár és társuralkodója, Galerius idején. Minden Bibliát be kellett szolgáltatni a hatóságoknak, minden templomot le kellett rombolni, minden keresztény istentiszteletet betiltottak, az egyház vezetőit bebörtönözték, és a birodalom minden polgárát arra kötelezték, hogy a pogány isteneknek áldozzon. Sok hely vérfürdővé vált. Frígiában például, „ahol az egész lakosság keresztény volt, a teljes várost kiirtották”.

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 3.

(17) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

Találkoztam ortodox, fundamentalista, pünkösdi gyülekezetek tagjaival, akik jó tagok. Mindenféle imát, ceremóniát, követelményt teljesítettek, de soha nem születtek újjá, mert nem találkoztak Jézussal. Nincs más út Isten országába, csak Jézuson keresztül. Azt mondja: "Én vagyok az ajtó, énáltalam lép be minden ember." Nem lehet Isten Fiát félretolni, és úgy belépni Isten országába. Őt kell személyesen megismerni, egyénileg. Amikor az Úr a katonai barakk szobában megmentett engem 1941-ben, még azt sem tudtam, hogy mi az az üdvösség. Nem is ismertem a Bibliát, nem ismertem az engesztelésnek a tanát,de találkoztam Jézussal, és soha nem kételkedtem 30 évig utána, hogy Jézus
él-e vagy sem. Senki nem találkozott úgy Jézussal, hogy ne történt volna változás. Bármilyen vallási felekezethez tartozhatsz is, megmaradsz vallásos bűnösnek, de ha Jézussal találkozol, akkor valami történik. Ha semmi sem történt, akkor megkérdőjelezem, hogy találkoztál Jézussal valójában. Lehet,
hogy nem drámai, de valóságos, mély és tartós. Ez az új teremtés. Ez a találkozás az új faj Fejével. Megismerése személyesen, belélegzése Isten Fia lehelletének személyesen. Szépen mutatja Jézus első megjelenése a tanítványainak a feltámadás után, amikor csoportosan találkoztak Vele. János 20,19-22 - ez Jézus első megjelenése a tanítványoknak együttesen a feltámadás után.

(19-20) Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és amikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljőve Jézus és megálla középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. 

Jézus megmutatta, hogy Ő ugyanaz, aki meghalt, és azzal, hogy hordozta a jegyeket a testében, bebizonyította, hogy Ő volt az, aki függött a kereszten. Soha nem találkoztam olyannal, aki látta volna az Urat és ne lett volna boldog!

(21) Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket.

Egy kicsit meg voltak zavarva a tanítványok, bár boldogok voltak, nagyon hatalmas érzelmi élmény volt látni egy embert, aki a sírban volt és utána kijött. Figyeljétek mi következik ezután.

(22) És amikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet.

"Rájuk lehelt": ugyanez a görög szó használatos a fuvolajátékosra, amikor játszik a fuvolán és fújja a hangszerét, belefúj a hangszerébe. Számomra ez azt mutatja, hogy Jézus nem mindenkire egyszerre lehelt rá, hanem egyenként. Ez volt a szemtől szembe való személyes találkozás a feltámadott Krisztussal. Minden ilyen találkozáskor bejut a szent lehellet. Az eredetiben nem szerepel itt névelő. A szellem szó ugyanaz, mint a lehellet. Én nem azt mondom, hogy ez a Szent Szellem eljövetele volt, hanem ez a Szent Szellem, mint belélegzett levegő, Isten lehellete, a feltámadott élet. Ekkor a tanítványok újjászülettek, és az új teremtés első tagjaivá lettek. Ma ez nem ugyanígy történik a külső formát és a szituációt illetően, de ez a folyamat meg kell, hogy ismétlődjön mindenkivel személyesen, aki új teremtéssé lesz. Ott kell lennie a személyes találkozásnak Jézus Krisztussal és el kell fogadnia azt a belélegzett lehelletett, ami Isten Szelleme, ami Istené, aki örökkévaló feltámadott életet hoz.

R. Liardon - Evan Roberts 11.

1905-ben Evan Roberts gondolatai összezavarodtak. Gyakran azt mondta, hogy részesedni akar „a Mester szenvedéseiből”. Előfordult, hogy finom módon, örömmel elkezdett egy összejövetelt, azután hir­telen fölugrott; karjával hadonászva élesen rendreutasította azokat, akiknek szíve nem volt tiszta, majd távozással fenyegetőzött. Barátjá­nak, Sidney Evansnek megjegyezte: attól tart, hogy olyan szavakat mond ki, amelyek nem Istentől valók. Sokszor hallott hangokat, s né­ha bizonytalan volt abban, hogy Istentől származnak, vagy önmagától.

Megvallatlan bűnök után kutatva állandó önvizsgálatnak vetette alá magát. Leginkább attól félt, hogy az emberek Isten helyett őt fog­ják magasztalni.

Az ébredés folytatódásával, ahogy egyes szükségek mind nyilván­valóbbak lettek, Evan szolgálatában elkezdtek működni a szellemi ajándékok. Az emberek - tudatlanságból - telepatikusnak bélyegezték Evan képességeit, hiszen képtelenek voltak fölfogni, hogyan mondhat meg valamit olyan pontosan a Szellem által. Ő azonban tovább taní­tott az ajándékok használatáról, és ő maga sem mondott le a gyakor­lásukról.

Olykor prédikálás közben megállt; fölnézett a karzatra, és kijelen­tette, hogy egy személynek ott üdvösségre van szüksége. Ilyen esetek­ben másodperceken belül térdre esett valaki, s bűnbánó szívvel Isten­hez kiáltott. Sokszor megesett ilyesmi az istentiszteleteken.

Máskor konkrét bűnöket nevezett meg, és azonnali megtérésre in­tett. Az is előfordult, hogy tudomást szerzett arról, ha valaki az épüle­ten kívül tusakodott az Úr előtt. Ilyenkor hirtelen elhagyta a helyisé­get, kiment az utcára, és megtalálta a térdepelve könyörgő személyt.

Gyakran hallott hangokat, s ez egyre inkább aggasztotta. Ahelyett azonban, hogy tanácsot kért volna érettebb vezetőktől, úgy döntött: tovább követi ezeket a jeladásokat, és nem vesz tudomást nyugtalaní­tó érzéseiről. Ekkor következett be életében az első érzelmi összeom­lás. Arra kényszerült, hogy egy barátja otthonában meghúzza magát, és törölje tervezett összejöveteleit.

Amikor az emberek megtudták, hogy lemondta a szolgálatokat, komo­lyan megbántódtak. Noha még mindig igen kimerült volt, a nyomás miatt kénytelen volt az összejöveteleket újra beiktatni programjába.

Azonban - amint számítani is lehetett rá - ködös elmeállapotában újra csak erélyesen dorgálta az embereket. Mindenütt csak akadályo­kat látott. Az emberek már többet törődtek a problémákkal, amelyek­re mutogatott, mint Isten iránti éhségükkel. Ezek után persze pana­szok és kritikák áradata zúdult Evanre Wales minden sarkából. Hipno­tizőrnek, magamutogatónak, okkultistának bélyegezték. Ő pedig megtorlásul egész gyülekezeteket ítélt meg, ha egy-két hideg szívű ember megjelent az összejövetelen. Egyszer még azt is megtette, hogy elkárhozottnak nyilvánította egy ember „lelkét”, és megtiltotta az embereknek, hogy imádkozzanak érte.

A vádlás és ítélkezés préritűzként terjedt. Naponta fogalmaztak meg - újságokban és levelekben egyaránt - egyre újabb, keserű vád­pontokat. És most már minden egyes összejövetelre tömegével jöttek agnosztikusok, akik „hamis tűz hordozójának” és „szentségtörőnek” nevezték. Barátai igyekeztek védelmükbe venni Evant: fiatal még - mondták nincsenek tapasztalatai a szolgálatban, és „a kezdők hibá­it” ő sem kerülheti ki.

Evan Robertsre rövidesen újabb fizikai és érzelmi összeomlás várt. Kritikusai nagy örömére törölnie kellett összejöveteleit. Kiegyensúlyo­zatlannak mondták, s az ébredés során megtért emberek eltűnődtek: vajon nem a Sátán csapta be őket? Egy pszichológus, aki megvizsgál­ta Evant, a következő megjegyzéssel válaszolt az ellene irányuló kiro­hanásokra: „Ha ilyen könyörtelen feszültségek, újra és újra jelentkező erőszakos sokkhatások érnek valakit, az nagy idegi megrázkódtatással jár, és teljesen kimeríti az agyműködést és a testet - a szervezet ilyen­kor felmondja a szolgálatot.” Így aztán Evan egy időre visszavonult.

Kenneth E. Hagin - Életre segíteni másokat

Sok más jelt is tett ugyan Jézus az Õ tanítványai elõtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek [dzoé] legyen az Õ nevében. – JÁNOS 20,30. 31.

Jézus sok olyan dolgot tett, ami nincs feljegyezve János Evangéliumában, sem a többi evangéliumban. Ami azonban fel van jegyezve az evangéliumokban, az bizonyos célból került feljegyzésre. Mi ez a cél? „…hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, dzoétek legyen az Õ nevében.”

A cél az, hogy megkapjuk az örök életet! Mint kereszténynek tudnod kell, hogyan segíthetsz másoknak, hogy õk is megkapják az örök életet. Az elsõ lépés, hogy olvassák el vagy hallgassák meg azt, ami le van írva az evangéliumokban, hogy megtudják, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy Isten Fiaként Õ tette elérhetõvé a szellemi életet a szellemileg halott ember számára. A János 3,15—16 megmutatja nekünk, mimódon: „Hogy valaki hiszen Õbenne (Jézusban), el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen.”

Megvallás: Hiszem, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia. Mivel hiszem ezt, megkaptam az örök életet, a dzoé-t, az Õ nevében. Én sohasem fogok elveszni. Enyém a dzoé. Enyém Isten élete – Isten természete – ami bennem lakozik.

David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 5.

ISTEN ÓVÓ SZERETETÉNEK EZ A LÉNYEGE: ÖRÖMMEL SIET SEGÍTSÉGÜNKRE SZERETŐ JÓSÁGÁVAL, MEGÁLD KEGYELMÉVEL ÉS KÖNYÖRÜLETÉVEL, MEGBOCSÁT ÉS HELYREÁLLÍT, MIELŐTT MÉG AZT MONDHATNÁNK: „SAJNÁLOM”.

Dávid az olyan ember kitűnő példája, akit Isten megáldott jóságával, mielőtt még „túl messzire” ment volna. Ismerjük Dávid történetét. Nem állt ellen a kísértésnek, és nyilvánvaló házasságtörésbe esett. Majd a dolgok még rosszabbra fordultak: Dávid hazudott, hogy fedezze a bűnét. Amikor pedig ez nem járt eredménnyel, gyilkosságot követett el, hogy megmeneküljön a lelepleződéstől. Dávid képmutatóvá vált – vétkezett Isten áldásai ellenére, örömet szerzett Isten ellenségeinek, és szégyent hozott az Úr nevére. Mindnyájan tudjuk, mi lett a történet vége. Dávid bocsánatot nyert, és teljesen helyreállt, de szigorú fenyítésben volt része.

Az a kérdésem, vajon mikor nyert Dávid bocsánatot? Isten elküldte Nátán prófétát, hogy szembesítse Dávidot a bűnével. Ezt mondta az Úr: Azt akarom, hogy mondd meg Dávidnak, milyen gonosz a bűne az én szememben. Gonoszságát azzal büntetem, hogy nem távozik el házától a kard. A törvénytelen gyermek, akit Betsabéval nemzett, meg fog halni. Feleségei egész Izrael szeme láttára fognak mással hálni. – Azután ezt mondta még Isten Nátánnak: Végül mondd meg Dávidnak, hogy minden bűnét eltöröltem. Nincs többé ítélet alatt. Nem fogom megölni. Biztosítsd arról, hogy teljes bocsánatot nyert.

Gondoljátok meg: Amikor Isten mindezt megmondta Nátánnak, Dávid még mindig a bűne tagadásánál tartott. Még csak meg sem vallotta, amit elkövetett. Érted, mi történt? Isten megbocsátott ennek az embernek még azelőtt, hogy szembesült volna a bűnével – mielőtt még egy imát elmondhatott volna.

Láthatod ebből, hogy Isten mindent tud. Ismerte Dávid szívét is. Tudta, hogy amikor Nátán a fejére olvassa a bűnét, Dávidból előtör a vallomás: Ó, Uram, rettenetes bűnt követtem el! Annyira bánom, amit tettem! Egy egész éve hordozom már ezt a terhet, és többé már nem tudom elhordozni. Köszönöm, Istenem, hogy mindez napvilágra került.

Isten tudta, hogy Dávid megtörik, és megbánja a bűnét. De mindenekfölött azt is tudta az Úr, hogy Dávid a szíve mélyén nem megrögzött házasságtörő és gyilkos. Dávidra meglepetésszerűen tört rá a bűn, elárasztották a vágyai. Nem úgy volt, hogy Dávid reggel fölkelt és elhatározta: Ma belemerülök az élvezetbe. Fölmegyek a tetőre, és addig leskelődöm, míg nem látok egy meztelen nőt fürdeni. Azután idehozom a palotába, és elcsábítom. – Nem! Meggyőződésem, hogy Dávidban hirtelen támadt föl a vágy, és egy gyenge pillanatában elárasztotta.

Isten a te szívedet is ismeri. Talán csapdába ejtett és elárasztott a bűn. Az Ur azonban tudja, hogy nem azzal keltél föl reggel: Ma paráználkodni fogok. Keresek valami módot, hogy elveszítsem a fejemet, és haragosan kitörve valakit káromoljak. Utána elmegyek egy video boltba, és kikölcsönzöm a legkeményebb pornófilmet, amit találok. – Nem, így csak a megkeményedett lelkű emberek viselkednek: azok, akik elutasítják az evangéliumot, és a bűnt szeretik. A megtört, töredelmes szívű keresztények nem tervezik meg előre, hogy bűnt fognak elkövetni. Váratlanul tör rájuk a vágy, és átveszi felettük az uralmat. Gyakran megtörténik, hogy mint pusztító áradat akkor tör rájuk az ellenség, amikor éppen az Úr ügyével foglalatoskodnak.

Drága keresztény barátom, Isten már akkor számba vette a könnyeidet, amikor még el sem sírtad őket. Már a bűntudatra ébredésed és szomorúságod első fájdalmas szúrásakor megbocsátott neked. Elsöpörte a bűnödet másodpercekkel azután, hogy elkövetted; amikor szörnyű fájdalom szorította össze a szíved, és felkiáltottál: Ó, Istenem, mennyire gyűlölöm ezt, mennyire megvetem! Nagyon sajnálom, hogy megbántottalak!

- Isten tudja, hogy nem szeretnél továbbra is a bűnben maradni. Látja szíved töredelmes megbánásának a legkisebb villanását is abban a pillanatban, amikor megjelenik.

Isten tudta, milyen fájdalom tölti el Dávidot. Tudta, hogy a következő néhány évben Dávid milyen szigorú fenyítésekben részesül majd. Ezért gyorsan ott akart lenni nála a vigasztalással. Egyszerűen nem várhatott. Ezt mondta: Elmegyek szolgámhoz, hogy tudassam vele: ismerem a szívét, és megbocsátottam neki.

-  Igyekezett Isten mielőbb megóvni Dávidot kegyelmének áldásával.

Ezt ábrázolja ki ez a kép: Dávid elvitte Betsabét a házába, hogy együtt éljen vele. Miután törvénytelen gyermekük meghalt, Isten újabb gyermekkel áldotta meg őket, akinek a neve Jedidjá lett. Ez a név azt jelenti: „Isten tudja”. Az Úr biztosította Dávidot: Ismerem a szívedet, és látom, mennyire összetörtél.

Dave Hunt - Hihetetlen metamorfózis 1.

És látám az asszony(t)...;  és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt
Jelenések 17,6

Az, aki ide [egy negyedik századi templomba] belép, akaratlanul is részegeket, fösvényeket, csalókat, szerencsejátékosokat, házasságtörőket, paráznákat, amulettet viselő embereket, varázslók és asztrológusok kitartó vendégeit látja maga előtt...
Figyelmeztetni kellene arra, hogy azzal a tömeggel, amelyik a nagy keresztény ünnepeken megtölti a templomokat, a pogány ünnepeken a színházak is zsúfolásig megtelnek.
Szent Ágoston

Már maga az, hogy egy pompázatos ruhába öltözött asszony tartja a kezében a szörnyű, egész világot bekebelező fenevadnak a gyeplőjét, elég okot ad a csodálkozásra. János apostolnak azonban, úgy tűnik, hogy más oka is volt a megdöbbenésre: maga az asszony személye („amikor őt láttam, nagyon elképedtem”). Miért? Talán azért, mert ez az asszony egy vallásos alak volt? Aligha.
Az, hogy a vallás kezében van a hatalom, János apostol idejében általános tény volt. Az egyház és az állam egy volt, a vallásé volt a döntő szerep. Ha az asszony egyszerűen csak a pogány világvallást jelenítette volna meg, János apostol aligha lett volna ennyire meglepve. Mi lehetett tehát az, ami az apostolt annyira megdöbbentette? Vajon ismerte már azelőtt is, csak most döbbent meg attól a hihetetlen átváltozástól, amin keresztülment?

A káprázatos ruha, a felbecsülhetetlen értékű ékszer, a sok festék és a szégyenérzet nélküli arcátlan tekintet mögött valami félelmetesen ismerősnek tűnt. Ez nem lehet! Hogy válhatott Krisztus menyasszonya ezzé a parázna asszonnyá? Miféle ördögi mutáció során változott át a Bárány alázatos követőinek kicsiny, megvetett nyája ezzé a hírhedt prostituálttá, aki a Sátán egészségére iszik a mártírok vérével teli aranypohárból? Hogyan lehetett abból az egyházból, akit a világ utált és üldözött - ahogyan ezt Jézus Krisztus előre megmondta -, ez a hatalmas, egész világon jelenlévő intézmény, amely uralkodik a föld királyai fölött?

János apostol megdöbbent. Amit látott, számára hihetetlen volt: azok, akik Jézus Krisztushoz tartoztak, egyszerre csak egy hamis egyházban találják magukat, egy utcanőnek a kebelén! Nincs semmi esélye annak, hogy belülről megújítsák. Maga az Úr mondja a mennyben: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben” (Jelenések 18,4).
A történelem a hitelesítője János apostol látásának. Mostanra már világossá vált, hogy az Antikrisztus ideje alatt a világvallás a hinduizmus, az iszlám, a buddhizmus, illetve a New Age lesz. „Kereszténység” lesz, csak éppen pogány ruhában - ugyanaz lesz, amivé Nagy Konstantin és utódai, a pápák idejében vált. Az eljövendő világvallás főhadiszállása Róma lesz.

Ne istenítsük a rockkultúrát! - Pajor Tamás a Quartnak

Meglepődtél azon, hogy három Neurotic-szám is bekerült a magyar új hullám ötven legjobb száma közé?

Nem csodálkoztam rajta, inkább ambivalens érzéseket keltett bennem. Egyfelől nyilván örülök annak, hogy sokan emlékeznek rám, és az akkori dolgaim visszamenőlegesen meghatározóvá váltak, így egyfajta hidat jelenthetnek afelé, amit most képviselek. Másfelől meg nem örülök, hogy az azokban a dalokban lévő szellemi tartalom és eszmeiség népszerű, hiszen én tudom a legjobban, hogy ez a totális élvhajhászatról, a bulikultúra felmagasztalásáról és a nihilista önpusztításról szólt.

Pedig pusztán a zenéből és a szövegekből nem feltétlenül erre asszociálna az ember. Ezek mai füllel inkább tűnnek életigenlő daloknak.

A zene az elég kezdetleges volt, maradjunk ennyiben, az egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy nem ezt a darkos, baljóslatú halálhörgést nyomtuk, amit sok, akkoriban divatos zenekar. De én itt inkább arra gondoltam, hogy ha egy dalszövegben nem jelenik meg az önpusztítás konkrétan, mint A romlás virágaiban, vagy más Baudelaire-, Verlaine- vagy Rimbaud-versekben, az nem lényegi kérdés, mert az ember mindig azt adja át, ami benne van. És az emberek metakommunikatív szinten sokkal jobban veszik át az üzeneteket, mint verbálisan. Lehet, hogy te azt mondod, hogy számodra ezek életigenlő dalok, mert az alapkarakterem sose volt borongós és depresszióra hajlamos, de ennek ellenére fenntartom, hogy ez az életvitel, amiről sokszor bebizonyosodott, hogy nagyon káros, annak én aktív képviselője és hirdetője voltam, és ebből a szempontból nem örülök neki, hogy mások ezt hallgatják.

Mikor hallottad ezeket a számokat utoljára?

Én ezeket elvből nem hallgatom meg, csak ilyen-olyan foszlányok jutnak el hozzám néha.

A gyerekeid hogyan találkoztak a Neurotic-kal?

Két nagyfiam van és egy nagylányom, ők beleszülettek az én történetembe, emiatt biztos hallották már az interneten. Én nem is akarom ezt eltitkolni előlük, mert nem ez a célom, hanem az, hogy annak a szellemi tartalmától elhatárolódjak. Annak a korszakomnak a szellemiségét most is elutasítom, de ezt nem azzal a neofita buzgalommal teszem, mint az elején. Persze ez nem azt jelenti, hogy kompromisszumokat kötnék, csak árnyaltabban fogalmazom meg a véleményem. A neofita hozzáállás nagyon fontos, hiszen ez adja a lángot, a szenvedélyt, ugyanakkor bizonyos érési folyamatokon átmenve az ember árnyaltabban tud véleményt alkotni.

Az nem lehet, hogy neked nem az akkori dalokkal van bajod, hanem az akkori saját magaddal, és nem tudod elválasztani az alkotót a műtől?

Persze. De hát mi másra is gondolnék azokról a számokról, mint amikor annak idején itt a belvárosban lődörögtünk beállva, és a dögunalomtól nem láttunk ki a fejünkből, másnap valaki idegennek az ágyában ébredt fel az ember, aztán elment lopni a közértbe meg füvet szárítani, és így teltek a napjai? Önmagából kivetkőzve mindenféle marhaságot művelt, amik ebben az állapotban valamiféle heroikus tetteknek tűntek, közben meg egyáltalán nem azok, sőt.

De hát ez mindenkivel így van, ha nem is ilyen mértékben, de tizenévesen és kora huszonévesen megpróbál egy csomó dolgot, amit később nem fog csinálni.

Szerintem nem mindenkivel. A történelem olyan szakaszában élünk, a 20. század második fele óta, amelyben egy óriási paradigmaváltás játszódott le: az emberek évszázadokon keresztül nem így éltek, mint most, hanem bizonyos tradicionális értékrendhez ragaszkodva fenntartottak olyan alapértékeket, amelyek hozzájárultak az emberiség fennmaradásához. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a középkort sírom vissza, mert pontosan tisztában vagyok annak a korszaknak a borzalmaival, de különbséget kell tenni egy olyan világ között, amikor az emberek valahol homályosan tudják, hogy mi lenne a jó, de nem tudják azt tenni, és emiatt képmutatásra kényszerülnek, és a között, amikor forradalmi hevülettől vezérelve úgy döntenek, hogy ezt a vélt vagy valós jót nem lehet megvalósítani, ezért söpörjünk félre mindent, és mondjuk azt, hogy nincs abszolútum, nincs Isten, nincs igazság.

De annak a bizonyos pár évnek nem látod a helyét az életedben?

Dehogynem látom, és azok nélkül nem is lennék az, aki most vagyok. Viszont ez az én sorsom, és nem tartom azt szükségszerűnek, hogy ezen minden embernek, például a gyerekeimnek, vagy más fiataloknak is túl kellene esniük. Azt is látom, hogy az a hét év intenzív kábítószerezés mit vett ki az életemből, miközben azt hazudtam magamnak, hogy ezzel valójában sokkal többet élek. Ez tipikus függő hazugság, hiszen az ember valójában sokkal kevesebbet él: nekem például évek estek ki az életemből. Emberek jönnek oda hozzám, hogy emlékszel, amikor az Almássy téren ezt és ezt csináltuk? Én pedig nem emlékszem, de még csak arra sem, hogy kivel beszélek. Ebben mi a jó? Tényleg az Isten kegyelme volt, hogy nem lettem nyomorék, nem kerültem börtönbe, és nem haltam meg.

Azért más is van a Neuroticból, aki szintén túlélte azokat az éveket, pedig nem tért meg.

Hát például a Lányi Tomi lehet, hogy jól jött ki belőle, de ha megnézzük például a Czeller Pétert, őt az egyik elvonókúráról a másikra kell tuszkolni, több-kevesebb sikerrel. Vagy mi lett például Dixivel vagy Pauer Henrikkel, az egykori legjobb barátaimmal? Ők már rég a föld alatt vannak, és ahogy elmentek innen, az nem egy dicső és vonzó távozás – olyat senkinek nem kívánok, még a kutyámnak sem. Ez miért jó, és miért kell magasztalni? Ezt nem értem a nálatok megjelenő cikkekben sem. Itt volt például a Lou Reed. Én megértem, hogy nagyobb hatású művész volt, mint amekkora név (ilyen értelemben még van is valamilyen kulturális rokonság köztünk), de az, ha valaki transzvesztitákról meg a korlátok nélküli kábítószerezésről énekel, az megint csak miért jó? Nekem ő mindig ezt jelentette, és ezért a nevét se szívesen mondom ki. De ha ennyire nem hiszünk semmiben, és mindent értéknek kiáltunk ki, ami nagy hatású, ezzel az erővel Adolf Hitlert is kikiálthatnánk annak, mert ő is egy nagy hatású ember volt. Nem akarom a kettőt párhuzamba állítani, mert a rockzene sok olyan dolgot is behozott, ami jó: a jó értelemben vett lazaság, a képmutatás-mentességre való törekvés, a sok pozitív és lendületes dolog nélkül szegényebb lenne a világ. Nem gondolom, hogy a rock and roll zenei sémája az ördögtől volna, azt viszont igen, hogy arányaiban sokkal több pusztításért felelős ez a gondolatvilág, mint amennyit épített.

Konkrétan mi volt az, ami téged meggyőzött arról, hogy rossz, amit csinálsz?

Azt láttam, hogy köszönőviszonyban sem vagyok azzal, amiről Jézus beszél a Bibliában. Bármennyire is népszerűtlen és nem divatos, amit most mondani fogok, de én azért tértem meg, mert nem akartam a pokolba kerülni. És ez egy jó félelem, mint ahogy az is, hogy nem merünk belenyúlni a konnektorba. Ám azért azt is hozzátenném, hogy ez 26 évvel ezelőtt volt, ma már nem a félelem a legfőbb motivációm, hanem az a valóság, amit azóta megismertem. De szerintem sok embernek jót tenne, ha félne a pokoltól. Hiába nem bizonyították be, hogy létezik, hiszen ezt nem természettudományos eszközökkel kell bizonyítani, hanem az ember a szívében tud megbizonyosodni róla.

Nálatok hogy néz ki egy zenekari próba? Felpattintotok egy doboz sört?

Évek óta nem voltak már zenekari próbáim, de ha már itt tartunk, most megint lesznek, mert 2014. január 10-én lesz a 25 éves jubileumi Amen-koncert, és erre rendesen kell készülni. Egyébként én nem vagyok antialkoholista, nagyon ritkán és nagyon keveset szoktam inni, mert ugyan nem tiltja a Biblia, de én nem szeretem már azt az állapotot, amit az alkohol előidéz.

Nemrég viszont egy politikai rendezvényen bukkantál föl, a Horthy-szobor elleni tiltakozáson készült rólad egy fénykép.

Ez így van, ha valami ellen harcolni kell ma Magyarországon, akkor az az újjáéledő nácizmus. Ma beszéltem egy Amerikában élő barátommal, aki mondta, hogy valamit csinálnunk kell ezzel, mert aki távolról követi, mi megy ebben az országban, csak ezeket látja. Ezzel a magyar politikusoknak is szembe kéne nézni, de sajnos a magyar jobboldal a két világháború közötti Magyarországot választotta példaképnek, nem pedig a német kereszténydemokratákat vagy az angol konzervatívokat.

Miben különbözik egy prédikátor egy rocksztártól? Te mindkét világot ismered.

Elég sokban, de mi az, hogy rocksztár? Nem is tudom, hogy ma egyáltalán vannak-e klasszikus értelemben vett rocksztárok, mert ez egy elcsépelt, devalválódott fogalom lett, amikor a Gangnam Style című ütődött, kretén, idióta baromságnak van a legtöbb nézője a világon. De azért sok jó dolog is van, én nem tudok már minden nevet megjegyezni, de például most fedezek föl olyanokat, ami már másoknak lerágott csont, mint a Coldplay. Az egy színvonalas zenekar. Aztán lehet, hogy leragadtam, de a nagy öregeket sokkal szívesebben hallgatom.

Egy jó Roger Waters-koncert esetleg?

Na, a Roger Waterst már elvből nem hallgatom, amióta a turnéján a Dávid-csillagot felfestette egy felfújható disznóra. De mondjuk ilyeneket, mint Chris Rea vagy Joe Cocker, nagyon szívesen meghallgatok. Amit pedig még náluk is szívesebben, azok a gyerekkorom előtti korszak sztárjai: Nat King Cole, Frank Sinatra, ilyenek.

Magyar zenéket is hallgatsz?

Van pár jó dolog, például az Akkezdet Phiai. Bár én nem szeretem a káromkodás alapú költészetet, és még akkor is zavar, amikor nem annyira öncélú, de ezt a Závadának is megmondtam, amikor egyszer találkoztunk. Engem ez ugyanúgy zavar, mint a cigifüst. Átugorva a költészetbe, akinek nagyon szeretem verseit, az Erdős Virág. Tíz-húsz százalék obszcenitást sajnos az ő költészete is tartalmaz, de virtuóz nyelvhasználat, humorérzék, szarkazmus jellemzi, különlegesen tehetséges. De a káromkodás mindenütt zavar, még Esterházy Péternél is. Ez kultúra és önuralom kérdése, és én a kábítószerezéssel együtt lemondtam erről. Nem akarom elvitatni persze a káromkodáshoz való jogot senkitől, de én magam nem alkalmazom.

És ha ráütsz az ujjadra véletlenül a kalapáccsal, akkor mit mondasz?

Hát a kétkezi mesteremberség nem az én világom, úgyhogy ilyen ritkán van. Nem tudom, mit szoktam ilyenkor mondani, de igyekszem feldolgozni az indulatosságot.

Annak idején a Neuroticból mások is megtértek veled együtt, ők is kitartanak a gyülekezet mellett a mai napig?

Abszolút, és meghatározó személyiségek is lettek. Mindenképpen megemlíteném a Ruff Tibi barátomat, mindig is ő volt az ész a csapatban, egy filozófiát és teológiát végzett, zseniális ember. Solymár Árpi, akivel együtt kezdtünk zenélni, sajnos nem maradt meg hívőnek, de legalább konszolidálódott, családot alapított, és a mélydrogos léthez képest ez is nagy eredmény, ma is szeretettel gondolok rá.

Más zenészek is, így Dönci és Víg Misi viszont megpróbálták a gyülekezetet, és végül nem maradtak.

A Dönci [Dénes József] egy nagy szívfájdalom számomra, nagyon szerettem. Sok közös szerzeményünk volt, miután ő is megtért, és egy nagyon intelligens, szeretetre méltó ember volt. Sajnos nehéz gyerekkora volt, intézetis srácként nem tudott túllendülni ezen: nem jól sikerültek a dolgai, nem hagyta abba az italozást sem, és ez sajnos egy idő után oda vezet, hogy az ember vissza tud esni oda, ahonnét egyszer már eljött. De ami pozitívum vele kapcsolatban, hogy úgy tudom, élete utolsó napjaiban rendezni tudta Istennel a kapcsolatát, és úgy ment el, hogy békessége volt. A Víg Misi egy másik történet. Ő sajnos máig érthetetlen módon ellenséges lett velem és a gyülekezettel is. Neki az egykori felesége egy súlyosan terheltnek mondható, alig kommunikáló lány volt, aki a megtérését követően egy kinyílt virágszál lett, de a Misi ugyanúgy folytatta tovább azt az életmódot, amit a gyülekezetben töltött fél éve előtt is élt: hajnalban járt haza, jeleneteket rendezett és szidta a gyülekezetet, a lány pedig otthon pesztrálta közben a gyerekeket. Valószínűleg nem bírta ezt tovább, és végül sajnos öngyilkos lett. Ezért a Misi utána a gyülekezetet okolta, holott csak jót kapott onnét, és senki sem fanatizálta.

Az Amennek volt egy jól behatárolható közönsége, amely a gyülekezethez tartozott?

Az Amen a magyarországi keresztény rockzene egyik legfőbb letéteményeseként úttörő szerepet vállalt, amely nemcsak arra korlátozódott, hogy a magyar keresztény rockzene fogalmát egyáltalán meghonosítsa, hanem arra, hogy mindezt együtt tegye azzal a folyamattal, amire a 16. századi reformáció óta nem volt példa arra Magyarországon: hogy egy egyház harminc év alatt ilyen társadalmi ismertséget vívjon ki magának, mint a Hit Gyülekezete. Ezzel együtt értelmezendő, amit az Amen elért, és ez ilyen módon szerintem sokkal undergroundabb lett, mint amilyen a Neurotic volt, és sokkal jobban szembe ment az árral. Hiszen a Neurotic, az Európa Kiadó, az URH és a többiek fémjelezte közegből mi nőtt ki? A Sziget Fesztivál, ami mára a showbiznisz egyik legnagyobb motorja. Miközben nekem a mai napig azt kell bizonygatni, hogy az a zene, amit azóta csinálok, sokkal érettebb és átütőbb dolog, mint a Neurotic volt.

Viszont sokkal több ember volt Neurotic-koncerten, mint ahányan később Amenre jártak.

Ez most így tűnik, de majd tíz-húsz év múlva nem így fog tűnni. Én azt a szerepet kaptam az élettől, hogy nem ülhetek fel a saját sikereim hullámának a csúcsára, hanem inkább valaminek az előszelét hozom létre, és majd később lesz abból valami, ami több embert megérint. De az én sikerem nem abban áll, hogy címlapokra kerültem, hanem abban, hogy heti szinten találkozom emberekkel, akik arról számolnak be, hogy az, hogy én megírtam olyan dalokat, mint a Vége van, az nekik azt jelentette, hogy Isten felé fordultak, és helyrejött az életük. Ez számomra sokkal nagyobb siker, mint bármi. Hiszen az életben minden másfajta siker elmúlik, és ha van valami, ami az én megtérésemben fontos szerepet játszott az említetteken túl, akkor az az elmúlástól való félelem élménye. Ha nem tértem volna meg, nem is tudom, hogy tudnék ezzel szembenézni. Ezért fontos az ember számára a halálfélelem, amitől egyes modern ideológiák megpróbálják megfosztani azzal, hogy felszabadítjuk magunkat az ősi igák alól, és akkor majd boldogok leszünk. Ezt meghirdette Freud, Nietzsche, vagy más módon Karl Marx. És vajon a 20. század és a 21. század eddig eltelt része arról tesz bizonyságot, hogy itt boldogabb világ jött létre? Szerintem nem.

Belőled elmúlt a megtéréssel a halálfélelem?

Nyilván nem, hiszen ember vagyok, és ha most jönne egy kivégzőosztag, hogy öt percem van hátra, annak nem örülnék. De nem rettegek már attól, hogy minden hiábavaló lett volna.

Ezt te hogyan éled meg, hogy van egy Pajor Tamás nevű előadó, aki időnként a saját nevén csinál lemezt, időnként játszik az Amennel, de közben meg prédikátor és üzletember is?

Ahogy az ember idősödik, létrejön egy harmónia a különböző identitásrétegek között. És ha jobban meggondoljuk, ezek a területek nem állnak egymástól olyan távol, az üzletemberséget kivéve. De abba is belekóstoltam, mert van néhány üzleti innovációm, amiken dolgozom. De van a munkásságomnak olyan része is, hogy a Vidám Vasárnapban elhangzó dalok egy részét én írom. Ezek Istennek szóló énekek.

Állítólag a letöltés és a kalózkodás az összes műfaj közül a gospelt és az egyházi zenéket érinti a legkevésbé. Neked is ez a tapasztalatod?

Lehet, de azért száz százalékig ez nem igaz. Szerintem ez a dolog még nem alakult ki teljesen itthon, és nagyon keresem is az új utakat. Rettenetesen sok ötletem van, amikkel öt különböző lemezt meg lehetne tölteni, a slam poetrytől kezdve a humoreszkeken át, csak nem akarom addig kiadni semmilyen formában, amíg azt látom, hogy csak nyeli el őket a lyukas vödör. És nem is csak anyagilag gondolom ezt. Néha belehallgatok egy-egy mai alterzenekar videóiba, amik milliós nézettségeket érnek el, de a legtöbbet nagyon erősen jellemzi a középszerűség, miközben magukat ilyen entellektüel, odamondós, csibész valakiként aposztrofálják. Engem ez nem zavar, nyilván ők mennek a fesztiválokra, amit én nem fogok megcsinálni, mert egy-kettőbe belekóstoltam, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy középosztálybeli, jobb sorsra érdemes gyerekek sárban meg pálinkában fetrengenek.

Tehát nem lesz Pajor nulladik nap a Szigeten?

Hát ha a szervezők megkeresnének egy olyan ajánlattal, amelyben méltó tálalást kapnának az én dolgaim, akkor talán. A Müller Péterrel pár éve beszéltünk is erről, de aztán elhalt a dolog, én pedig nem erőltetem, mert erősen ambivalens érzések vannak bennem. Egyszer, még a legelső Szigetek egyikén felléptem ott az Amennel, és ugyan én bírom a vagányságot és a konfliktust, de ott szabályos verbális keresztre feszítésben volt részem, amit nagyon élveztem, de nem tudom, hogy mennyiben kell ez nekem, és hogy hogyan tudnám megszólítani ezeket az embereket. Mindenesetre azt elárulom még, most olyan produkcióval készülök, amiben nem is Pajor Tamásnak fognak hívni, nem is Amennek, hanem lesz egy új elnevezés (az egyik név a fejemben forgók közül az Összközmű), és az a lényeg, hogy a harmincas-negyvenes évek részben kuplé, részben kicsit latinos, calypsós zenéinek egyvelege kicsit modernizálva, és erre az én nagyon szójátékos, anagrammatikus szövegeim mennének. Egy ilyen komplett projekt már majdnem teljesen kész van. Ezek hangulatukban olyanok, mint egy régi Szenes Iván- vagy Zsüti bácsi-dal, szövegében viszont a legszofisztikáltabb Karinthy vagy Romhányi versek. Ezen kívül vannak olyan komolyabb, slampoetrys dolgok, mint a Mesterséges ember című számom volt.

Az általad említett Akkezdet Phiai nem különbözik radikálisan attól, amit te a Neurotickal csináltál.

Valóban nem, és a szellemiségét ezért nem is kultiválom, még ha nem is néznek ki olyan züllött fazonoknak, mint amilyen annak idején én voltam. Ennek örülök is, mert azt nem lehet túlélni. De én inkább azzal a szövegi virtuozitással szimpatizálok, ami hallható benne. Most más ilyet nem tudnék említeni, de nemrég például hallottam a DSP nevű együttest, ami szofisztikáltabb az átlag lakótelepi rapnél, de bennük engem az zavar, hogy Magyarország nem Amerika, és nem lehet így beszééélni, hogy megmondom nekeeed, hogy mi legyen az újsááág. Ez a kifejezésmód akkoriban, amikor még a Geszti Péter úgy konferált fel bennünket az Amennel az Ász című műsorában, hogy „Magyarország első rapcsapata", elég fura lett volna. Még Fenyő Mikit szokás említeni a Break lemeze miatt a műfaj meghonosítói között, ő ott lakott közel hozzánk Újlipótvárosban, sokszor láttam őt is, meg szegény Flipper Öcsit is, akit az alkohol ölt meg aztán. És itt újra oda lyukadunk ki, hogy ezt az életformát miért kell dicsőíteni? Bár megmondom őszintén, az, hogy ma a világ arrafelé megy, hogy pénzemberek meg IT-s guruk, programozók a rocksztárok, talán még ijesztőbb.

Említetted az Európa Kiadót is az előbb: Menyhárt Jenő nem ezt az önpusztító életformát élte, mint a Neurotic, úgyhogy ott talán könnyebb elválasztani a művet az alkotótól számodra is.

Szerintem az Európa Kiadó egy nagyon színvonalas produkció volt, de nekem mindig kicsit sötét volt és rideg, és olyan depressziós, nyomasztó képet sugárzott, amivel nem tudtam azonosulni. De ez szubjektív dolog, ettől még mindenképpen meghatározó volt, és az is igaz, hogy a Jenő nem jutott olyan mélyre soha az önpusztításban. De egyébként a kábítószer és a deviancia csak egy ága ennek az egésznek, és nem ez a legfőbb gond. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek bizonyos hamis teóriákat fetisizálnak, és maga az egész rockkultúra is ilyen. Amikor John Lennon elénekelte azImagine-t, felfestett egy olyan új világot, amiben nincs menny és nincs pokol, az egy paradigmaváltó pillanat volt, és egy új korszakot nyitott.

De hát az Imagine aztán végképp egy pozitív dal.

Hiába gyönyörű a dal zeneileg, az üzenete a fontos, ami káros, és nem azért, mert a John Lennon füvezett. Ezt a dalt úgy lehet értelmezni, hogy most már felejtsük el, hogy egy természetfeletti szubsztanciának akarjuk magunkat alárendelni, és itt az ideje, hogy mi, fiatalok teremtsünk meg egy új világot, amelyben nincs menny és pokol. A hatvanas években jelent meg az az új ideológia, hogy a történelemben először a fiatalság kezdett el diktálni, pedig a történelemből megtanulható, hogy amikor a fiatalok válnak uralkodókká, abból nem következik jó világ, hiszen a tapasztalat sok mindenre meg tudja tanítani az embert. Ha a fiatalok határoznak meg egy teljes kultúrát, akkor az romlásnak fog indulni, és itt is ez történt. Azóta is a fiatalságot heroizálják, hiszen erről szól minden: a szépségről, a ráncfelvarrásról, a fiatalság kultuszáról.

Na de ez az egész rockkultúra csak a társadalom általános állapotának a lenyomata, nem?

Ettől még a rockgeneráció felelőssége egyértelmű. Ismerem azt a szakácsot, aki abban az étteremben dolgozott, ahol a budapesti koncertje után a Mick Jagger bement vacsorázni. Ő mesélte, hogy a Jagger a vacsora után egyből elővette a laptopját, és ott elkezdett shortolni. Amikor arról beszélünk, hogy a huszonéves, idealisztikus rockzenészek fellázadtak a fogyasztói kultúra ellen és megváltoztatták a világot, majd pedig arról, hogy a ráncfelvarrt, többszörösen vérátömlesztett sztárok shortolgatnak a milliárdjaikkal, miközben vállvonogatva lépnek át azok fölött a szerencsétlen junkie-k fölött, akik az ő zenéjüket hallgatva lettek junkie-k, akkor szerintem ne istenítsük annyira a rockkultúrát, hanem mondjuk ki, hogy részben hozzátett a világhoz, részben pedig veszélyes emberkísérlet. Ennek a kísérletnek sok az áldozata, és most nemcsak azokról beszélek, akik belehaltak, hanem azokról, akik abban nőttek fel, hogy mondjuk nem kell család. Bizonyos szellemi törvényszerűségeket nem lehet megváltoztatni, mint ahogy a gravitációt sem lehet.

A Kol Israel (Izrael Hangja) rádió interjút készített Németh Sándorral

A műsorvezető, a napokban Washingtonban megrendezett 'Isreal Allies Foundation' konferencia kapcsán beszélgetett a Hit Gyülekezete vezető lelkészével. Az interjút az alábbi linken hallgathatjátok meg!

http://kolisrael.hirolvaso.com/kol-israel-2013-11-13/

Rodney H. Browne - A VIDÁM ELMÉJŰNEK ÁLLANDÓ LAKODALMA VAN

Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Filippi 4:4

 

Minden napjai a szegénynek nyomorúságosak; a vidám elméjűnek pedig szüntelen lakodalma van.Példabeszédek 15:15

 

Feladatunk, és egyben megtiszteltetés is számunkra, hogy örvendezzünk az Úrban - minden időben és minden körülmények között. Az Úrnak öröme a mi erősségünk (Nehémiás 8:10)! Az Úr rendelkezésünkre bocsátja kegyelmét, hogy az élet minden megpróbáltatásával szembe tudjunk nézni (2 Korinthus 12:9). Magatartásunk életünk minden területét meghatározza. Nem mindig választhatjuk meg, ami történik velünk, de a helyzethez való hozzáállásunkat, és azt, hogy miként reagálunk, megválaszthatjuk. A boldog szívnek és életnek az a titka, hogy jó, tiszta és szép dolgokkal töltekezünk be, hogy az élet kellemes dolgairól gondolkozunk (Filippi 4:8). Ha a jó embereknek nincs állandó lakodalmuk, ezt ők választották - nem hibáztathatják Istent -, ez a saját hibájuk (Példabeszédek 15:15)!

 

Örvendezünk, mert Isten örömöt helyezett a szívünkbe:

 

Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen. Jakab 5:13

 

Az örvendezést választjuk; és újra örvendezünk:

 

Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Filippi 3:1a

 

Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Filippi 4:4

 

Mindenkor örüljetek. 1 Thessalonika 5:16

 

Ujjongva örvendezünk - örömtől ittasan:

 

És majd örülnek mindnyájan, akik bíznak Benned; mindörökké vígadjanak, és Te megoltalmazod őket, és örvendeznek Tebenned, akik szeretik a Te nevedet. Zsoltár 5:12

 

Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel. 5 Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az Ő nevének; csináljatok utat annak, aki jön a pusztákon át, akinek Jah a neve, és örüljetek Előtte. Zsoltár 68:4-5

 

Örvendezünk, mert Isten igazsága vagyunk Jézus Krisztusban, és részesülünk az Ő szentségében:

 

Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek! Zsoltár 32:11

 

Örvendezzetek ti igazak az Úrban; a hívekhez illik a dícséret. Zsoltár 33:1

 

Örvendeni fog az igaz Istenben és Hozzá menekül; és dicsekedni fognak minden egyenesszívűek. Zsoltár 64:11

 

Világosság támad fel az igazra, és az egyenesszívűekre öröm. 12 Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az Ő szentséges emlékezetét! Zsoltár 97:11-2

 

Örvendezünk, mert Isten a mi ellátásunk forrása:

 

Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Zsoltár 37:4

 

Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! 22 Ne féljetek, ti mezei vadak! Mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. 23 Ti is, Sionnak fiai, örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban. Jóel 2:21-23

 

Örvendezünk, mert az Úr a mi Vígasztalónk és Védelmezőnk:

 

Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a Te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem. 19 Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a Te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet. Zsoltár 94:18-19

 

Örvendezünk, mert többé nem kell szomorkodnunk:

 

A vidám elme megvidámítja az orcát; de a szívnek bánata miatt a szellem megszomorodik.Példabeszédek 15:13

 

Örvendezünk Isten jóságában:

 

És most kelj fel, oh Úr Isten, a Te nyugodalmadba, Te és a Te hatalmasságodnak ládája! A Te papjaid, oh Úr Isten, öltöztessenek fel üdvösséggel, és a Te szenteid örvendezzenek a jóban. 2 Krónika 6:41

 

Örvendezünk, mert a nevünk fel van írva a mennyben:

 

De azon ne örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. Lukács 10:20

 

És végül:

 

Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok! 34 Legyen kedves Néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban. Zsoltár 104:33-34

 

Örvendezem én az Úrban!

Derek Prince - Isten célja az új nemzetség számára 2.

Minden hívő, aki Krisztussal azonosult a halálban, az eltemetettetésben és a feltámadásban, erkölcsileg el van kötelezve, hogy ne a saját tetszésére élje az életét, hanem annak akaratából, aki érte meghalt és feltámasztatott. Most odaértünk megint egy "azért"-hez, fontos megnézni ezt az összekötő
kapcsolatot.

(14) Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint, sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

A test az óádámi természetet jelenti. Pál azt mondja, hogy "minket nem érdekel az óádámi természet". Senkit nem értékelünk az óádámi természete miatt. Az óádámi természet szerint mindenki lázadó, romlott és elidegenedett Istentől, akár vallásos, akár tanult, akárki legyen. Tehát nem foglalkozunk az óádámi természettel. Ez Isten szemében halott, elmúlt minden.
Az apostolok ismerték a földi természete szerint Krisztust, Pál mégis azt mondja, ezentúl "nem ismerjük". Akivel most foglalkozunk, az nem az a Jézus, aki testben megnyilvánult, hanem a feltámadott Krisztus, aki kijött a sírból. Ővele foglalkozunk, és bármennyire is jó és fontos evangéliumi beszámoló van Jézusról, a földi természetéről, nincs benne olyan, ami szentimentális lenne, vagy egy olyan vágyat keltene, hogy bárcsak még mindig a földön lenne. Ez nagyon - nagyon más, mint bizonyos vallási formák, és a katolicizmus, ahol különösen karácsony körül úgy tekintenek Krisztusra, mintha kisbaba lenne. Ez teljesen ellentmond az Újszövetség szellemének. Nem ismerjük Őt már testben.

Most kaptam egy levelet egy izraeli misszionáriustól és azt írta, hogy ez a legutóbbi karácsony valóban tragikus volt. Karácsony ünneplése körül Betlehemet elözönlötték a hippik a világ minden tájáról, és kerestek ott valamit karácsonykor. Ebben a ceremóniában a papok úgy hordozták körül Jézusnak a képét, mint egy kínai babát - és azt írja: "Bizonyos vagyok benne, hogy éhesen jöttek, és nem találtak semmit." Ez azt jelenti, hogy Jézust visszatoloncoljuk a testbe. Ez teljesen ellentétes az Újszövetség szellemével. Tehát ha ismertük is Őt test szerint, többé nem ismerjük. Az ács fiát nem
ismerjük, akit ismerünk, az a feltámadott Krisztus, a második ember. Az, aki feltámadt a halálból. Senkit sem ismerünk test szerint, még Krisztust sem. Ha ismertük is test szerint, többé már nem ismerjük. Azért mondja tovább a 17-es versben:

(17) Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.

Hogy lehet valaki Krisztusban? Ez egyenes kapcsolat a feltámadott Krisztussal, nem a történelmi személy ismerete ez, nem az ács fiáról szóló szentimentális történetek alapján áll ez a kapcsolat, hanem azon, hogy ismerjük a feltámadott Krisztust, akit közvetlenül kijelent a Szent Szellem. Ez a szemtől szemben állás a feltámadott Krisztussal hozza létre az új teremtést. Itt az "azért"-ot nagyon
fontos megérteni. Mi az új teremtés alapja? Találkozás Krisztussal. Nem az ács fiával, hanem Isten Fiával, a képviselőnkkel, aki az Atya jobbján ül. Senki nem lehet keresztény az Újszövetség szerint anélkül, hogy ne találkozna Vele. Ez alapvető követelmény. Tudhatsz minden elméletet, bármelyik templomba járhatsz, imádkozhatsz mindenféle oltárnál, elmondhatsz egy tucat imát, de ha nem találkoztál Krisztussal, akkor nem születtél újjá, nincs új életed. Az új élet a feltámadott Krisztussal való személyes szembenálláson múlik. Ez hozza létre az új teremtést. Ez hoz bele minket az új teremtésbe.

Kenneth E. Hagin - Dzoé

Mert amiként az Atyának élete [dzoé] van Önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete [dzoé]
legyen Önmagában. – JÁNOS 5,26.

A mai szövegünkben ‘élet’-nek fordított görög szó a dzoé. Ha végigolvasod a King James, vagy bármely más fordítást, és az ‘élet’szóval találkozol, úgy vélheted, mindig ugyanarról van szó, de nem így van. Három másik görög szót is életnek fordít az Újszövetség. Íme, röviden ezek a fogalmak és a jelentésük:
pszükhé, természetes élet, vagy emberi élet; biosz, életmód; és anasztrophé, viselkedés.

A dzoé az örök élet, azaz Isten élete. Ez Isten természete. Ez az istenifajta élet – az Atya élete – és a megtestesült Fiú élete is. Nevezi ezt az Ige ‘örök élet’-nek, ‘örökkévaló élet’-nek, olykor egyszerûen csak ‘élet’-nek.
Nem számít milyen az ‘életstílusod’ vagy a ‘lelkialkatod’, ezek csak akkor érnek valamit, ha benned van a dzoé! Jézus pedig azért jött, hogy ezt elhozza neked!

Megvallás: Amiként az Atyában megvan a dzoé, úgy megadta a Fiúnak is, hogy a dzoé lakozzon benne. Jézus azt mondta: „Én azért jöttem, hogy tiétek legyen a dzoé, és hogy bõségében legyetek.” Én birtokolom a dzoét önmagamban bõségesen.

David Wilkerson - AZ ÚJ SZÖVETSÉG ÉS AZ ÚR ÓVÓ SZERETETE 4.

HOGYAN ÓV MEG MINKET AZ ÚR JÓSÁGÁNAK ÉS SZERETŐ KEDVESSÉGÉNEK ÁLDÁSAI ÁLTAL?

A Szent Szellem eltávolít belőlünk minden rettegést – a bukástól való félelmet, az Istentől való elszakadás rémét, a Szent Szellem jelenlétének elvesztésétől való félelmet –, és az ő örömével tölt el minket. Örvendezve járhatunk tovább – túláradó örömben, mint Dávid –, mert Isten biztosított arról, hogy győzni fogunk.

Mégis olyan kevés az örvendező, túláradóan boldog keresztény. Hívők sokasága él úgy körülöttünk az egyházban, mintha gyászolna: nem ismerik a lélek nyugalmát, és azt a békességet, amely Krisztus jelenlétéből fakad. Azt képzelik, hogy Isten haragja nehezedik rájuk, nem pedig az ő védőszárnyai vannak felettük. Úgy tekintenek Istenre, mint egy félelmetes hajcsárra, aki mindig készen áll arra, hogy lesújtson a hátukra. Ezért az életük tele van félelemmel, bűnnel és keserűséggel. Boldogtalanul, reménytelenül élnek, és inkább holtak, mint elevenek.

Isten szemében nem a bűnünk a probléma, hanem az iránta való bizalom hiánya. Jézus egyszer s mindenkorra elrendezte a bűn kérdését a Kálvárián. Nem akar folyton visszatérni rá, és szidni minket, hogy „Már megint mit tettél?”, „Most túl messzire mentél!”, vagy „Ezúttal túlmentél a határon.” Nem, soha! Urunk magatartása ennek éppen az ellenkezője velünk szemben. Lelkével állandóan megnyerni igyekszik, emlékeztetve Atyánk jóságára és szeretetére - még a bukásunk közepette is.

A valódi probléma az, hogy nem hiszünk Isten szövetséges ígéreteinek. Nem akarjuk elfogadni feltétel nélküli szeretetét, korlátlan megbocsátását, az ingyenes megbékélést. Nem hisszük el, hogy megbocsát és helyreállít pusztán azért, mert szeret minket. Inkább teljesen a bűnünkre összpontosítjuk figyelmünket, és nem látjuk meg, mi az, amit Isten leginkább elvárna tőlünk. Igéje világosan kimondja: „Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják.” (Zsid 11,6)

Ebben a versben minden benne van. Isten az, aki megjutalmaz minket – ezért nagy gondja van arra, hogy elárasszon szerető jóságával, és idejekorán megáldjon. Ez majdnem olyan, mintha túlságosan türelmetlenül várná bűnvallásunkat és imáinkat – ezért idő előtt sietve elkezd megáldani. Ennyire szeret minket!

Ezt az a gondolat, amelyet mennyei Atyánk annyira szeretne velünk megértetni. Olyan Isten ő, aki mindent lát – azt is tudja, amikor a szívünkben bűnbánat támad hamisságunk és bűneink miatt. Tudja, mikor jövünk hozzá töredelmes szívvel imádkozva. Azonban nem tudja megvárni ezt az időpontot. Ezért előlép, és ezt mondja: Megóvom gyermekemet jóvoltom áldásaival. Biztosítani akarom arról, hogy nem ítélem el, mert már megbocsátottam neki Fiam kifolyt vére által.

Tom Marshall - A kapcsolatokat károsító magatartásformák 8.

A harmadik dolog az önzés. A történelem nem jegyzett fel olyan tár­­­sadalmat, amelyben tisztelték volna az önző embert. Voltak olya­nok, ahol tisztelték azt, aki büszke, kegyetlen, vagy akár áruló, de az ön­­zőt soha. Az önzés, a haszonlesés, különösen abban az esetben, ha saját céljaink érdekében kihasználjuk vezetői pozíciónkat, hamar meg­­foszt bennünket az emberek elismerésétől.

A negyedik a saját magunkkal szembeni engedékenység és az ön­sajnálat. Időnként találkozhatunk egy bizonyos mértékű, kény­sze­re­dett csodálattal az önközpontúság erőteljes megnyilvánulásaival szem­ben, mint amilyen a büszkeség vagy az arrogancia, de ezt soha nem ta­pasz­talhatjuk a gyenge típusúakkal, például az en­ge­dé­keny­ség­gel és az ön­sajnálattal kapcsolatosan. Különösen igaz ez a vezetőkre néz­ve, akik el­nézőek magukkal szemben, kihasználják pozíciójukat azok­nak a ké­nyel­metlenségeknek és nehézségeknek az elkerülésére, ame­lyeken az ál­taluk vezetett embereknek át kell esniük, akik sírnak sa­ját sorsuk mi­att, vagy az “én szerencsétlen”-szindróma csapdájába es­nek, amikor a dol­gok nehézre fordulnak.

Az ötödik az erkölcsi bukás. Itt nem arról az esendőségről be­szé­lünk, amely valamennyiünk életét megrontotta, és amivel még a leg­jobb keresztényeknek is meg kell küzdeniük. Viszont vannak az er­köl­csi bukásnak olyan területei, amelyek gyalázatosabbak ennél, kü­lö­nö­sen azoknak a vezetőknek az esetében, akik nagyon szem előtt vannak, vagy nagy felelősség nyugszik a vállukon. Olyan dolgok tartoznak ide, mint:

a) Erkölcsi gyengeség, vagy ha nyomások alatt képtelen fel­egye­ne­sedni. Ezt az mutatja, hogy ha ellenállásba ütközik, akkor fel­ad­ja kinyilvánított alapelveit, hogy védje magát, vagy azért, mert a hoz­zájuk való ragaszkodást túl költségesnek találja. Ez­zel szem­ben bárkit készek vagyunk tisztelni, aki bátran vállalja meg­győ­ző­dését.

b) Ígéretek megszegése, különösen egy olyan komoly eskü ese­té­ben, mint a házassági fogadalom, vagy eskü megszegésére való bá­­torítás, illetve csábítás. Az ígéretek betartása valamikor be­csü­let­­beli ügy volt. Még ma is ezt mondjuk: “be­csü­let­sza­vam­ra”, és “tisz­teletben tartjuk” adott szavunkat. Ha megszegjük ígé­­re­tün­ket, akkor nem csak a belénk vetett bizalom rendül meg, hanem jó hírnevünkön is csorba esik.

c) Az őszintétlenség, valamint a megtévesztő, csalárd vagy kép­mu­tató magatartás minden formája.

d) A korrektség hiánya, igazságtalanság, részrehajlás és ki­vé­te­le­zés, különösen akkor, ha hatalommal rendelkező, vagy vezető funk­ciót betöltő ember követi el, vagy ha személyes érdekből teszik.

És végül ott van a kicsinyesség minden formája: a férj nagy pa­tá­li­át csap, ha reggelijéhez a tojás nem úgy van megfőzve, ahogy sze­re­ti; a feleség folyton duzzog, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akar­ja; a barát halálosan megsértődik, mert nem kapott választ az utol­só le­ve­lé­re; vagy gondoljunk a presbiterre, aki le akar mondani, mert el­fe­lej­tet­ték értesíteni arról, hogy egy gyűlés elmarad. Ha valaki je­len­ték­telen dolgokat aránytalanul felfúj, az azt mutatja, hogy van benne va­­lami ki­csi­ség, valami jelentéktelenség. Ezt pedig nagyon nehezen tud­juk tisz­telni vagy csodálni.

Dave Hunt - Lelkek megrontója 12.

Válás álnéven 

A római katolikus egyház híres arról, hogy óriási harcot folytat a válás ellen. Ugyanakkor ő maga válást válás után szentesít, bár ezt a tényt nagyon jól álcázza azzal, hogy másképp hívja. Csak magában az Egyesült Államokban tízezrével iktat az egyház „érvénytelenítéseket”. Különös módon használja fel ehhez a pszichológiát. Sok házasságot olyan „pszichológiai” okokra hivatkozva bont fel, mint például, hogy valaki egy „működésképtelen” családban nevelkedett, vagy hogy „pszichológiailag éretlen” arra a házasságra, amit már évtizedekkel azelőtt megkötöttek, és jó néhány gyermek is született belőle. Ez a képmutatás és a cinizmus csúcsa, vagyis egy másik utálatosság a közül a sok közül, amit Róma világra hozott. A következő levélrészlet egy katolikus egyházmegye által kiadott határozatból való, amely egy megzavarodott asszonynak elmagyarázza, hogy miért adta meg a válásra az engedélyt 30 évig vele házasságban élő férjének (öt gyermek, a férj is és a feleség is katolikus):

"A katolikus egyház bírósága által végrehajtott vizsgálat dönti el, hogy megvolt- e vagy hiányzott a házasság szentségének egy lényeges eleme a házasság megkötésekor. Ha az alapos vizsgálat során az egyház fényt derít arra, hogy egy ilyen elem hiányzik, akkor Önt és ... urat a katolikus egyház nem tekinti a házasság kötelékében élőknek."

Ez a döntés a polgári hatóságoktól független, és a házasságból származó gyermekeket nem tekinti törvénytelennek.

Az csak természetes, hogy ez egy „polgári hatóságoktól független” határozat, hiszen a világi bíróság néha olyan „igazságtalan”, hogy nem tekinti érvénytelennek azt a házasságot, ahol a felek egy idő után azt állítják, hogy annak idején nem voltak pszichológiailag érettek a házasságra, vagy esetleg fenntartásaik voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon sikerülni fog-e vagy sem. Szomorú tény az, hogy vannak katolikusok, akik ügyvéddel hitelesített titkos leveleket őrizgetnek, melyben kifejezik házassággal kapcsolatos kétségeiket, hogy esetleg később, amikor el akarnak válni, jó hasznát vegyék. A józan ész persze azt diktálja, hogy ha kétség van a felekben, akkor nem kell elmondani a hűségesküt, viszont ha már ígéretet tettek, hogy „jóban, rosszban” kitartanak és hűségesek lesznek, akkor azt be is kell tartani. Ha a házasfelek az ünnepélyes hűségeskü után minden következmény
nélkül, sőt az egyház áldásával elválhatnak, akkor ez azt jelenti, hogy minden emberek közötti kapcsolat - legyen az üzleti vagy magánjellegű - zátonyra fut. Ezentúl senki sem bízhat a másikban, hogy betartja az ígéretét.

A Prime Time c. televíziós műsor 1994. január 6-i adása a katolikus válásokkal foglalkozott. Egy katolikus pap visszaemlékezett, hogy egy egyházjoggal foglalkozó ügyvéd szájából a következőket hallotta: „Charlie, nincs olyan katolikus házasság az Egyesült Államokban, amit ne tudnánk érvénytelenné tenni”. A műsor sok elvált nővendége elmondta, hogy volt férje kereste a módját annak, hogy a házasságukat érvénytelenítsék, azért, hogy újraházasodhassanak az egyházon belül.
A vendégek között volt Barbara Zimmermann, aki 27 évig élt házasságban, és 5 gyermek anyja; Pat Cadigan, akitől 23 évi házasság után vált el a férje; Sheila Rauch Kennedy, aki II. Joseph P. Kennedynek, Bobby Kennedy legidősebb fiának volt a felesége, és aki 12 évig élt férjével, és két ikergyermekük született.

A műsorban egy katolikus pap is részt vett, Patrick Cogan, aki elmagyarázta, hogy az egyház érvényteleníti ugyan a házasságot, viszont nem hisz a válásban, mivel a „katolikus egyháznak egy magasabb rendű elvhez kell ragaszkodnia”. Valóban? Azt is elmagyarázta, hogy az érvénytelenítés azt jelenti: „a házasságot soha meg nem kötöttnek tekinti”. „Azt állítani, hogy egy házasság, ami közel... 13 évig tartott..., és amit 9 évig tartó udvarlás előzött meg, és amiből két nagyszerű gyermek született..., hogy ezt a házasságot soha nem kötötték meg, ez számomra teljesen felháborító” - volt erre Mrs. Kennedy válasza. Joseph Kennedy aztán higgadtan elmagyarázta neki a dolgokat: „De értsd
meg, ezt senki nem gondolja komolyan, ez csak egy katolikus handa-banda. Csak az egyház kívánja tőled, hogy így fogalmazd meg a dolgokat, ne vedd annyira komolyan!”.

A szentség mellett való kiállás leple alatt Róma korrupcióba taszítja híveit. A Prime Time-ban részt vevő Barbara Zimmermannak ez volt a véleménye: „Az, hogy az egyház, ahová tartozom, azt mondja nekem: ‘nem igazán lehetséges elválni, de mondjuk érvénytelenné tehetjük, és akkor az majd megoldja a dolgokat’ - ez számomra borzasztóan visszataszító. Undorítónak és becstelennek tartom. Ez épp olyan, mintha azt mondanák, hogy ‘Kijátsszuk saját szabályzatunkat.’

Az „örök hűséget esküdni” valóban nagyon ünnepélyesen hangzik, de ha a katolikus egyház nem mondja el, mi az igazság a házasság és a válás kérdésében, akkor mennyire bízhatunk meg benne akkor, amikor az üdvösségről van szó? Ha becsapnak bennünket itt a földön, már az is sokba kerül, de ha az örökkévalóság a tét, akkor az már jóvátehetetlen veszteséget jelent!

Az aranypohár, amit a fenevadon ülő asszony tart a kezében, tele van „utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával” (Jelenések 17,4). A „keresztény” Rómán kívül nincs még egy olyan város a földön, amelyikre ennyire ráillene ez a leírás. Ő a lelkek megrontója, aki tömegeket taszít olyan utálatosságokba, mint amilyen a bálványimádás, a szexuális erkölcstelenségek, Krisztus megváltó áldozata elégséges voltának tagadása és a bűnbocsátó cédulák árusítása. És mindezt úgy teszi, hogy eközben az egyetlen igaz egyház szerepében tetszeleg - és persze Jézus Krisztus nevében.

"Állandó a szolidaritás Izraellel" címmel nyílik nemzetközi konferencia Washingtonban

"Nekünk fontos Izrael léte."
Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

Közel 20 ország képviselője vesz részt november 12 és 14. között az Egyesült Államok fővárosában tartott konferencián, izraeli miniszterek, kongresszusi képviselők, politikusok, egyházi és világi vezetők részvételével. A jelentős nemzetközi csúcstalálkozón Magyarországot Gulyás Gergely, Újhelyi István, Hiller István országgyűlési képviselők, valamint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze képviselte, akit telefonon kérdeztük a konferenciáról.

Lelkész Úr, miért érezte fontosnak, hogy elmenjen erre a nemzetközi konferenciára?

Elsősorban azért, mert úgy éreztem, hogy kötelező számomra, hogy a megtisztelő felkérésnek eleget tegyek, már azért is, mert minden olyan alkalom fontos számomra, ahol az Izrael melletti kiállásról lehet beszélni. Nekem személy szerint, valamint a Hit Gyülekezetének is fontos Izrael léte, mert ebben a rettenetes kaotikus világban, ami jelenleg a térséget jellemzi, ez az állam az egyetlen, amely azt a szellemiséget képviseli, ami nekünk fontos. Annak kifejezetten örülök, hogy erről egy ilyen jelentőségű nemzetközi eseményen szólhattam. Gondoljon csak bele, olyan jeles izraeli közéleti személyiségek, mint Uzi Lanau, Naftal Bennett minszter urak, a Knesszet jeles képviselői, mint David Rottem, Gila Gamliel, Dov Lipman vettek részt ezen, pártállástól függetlenül.

Pártállástól függetlenül, említette az előbb. Ön szerint, ezt külön ki kell hangsúlyozni?

Határozottan ez a véleményem. Vannak olyan kérdések, amire minden demokratikus gondolkodónak ugyanazt kell mondania. Izraelt támogatni kell! Ez is egy olyan gondolat, vélemény, amiben nem lehet vita semmilyen normális országban. Kifejezetten örülök annak, hogy Magyarország is példát mutat ebben, hiszen mind a kormánypárt, mind a legnagyobb ellenzéki párt elküldte képviselőjét ide.

Demokratának lenni, az azt jelenti, hogy nem kell félni. Nem kell félni kimondani, hogy igenis szolidaritást vállalunk Izraellel?

Számomra ez a legfontosabb üzenete ennek a konferenciának. A jelenlegi helyzetben, egyetlen ország van jelenleg a térségben, amely a tartós békére garanciát tud adni, Izrael. Nekünk ezt sokszor el kell mondani, tudatosítani kell minden érintettben, itt az Egyesült Államokban, de ugyanígy Izraelben is, fontos ennek az országnak, ennek a szellemiségnek a léte, a jövője. Az nagy öröm számomra, hogy ebben nem vagyunk egyedül, hiszen képviselőket küldött – többek között – Dél-Afrika, Kanada, Brazília, Spanyolország, Portugália, Guatemala, Costa Rica, Panama, Szlovákia, Lengyelország, Hollandia, Litvánia, Románia, Görögország is. Hangunk el kell jusson minden érintetthez.

Milyen egyéb véleményeket lehetett hallani az Állandó szolidaritást Izraellel című konferencián?

Több olyan nyilatkozat is elhangzott, amit teljes szívemből támogatni tudtam, ahogy a meghívottak mindegyike. Ezek egyike Jeruzsálem kérdése. Ismételten kijelentettük, hogy Jeruzsálem egy és oszthatatlan, ami a judaizmus és a kereszténység talpköve is egyaránt. Erre a városra, ennek a városnak a szellemiségére épül Európa, az egész világ kultúrája. Ettől a várostól kapjuk azt az erkölcsi alapot, ami a mai napig is meg kell határozza értékrendünket.

A másik ilyen alapvetés, amiben egységesen szólaltunk fel, az Irán problémája. Az amerikai képviselők, akik jelen voltak, teljes mellszélességgel kiálltak az Irán elleni bojkott folytatása mellett, amit mi, európaiak is támogattunk. Nem lehet megengedni, hogy ebben a térségben egy ilyen, antiszemita, kirekesztő politikát képviselő antidemokratikus ország atomhatalommá váljon. Nincs olyan indok, ami ezt az Iránt támogatná! Nekem különösen fontos volt, hiszen nálunk, Magyarországon is akadnak olyanok, akik az iráni diktatúrát támogatják, közben súlyosan terjesztve az antiszemitizmus mételyét.

Magyarország, ha lehet ilyet mondani, különleges helyzetben van. Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint, nálunk erősödött az antiszemitizmus. Mit gondol erről, valamint mi a véleménye, mennyire befolyásolja ezeket a gondolatokat Izrael megítélése?

Tagadhatatlan, hogy erősebbek az antiszemita hangok, sajnos nálunk, Magyarországon is, a Parlament egyik pártjáról is el lehet mondani, hogy rasszista, antiszemita. Mi, keresztény gondolkodók elítéljük ezeket a véleményeket, fel is lépünk ellene, legutóbb a Horthy szobor avatása kapcsán hallattuk hangunkat. Nem engedhetjük meg, hogy ebben az országban visszatérjenek a gyilkos gondolatok, mert ezeket gyilkos tettek követhetik, ahogy az a történelemben már előfordult. Azt nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemben minden jóérzésű emberre, minden demokratára számíthatunk. A legutóbbi nagy demonstrációnkon, amit a Parlament előtt rendeztünk, minden demokratikus párt képviselője, az egyházak vezetői, civil emberek százezrei jöttek el, megmutatva, hogy nem félünk. Nem félünk kimondani, hogy mi vagyunk többen, nem félünk kimondani, hogy nem kérünk az antiszemitizmusból, a kirekesztésből. Azt viszont nagyon fájlalom, hogy ezek a szélsőséges emberek, megtévesztve honfitársaink sokaságát, hamis információkat közölnek Izraelről és ennek kapcsán igyekeznek az antiszemita gondolatoknak teret nyerni. Egy ilyen konferencia, pont arra volt jó, hogy megmutassuk, nem ülünk fel a hamis prófétáknak!

Ezeket a gondolatokat közvetítette előadása során?

Igen, mellette a mi kis kelet-közép-európai küzdelmünket mutattam be, külön kiemelve, hogy keresztény ember nem lehet antiszemita. Ennek a mondatnak volt az egyik legnagyobb sikere.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter -BPIhttp://www.breuerpress.com/2013/11/13/nekunk-fontos-izrael-lete/

Megjelent! Acoustic Tribute to Kari Jobe (2013)

01. Steady My Heart
02. Revelation Song
03. Love Came Down
04. We Are
05. Healer
06. Find You on My Knees
07. My Beloved
08. No Sweeter Name
09. Beautiful
10. I'm Singing
11. You Are for Me