2020. január 13., hétfő

Jézus Krisztus földi szolgálata 3.

Azzal kezdődött az időszak, hogy Jézus átköltözött Kapernaumba.
Kiemelt események: Jézus Krisztus két napja

Jézus a pusztában gyógyított, kiűzött egy vak és néma démont egy emberből. Ott lévő farizeusok elkezdték szidni, hogy Belzebub által űzte ki. Konfliktus jött létre köztük, Jézus és köztük (Szent Szellem káromlása). Mikor zajlott a vita, egy asszony elkezdett a kenettől extázisba esni (áldott az anyaméh stb.) elkezdett kiabálni. A Szent Szellem spontán módon nyilvánult meg emberekben, a család is hírét vette ennek. Megjelent anyja és testvérei, hogy kimentsék a tömegből. Ezután egy farizeus meghívta ebédre, mely botrányba fulladt, mert Jézus nem mosta meg a kezét szándékosan. Összeveszett a vendéglátóival azok fölösleges vallás cselekedetei miatt. Jézus otthagyta az ebédet, majd odament galileai tenger partjára, ott egy hajóban tanított. Óriási tömeg. Jézus beljebb ment a hajóval. Tanította őket Isten országával kapcsolatos példázatokra. A végén ezzel a hajóval beeveztek, hogy átmenjenek a túlsó partra, a gadarénusok földjére. Közben kitört egy nagy vihar, Jézust fel kellet kelteniük. Jézus lecsendesítette egyetlen szavával a vihart. Majd kikötöttek Gadara partján, egyből belefutottak min. 2 démonizáltba, akik láncokkal voltak megkötözve. Ezekből kiűzte a démonokat, disznókonda bele a tengerbe. Ott aludtak éjszaka, másnap korán vissza a tavon. Bement Jézus a házába Kapernaumba, tömeg, kibontották a háztetőt, majd leengedték a bénultat, akit azonnal meggyógyított. Majd elment, elhívta Mátét, aki meghívta ebédre, de közben meghívták, hogy Jairus lánya haldoklik. A tömegben jött a vérfolyásos asszony, akit meggyógyított. De már sietni kellett a Jairus lányához, akit feltámasztott. Ezután hazafelé még két vakot és egy némát meggyógyított.

Ez Jézusnak nem egészen két napja!

A korszak lényege: amikor eljött az ideje, és Keresztelő Jánost letartóztatták, Jézus elkezdett nagyon dinamikus csodákat tenni, hogy óriási tömeg jöjjön össze körülötte. Azt akarta, hogy az emberek a Szent Szellem ereje által Istentől érintetté váljanak. Először Istentől kell érintetté válni, aztán kell erkölcsi normákat számon kérni! Itt nem intette és nem korrigálta az embereket. Ha valakit nem érint meg a Szent Szellem, és úgy akarod bevonni az elkötelezettségbe, csak egy vallási inkvizítort csinálsz belőle! Elfogadást, szeretetet kell tapasztalni először Istentől! Meg kell hogy lássa Isten országát.

Ennek a korszaknak a végén mondta el a hegyi beszédet, miszerint tudják meg, hogy tulajdonképpen miről is szól ez az egész. Ez a korszak azzal zárul, hogy Keresztelő Jánost kivégezték.

Itt megint van egy belső törésvonal Jézus Krisztus szolgálatán belül.

Máté 14,3-12. "Mert Heródes elfogatta vala Jánost, és megkötöztetvén, tömlöczbe vetette vala Heródiásért, az ő testvérének, Fülöpnek feleségéért. Mert ezt mondja vala néki János: Nem szabad néked ő vele élnek. De mikor meg akarta öletni, félt a sokaságtól, mert, mert mint egy prófétát, úgy tartják vala őt. Hanem mikor a Heródes születése napját ünnepelték, táncolt a Heródiás leánya ő előttük, és megtetszett Heródesnek: Azért esküvéssel fogadta, hogy amit kér, megadja neki. A leány pedig, anyja rábeszélésére, monda: add ide nékem, egy tálban a Keresztelő János fejét. És megszomorodék a király, de esküjéért és a vendégek miatt parancsolá, hogy adják oda. És elküldvén, fejét véteté Jánosnak a tömlöczben. És előhozák az ő fejét egy tálban, és adák a leánynak: az pedig vitte az ő anyjának. És előjövén az ő tanítványai, elvitték a testet, és eltemették azt, és elmenvén, megjelenték Jézusnak."

Mikor Jézus meghallotta János kivégzésének hírét, látható, hogy szolgálatában teljes változás állt be. Más dolgokra tette a hangsúlyt, mint előtte. Visszavonult Bethsaida mellé egy pusztába, hogy feldolgozza János halálhírét. Az emberek kilesték, és 20 000-es fő lett körülötte. Elkezdte őket tanítani, majd mikor kitikkadtak, sor került a kenyérszaporításra. Majd a tömeg lefeküdt aludni. Jézus és a tanítványok elhajóztak Kapernaum felé. Jézus hajnalig imádkozott, majd a vízen járva ment utánuk. Majd kikötöttek a túlsó parton Genezáretben, Reggel az emberek felébredtek Bethsaida mellett, Jézus nem volt ott, hanem a túlsó parton gyógyított. A két társaság (Bethsaida, Genezáret) elindult két irányból Kapernaum felé. A két társaság összetalálkozott egymással, de ebben nem volt köszönet. Panaszkodtak Jézusnak, miért tűntek el. Jézus itt keményen válaszolt.

János 6,24-27. "Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak ők is a hajókba, és elmentek Kapernaumba, keresvén Jézust. És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide? Felelt nékik Jézus és monda: bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok. Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek mert őt az Atya pecsételte el, az Isten."

Innentől kezdve elkezdett konfrontálni a hallgatóságával. Felrótta bűneiket. Meg akarta szűrni a hallgatóságát. A tömeg egy nagy része az isteni érintések, áldások ellenére sem akarta elkötelezni magát isten mellett, nem akart mélyebb tanítványi elkötelezettségbe belépni, csak használta a rabbit saját szükségleteinek betöltésére. Jézus azt állította, hogy csak kihasználják őt. Innentől kezdve olyan kemény üzeneteket kezdett el mondani, hogy még a saját tanítványai között is volt, aki elhagyta. Ha valaki Istentől érintetté válik, nem lehet kihasználós hívő! A benned lévő tálentumokat elérhetővé kell tenned Isten számára, az ő munkája számára. Így korrekt és igazságos a kapcsolat. El kell mozdulni a tanítvánnyá válás és elkötelezettség irányába. A konfrontáció után elhagyta az akkori Izrael területét, és Tirus és Sidon környékén meggyógyított egy lányt. (Isten eredeti országhatára egész Damaszkuszig ért Izrael számára, tehát ez is beletartozott a „szellemi határba”.)

A sátorok ünnepén fejeződik be ez a korszak. (itt került sor a házasságtörő nővel való beszélgetésre)

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine