2020. január 6., hétfő

Jézus Krisztus földi szolgálata 2.

Jézus szolgálatának kezdete

Ez nem választható el Keresztelő János fellépésétől.

Lukács 3,1-3. "Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Ponczius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás, annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, A Zakariás fiához, a pusztában, és Ment a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatára."

Itt már Tiberius császár uralkodott, annak 15. évében járunk. A helytartó: Poncius Pilátus, Galilea fejedelme Heródes Antipas. 14+15=29, azaz i. sz. 29-ben járunk. A Jézusnál 6 hónappal idősebb Keresztelő János ekkor kezdte tehát meg szolgálatát. Előkészítő szolgálata volt Jézus fellépése előtt. Próféta volt, prófétai tekintélye volt Izraelben. Híre volt, nazireus fogadalmat tett. Kint a pusztában készült évtizedekig a szolgálatára. Mikor fellépett, tanítványok gyűltek köré, segítségükkel elkezdte a szívből megtért embereket a Jordánban bemeríteni. Teveszőr ruhában járt, a ruha pedig szimbólum. Teveszőr ruhában egyedül Illés járt. Ő Illéshez hasonlóan Illés kenetével kavarta fel Izraelt, és készített elő Jézus szolgálatát. Jézus szolgálata úgy vette kezdetét, hogy összetalálkoztak a Jordánnál és Jézus megkeresztelkedett. Majd elment 40 napig böjtölni a sivatagban, ekkor történt a megkísértése. A Szent Szellemmel telve ment ki a sivatagba, de vissza már a Szent Szellem erejével jött vissza, azaz más szellemi állapotban. A 40 nap alatt megtörtént a felkenetése, felruházása bizonyos feladatok elvégzésére. Korábban nem tett csodát, mert ekkor szállt rá az a kenet, amellyel utána gyógyítania kellett, halottakat kellett feltámasztania.

Visszatérése után haláláig Jézus földi szolgálatát 5 szakaszra lehet elkülöníteni. Mindnek más és más a jellegzetessége, a stílusa. Ezt elrejtette előlünk a Szent Szellem. Olvasáskor nem derül ki ez számunkra, hogy a szolgálata meg volt tervezve. Ez csak az időrendi átnézés során derül ki számunkra.

Máté 4,12-22. "Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába; És odahagyva Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain; Hogy beteljesedjék, a mit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa. Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péterek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala: mert halászok valának. És monda nékik : Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt. És onnan tovább ment, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, amint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala: és hívá őket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt."

Mikor Jézus visszatért a 40 napos böjtből, a következőket tette:
Kiment a galileai tenger partjára, és egyetlen szóval elhívta tanítványnak Pétert, Andrást, Jánost és Jakabot, és elindult a hihetetlenül dinamikus csodaszolgálata. A tanítványok miért hagyták ott AZONNAL mindent, és követtek Jézust? Ők nem akkor találkoztak Jézussal először! Ez nem közvetlenül a 40 napos böjt után történt. Máté kihagyott dolgokat, az evangélium szerkesztett! 11-12. versszak között van egy időrés, és e között helyezkedik el Jézus Krisztus korai szolgálata. Akkor ért véget a korai szolgálata, mikor meghallotta Jézus, hogy Keresztelő János börtönbe vettetett. 12. versszak: a tanítványok elhívása akkor történt, mikor meghallotta ezt Jézus. Mielőtt Jánost börtönbe zárták volna, Jézussal sok minden történt:

- visszatérés a sivatagból
- csomó mindent csinált (alkotó korszak)
- letartóztatták Jánost, a korai korszak ekkor fejeződött be. Ez szellemileg olyan horderejű esemény volt, hogy Jézus Krisztus földi szolgálatát radikálisan megváltoztatta. Innentől teljesen megváltozott Jézus Krisztus földi szolgálatát.

Máté, Márk, Lukács: szinoptikus evangéliumok. Csak János evangéliuma ír Jézus korai szolgálatáról! János evangéliuma viszont ezzel kezdődik, az 1-4 fejezet végig erről a korai korszakról szól!

János 3,24. "Mert János még nem vetteték a tömölczbe."

Itt láthatjuk, hogy az 1-4 fejezet milyen korszakban játszódik (János még nem vettetett a börtönbe). Ez Jézus olyan elrejtett korszakában enged bepillantást, amely a felkenetése és János bebörtönzése között telt el.

Fontosabb események ebben az időszakban:
- Jézus a 40 napos böjtjéből tulajdonképpen ide jön vissza, Jánoshoz (vízkeresztsége után ment el a böjtre, és ugyanoda ment vissza!). János innentől kezdve naponként lebontja az eseményeket.
- János néhány tanítványa aztán odakéredzkedik Jézushoz: János, András, Péter. Követték Jézust a lakásába! Valójában ekkor találkoztak először!
- Másnap bemutatták Jézus Fülöpnek is,
- Kánai menyegző: víz borrá változtatása
- Kapernaum
- Utána jött az ünnep, Jézus felment Jeruzsálembe húsvétra (innentől kezdve a másik húsvét után feszítették keresztre)
- Nikodémussal való beszélgetés
- Kufárok kiűzése a templomból
- Hazafelé menet megpróbált besegíteni Keresztelő Jánosnak a keresztelkedésbe, de ügyelt, hogy Ő senkit ne kereszteljen, csak a tanítványai. Ezt a János 4,1-2-ben olvassuk. Jézus szerette volna felgyorsítani János szolgálatát. Azért nem merített alá személyesen, hogy tekintélyi zavarokat ne idézzen elő.

Majd elindul Jeruzsálem felé. Át Szamárián (Júdea és Galilea közötti rész), itt megtéríti a szamaritánus asszonyt, majd azon keresztül egy falut. Majd hazamentek Galileába, ahol Kánába egy második csodát tett, egy főember fiát távgyógyítással meggyógyította.


Tanulságok, jellemzők ebből a korszakból:

Lényegét a kánai menyegző történetében találjuk meg. A menyegzőn amikor anyja sürgette, hogy tegyen csodát, Jézus megtette a csodát, de az anyja közbenjárását azzal hárította, hogy nem jött még el az órája. Ez itt a lényeg. Nem jött el az Istentől kijelölt idő arra, hogy a rajta lévő kenetet elkezdje használni. Különbség van az elhívás és a felkenetés, ill. a küldetés között. Különbség ha képessé válunk bizonyos feladatok elvégzése és a rendelt idő között, mert nem mindig esik egybe a kettő. Mivel Keresztelő János a saját szolgálatát még nem fejezte be, Jézus órája még nem jött el. Jézus felkenetett bizonyos feladatok elvégzésére, de a rajta lévő kenetet nem használhatta, mert nem jött el a kijelölt idő. A kenet állandóan ki akart törni, meg akart nyilvánulni, de Jézusnak tiszta erőből vissza kellett fogni a kenetet, mert fellépése hivatalos időpontja összefüggött János levonulásával. Isten a hatásköröket messzemenőkig tiszteletben tartja mind az időbeni mind a földrajzi hatásköröket is. Róma 15: Pál kínosan ügyelt, hogy ne hirdesse az evangéliumot olyan helyen, ahol mások már kimondták Krisztus nevét. Nem megyek egy olyan városba szolgálni, ahol van pásztor vagy apostol. Pál ezért nem írta alá a zsidó levelet! A zsidókhoz Péternek volt elhívása, Pálnak a pogányok felé. Pál nem akarta összezavarni a tekintélyeket. Ezért került Jézus nehéz helyzetbe. Jánosnak alá kellett volna meríteni annyi embert, amennyit kellett neki, és ezért akarta, hogy tanítványai segítsenek Jánosnak, de ekkor meg hozzá kezdtek jönni többen, ekkor kifarolt a helyzetből és elhagyta Júdeát, mivel ekkor megint János tekintélye csökkent. Ez időben tehát állandóan rejtőzködött, mert a kenet idő előtt tekintélyt szerzett neki. Tekintélyével meg János tekintélyét csökkentette, pedig még ekkor neki volt feladata. Ez tehát „rejtőzködő korszak”, „rejtőzködő szolgálat”.

Tanulság: meg kell várni a kellő időt, Szent Szellemben ki kell kutatni a kellő időt, amikor a képességeket alkalmazni kell. Az elhívás és a küldetés nem mindig esik egybe. A hatásköröket pedig be kell tartani, mások tekintélyében nem szabad zavarokat létrehozni, mert ez Istennek nem kedves.

Ez a korszak Keresztelő János letartóztatásával fejeződött be. Ezzel szolgálatában teljes stílusváltás következett be.

Lukács 3,19-20. "Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért, és mindama gonoszságokért, amiket Heródes cselekedett, ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöczbe vetteté. "

Jézus szolgálatának stílusa János tömlöcbe vetésével teljesen megváltozott. Ez az a határvonal, mely teljesen megváltoztatta Jézus Krisztus földi szolgálatát, azon belül új korszakot hozott létre. Fő területe Galilea, ezért első galileai szolgálatnak lehet nevezni. Ézsaiás Galileát a pogányság határvidékének mondta, szellemileg igen terhelt terület volt. Zelóta betyároknak volt a fészke, akik igen lazán vették a törvényt. Rablásból, fosztogatásból tartották fent magukat (pl. a Jézussal megfeszített latrok is ezek voltak). Óriási szellemi éhség is volt itt egyúttal. A júdeai vallásos farizeusok mindig okoskodtak, de a galileai alkoholista és nyomorult emberek éhesek voltak Isten igéjére.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine