Ez az érv a Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletet megelőző időkre utal, amik az abortuszok többsége illegális volt, és a nőknek ideálisnak kevéssé sem mondható körülmények között kellett alávetniük magukat a beavatkozásnak, ami jelentős egészségügyi kockázattal járt számukra. Engedéllyel nem rendelkező orvosok állítólag eldugott klinikákon, különböző biztonsági kockázattal végezték ezeket az abortuszokat. Annak ellenére, hogy megszabadultak a nem kívánt terhességtől, a nők így magukat veszélyeztették a beavatkozás során. Az érvelés szerint senki nem szeretne visszatérni azokba az időkbe, és ha az életpárti mozgalom sikerrel jár, pontosan ebbe az irányba fog haladni a társadalom.
Ez az érv ismét bizonyítottnak tekinti a kérdést, tekintve hogy azt feltételezi, a magzat nem minősül embernek. Máskülönben az ilyen magyarázattal szolgálók amellett érvelnek, hogy a társadalom köteles biztonságossá tenni olyan emberek meggyilkolását, akiknek joga van az élethez. Ha személynek tekintjük a magzatot, ez az érv aligha meggyőző, hiszen ha a magzat ember, és az abortusz kimeríti az emberölés fogalmát, akkor az a kérdés, hogy ezt biztonságossá tegyük, nem csupán lényegtelen, hanem abszurd is. Az egyetlen olyan eset, amelyben jogos aggodalom lehet az anya biztonsága miatt, ha a magzat nem ember, és ha az abortusz egyenértékű olyan más típusú műtétekkel, amelyek során a nő testének egy részét távolítják el.
A fenti érvelés továbbá eltúlozni látszik a nőket az illegális abortusz miatt fenyegető veszélyeket. Az illegális abortuszba belehalt nőkre vonatkozó statisztikai adatokat egyértelműen felnagyítják, amit sok esetben a döntéspártiak is elismernek. A Népességstatisztikai Hivatal rendelkezésre álló adatai szerint 1972-ben, a kontra Wade ügyet megelőző évben mintegy negyven nő halt bele ilyen abortuszba. Az abortusszal kapcsolatos szövődmények miatti halálesetek száma 1942 óta fokozatosan csökkent. Félrevezető azt állítani, hogy az illegális abortuszok többségét képzetlen orvosok végezték, mivel 1973 előtt az ilyen beavatkozások kilencven százalékát engedéllyel rendelkező és az őket felügyelő állami orvosi kamarán belül köztiszteletnek örvendő szakemberek végezték.
A fenti érvhez szorosan kapcsolódó érvelés szerint az abortusz szigorú tiltása nem kikényszeríthető. Az ilyen törvények betartásának biztosításához minden bizonnyal elfogadhatatlan mértékben be kellene avatkozni a magánéletbe, az orvosok pedig arra kényszerülnének, hogy megszegjék a beteg és az orvos közötti titoktartási egyezményt. Ismételten igaz, hogy ez az érvelés bizonyítottnak tekinti a kérdést, mivel feltételezi, hogy a magzat nem minősül embernek, hiszen ha az lenne, abból nem következne a terhesség megszakításának törvényessé minősítése. Ezenfelül bizonyítható, hogy 1973 előtt meglehetősen eredményesen biztosították a korlátozó abortusztörvények betartását, amelyek hatékonyan csökkentették az abortuszok számát. 1973 óta évente mintegy másfél millió abortuszt végeznek. 1973 előtt ez a szám százezer volt. Mindez nem azt jelenti, hogy a törvény betartásának biztosítása nem ütközik nehézségekbe, e nehézségek azonban nem indokolják, hogy az abortuszt ne kellene korlátozni.
Ha kényszerítjük a nőket - különösen a szegénységben élőket - a terhesség megtartására, az rendkívül nehéz anyagi helyzetet teremt.
Ez az érv azon az elképzelésen alapul, hogy megsemmisítő pénzügyi nehézségekhez vezet, ha a nők nem dönthetnek az abortusz mellett azért, hogy családjuk létszámát korlátozhassák. A biztonságos és törvényes abortusz nélkül ezeket a nőket szegénységre és pénzügyi nehézségekkel terhelt életre kárhoztatjuk, ami világra hozott gyermekeikkel szemben is tisztességtelen.
Ez az érvelés ismét bizonyítottnak tekinti a kérdést, mivel feltételezi, hogy a magzat nem minősül embernek. Kizárólag ebben az esetben állja meg a helyét a fenti gondolat, máskülönben ezzel az érvvel megindokolhatnánk valamennyi olyan személy kivégzését, akik pénzügyi szempontból terhet jelentenek a társadalom számára. Nyilvánvaló, hogy a társadalom azért nem teszi ezt, mert a pénzügyi szempontból terhet jelentő embereknek is joga van az élethez, és a társadalmat érintő terhük nem függ össze az élethez való elvitathatatlan jogukkal. Kizárólag akkor tekinthetjük az anyagi terhet a magzattól való megszabadulás elfogadható feltételének, ha a magzat nem minősül embernek. A fenti érvelés továbbá összekeveri a probléma megoldását a problémától való megszabadulással. A nem kívánt terhességre nem annak megszakítása a megoldás, hiszen ennek fényében a szegénység problémáját is könnyen megoldhatnánk azzal, hogy kivégezzük a szegény embereket. Szerencsésebb az örökbefogadást tekinteni a probléma lehetséges megoldásának, és felismerni, hogy a nehézségek - legyenek bármilyen súlyosak - nem igazolhatják a szándékos emberölést.
