Akár tudja az univerzum, hogy itt vagyunk, akár nem, úgy tűnik, mintha megszerkesztésének mi lettünk volna a célja. Hiszen a modern fizika és kozmológia egy olyan univerzum képét tárja elénk, amelynek alaperői bámulatosan bonyolultan és finoman ki vannak egyensúlyozva, hogy képesek legyenek az élet fenntartására. A legutóbbi kutatások megmutatták, hogy a természet alapállandói - a szénatom energiaszintjeitől az univerzum tágulási sebességéig - éppen a megfelelő értékkel rendelkeznek az élet létezéséhez. Ha bármelyiket egy kicsivel is megváltoztatjuk, az univerzum ellenségessé válik az élettel szemben, és képtelenné a fenntartására. Az állandók tehát pontosan be vannak állítva, és ez az az összehangoltság, amely sok tudós szerint (és nem csak szerintük) magyarázatra szorul. Nézzünk néhány példát. Először is tekintsük a természet négy alapvető kölcsönhatását. Az erős nukleáris kölcsönhatás szabályozza, hogy a protonok és neutronok mennyire ragadnak össze az atommagban. Ha 2 százalékkal gyengébb lenne, azok nem ragadnának össze, és az univerzum csupán hidrogénből állna, melynek magjában egy proton van és egyetlen neutron sincs. Másrészről ha ez az erő 0,3 százalékkal erősebb lenne, túl sok proton-neutron kötés lenne, és csak nehéz elemek jönnének létre, a hidrogén pedig ritka lenne vagy nem létezne.
Ha az elektromágneses kölcsönhatás erősebb lenne, mint amilyen, az atomok nem osztoznának az elektronokon - ami feltétele a molekulák létrejöttének hiszen az elektronok túl szorosan kötődnének az atomokhoz. Másrészt ha ez az erő gyengébb lenne, az elektronok egyáltalán nem kötődnének.
A gyenge nukleáris kölcsönhatás szabályozza egyebek mellett a radioaktív bomlás sebességét. Ha erősebb lenne, az anyag túl gyorsan átalakulna nehéz elemekké; ha gyengébb lenne, csak könnyű elemek lennénk. Ennek az erőnek nagyon pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie, különben az élethez szükséges elemek - amelyekről úgy gondolják, hogy a szuperóriás csillagok magjában keletkeztek - sohasem szöktek volna ki.
A négy kölcsönhatás közül az utolsó a gravitáció, amelynek erőssége meghatározza, milyen forró a nukleáris kemence a csillagokban. Ha erősebb Sir Fred Hoyle professzor, a kiváló matematikus és csillagász úgy találta, hogy a hélium, berillium, szén és oxigén nukleáris alapállapoti energiáját pontosan egymáshoz kellett hangolni. Ha az eltérés 3-4 százaléknál nagyobb lenne, az univerzum nem tudná fenntartani az életet. Az összehangoltságnak ez a foka meggyőzte Hoyle-t, hogy úgy tűnik, „mintha egy szuperintelligens lény belenyúlt volna a fizikába, valamint a kémiába és a biológiába” és hogy „a természetben nincsenek vak erők”.
Az előző példák némelyikében a változás 3-4 százalék, ami - érvelhetnénk - nem jelenti az összehangoltság különösen magas fokát. E példák jelentősége azonban elhalványul, ha meggondoljuk néhány más természeti paraméter hangolásának pontosságát. Paul Davies elméleti fizikus azt mondja, hogy ha az erős nukleáris kölcsönhatás és az elektromágneses kölcsönhatás aránya egy tízbilliomod (1:1013) értékkel eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Egy olyan világhoz, mint a miénk, a gravitáció és a gyenge nukleáris kölcsönhatás közötti egyensúlynak 1:1040 pontosságon belül kell lennie; Davies illusztrációját használva, ez az a pontosság, amire egy céllövőnek lenne szüksége, ha el akarna találni egy pénzérmét a megfigyelhető univerzum távoli végén, húszmilliárd fényév távolságban! Ha ezt nehéz elképzelni, segíthet egy másik illusztráció, melyet Hugh Ross asztrofizikus javasolt (kis módosítással): Fedje le Oroszországot pénzérmékkel, egy a holdig érő oszlopban (380 000 km), majd tegye meg ugyanezt további egymilliárd, Oroszország-méretű kontinenssel. Az egyik pénzérmét fesse be pirosra, és helyezze el valahol, az egymilliárd rakás valamelyikében. Kösse be egy barátja szemét, és kérje meg, hogy emelje ki a piros érmét: annak az esélye, hogy sikerül neki, kb. 1:1040!
Az elektromágneses és a gravitációs erőállandó arányának ismét csak ugyanolyan pontosan kiegyensúlyozottnak kell lennie: ha csak 1:1040 mértékben megnöveljük, csak fiatal csillagok keletkezhetnek; ha ugyanilyen mértékben csökkentjük, csak nagy csillagok jöhetnek létre. Az univerzumban mind a nagy, mind a kis csillagokra szükség van - a nagyokra, hogy elemeket termeljenek termonukleáris kemencéjükben, a kicsikre pedig azért, mert csak ők égnek elég sokáig ahhoz, hogy fenntartsák az életet egy bolygójukon.
Noha már messze túl vagyunk az ember tervezte műszerekkel elérhető pontosságon, a kozmosz még mindig tartogat számunkra meglepetést. Azt állítják, hogy ha a Planck-időpontban (10-43 másodperccel az univerzum kezdete után!) 1:1055 mértékben megváltoztatnánk a tágulási és összehúzódást erő arányát, az univerzum vagy túl gyorsan tágulna, és akkor nem jönnének létre galaxisok, vagy túl lassan, és akkor az univerzum gyorsan összeomlana.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
