Antiókhiában láttuk a hit gyakorlati munkáját; a szeretet nemcsak szóval és nyelvvel történt, "hanem cselekedettel és valósággal", ÍJn 3,18. Sok utazás volt Jeruzsálem és Antiókhia között, beleértve próféták látogatását is (ezek az emberek Isten közvetlen kijelentése által voltak felruházva az Ige tanítására, amíg az Újszövetség nem állt rendelkezésre maradandóan leírt formában). Agabus a "Szellemtől indíttatva" megjövendölt egy éhínséget, Acts 11,28. Ahogy a hívők a Jeruzsálemből származó szellemi dolgokkal megerősödtek, úgy az utóbbi gyülekezet "anyagi" dolgokat kapott Antiókhiából, Róm 15,27. A jeruzsálemi hívők mindig szegények voltak, minthogy kezdetben mindenüket eladták, Acts 2,45; 4,34-37. Ez nem pénzkészletek felhalmozása érdekében történt, hanem a Szellem által ösztönzött gyakorlat volt. Ezért küldtek segélyt a júdeai testvéreknek, amit Barnabás és Saul vittek el a véneknek, 11,29-30. Ez a "vének" első említése egy helyi gyülekezetben, megkülönböztetve őket azoktól az emberektől, akik apostolok, próféták, evangélisták és tanítók voltak. Miután ezt a "szolgálatot" betöltötték, visszatértek Antiókhiába János Márkkal, 12,25. Bizonyos igemagyarázók úgy vélik, hogy ez a jeruzsálemi látogatás annak felel meg, amelyet Pál a Galata 2,1-ben említ; ebben az esetben Títus velük lett volna.
Az antiókhiai gyülekezet most már képes volt megállni saját lábain, már nem függött Barnabás és Saul "külső" szolgálatától. így a próféták és tanítók egybegyűltek, hogy Isten akaratát keressék ennek a két embernek a további szolgálatát illetően. Öt ember van megnevezve, 13,1. Nem mondja el az Ige, hogyan mondta ezt a Szellem: "Válasszátok el nekem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam", 2.v.; kétségkívül prófétákon keresztül történt. Isten gondolatának ilyen kijelentése imádság és böjtölés útján lett világossá; a kis csoport kezeit a kiválasztott két ember fejére tette; ez helyeslésüket fejezte ki új munkakörüket illetően. Az, hogy "elbocsátották őket" azt fejezi ki, hogy nem voltak annyira önzők, hogy őket egyedül az antiókhiai gyülekezetnek akarták volna megtartani. Saul, most már Pál, ettől kezdve a pogányok közötti apostoli munkájával foglalkozott.
Az első utazás végén. Acts 14,26-28, Pál és Barnabás visszatért Antiókhiába, "ahonnét az Isten kegyelmére bízták őket arra a munkára, melyet elvégeztek". Az egybegyűjtött gyülekezetnek elmondták, amit Isten rajtuk keresztül cselekedett, ami főleg azokra a gyülekezetekre vonatkozott, amelyek létrejöttek a pisidiai Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában, Derbében és környékén.
Hasonlóan a Lk 9,10-hez, ahol a tizenkét apostol elmondott az Úrnak "mindent, amit cselekedtek". Bibliamagyarázók úgy vélik, hogy Péter ekkor tett látogatást Antiókhiában, Gal 2,11. Először "együtt evett a pogányokkal", 12. v.; Acts 10,28, de a nem hívő zsidóktól félve lerontotta bizonyságtételét, amikor mások jöttek Jakabtól, és elkülönítette magát az antiókhiai pogányból lett hívőktől. Más zsidók és Barnabás is követték rossz példáját, Gal 2,13. A 14-21 versek elmondják Pál nagy nyilvános tiltakozását és pozitív megállását az igazságban: a megigazulás Krisztusban hit által történik és nem a törvény cselekedetei által, 16. v. Nem építette fel újra életében a zsidó gyakorlat rendszerét, amit megtérésekor lerombolt. így a Gal 2,20 az összes hívő számára való minden üdeségével először Antiókhiában hangzott el.
Bibliamagyarázók azt is feltételezik, hogy Pál a galatákhoz írt levelét ekkor írta. Galácia gyülekezeteiben a júdaizmus befolyása részben tönkretette azt a munkát, amit Pál első utazása alkalmával elért. Ezek a nehézségek Antiókhiában is jelentkeztek. Péter felemás viselkedése lehetővé tette, hogy Júdeából a farizeusok helytelen tanítást vigyenek be, akik erősködtek a körülmetélkedés és Mózes törvényének megtartása mellett, Acts 15,1-5. A hamis tanítók (a Gal 2,4-beli "hamis testvérek") mindig készen voltak, hogy egy bizonyos helyi gyülekezetben a szellemi harmóniát megzavarják "nem kis viszályt és vitatkozást" idézve elő. Ezért a gyülekezet megkérte Pált és Barnabást, hogy másokkal együtt menjen fel a tanítás forráshoz, éspedig Jeruzsálembe. Pál tudta, hogy az ő tanítása megfelel a Jeruzsálemben lévő többi apostolokénak. Ezek megfogalmaztak egy levelet ezzel a tanítással és azokkal a tanítókkal kapcsolatban "kiknek mi parancsot nem adtunk", 24.v. Ezt a levelet Pál, Barnabás, Júdás és Sílás elvitte Antiókhiába, 30. v., nagy örömet szerezve vele, és a testvéreket "sok beszéddel" megerősítették, 32. v. Ezután Júdás elutazott Jeruzsálembe, de "Sílásnak tetszett ott maradni" - bár még nem tudta, hogy hamarosan Pált fogja elkísérni második missziós utazására.
Barnabásnál, akit már rossz irányba befolyásoltak, Gal 2,13, a Acts 15 - ben leírt sikeres kimenetelű jeruzsálemi utazás ellenére megmaradtak a neveltetés nyomai, amelyet csak elmélyített az a vita, amely közte és Pál közt támadt azzal kapcsolatban, hogy alkalmas-e János Márk arra, hogy második utazásuknál kísérőjük legyen. A páros felbomlott és soha többé nem állt össze újra, Pál ismét "Isten kegyelmére bízatott a testvérektől", Acts 15,37-40. így ő és Sílás elhagyta "honi" gyülekezetét, hogy további ismeretlen missziós területeket derítsen fel a pogányok között.
Több év elteltével Pál visszatért Jeruzsálembe, majd utána "lement Antiókhiába", 18,22. Ez volt Pál utolsó látogatása itt és kevés van feljegyezve róla: "miután ott bizonyos időt eltöltött, elment" 23. v.
Semmi más dolog nincs feljegyezve az Újszövetségben a szellemi gyülekezettel kapcsolatban ebben a fontos római városban, Antiókhiában.
Forrás: Evangéliumi Kiadó
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
