2010. december 6., hétfő

D.Prince: Róma levél 5. fejezet 2. rész

5: 12-14. - Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek; Mert a törvényig volt bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény. Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, aki ama következendőnek kiábrázolása volt.

Pál rámutat két szakaszra az időben, ezek egymást követik. Az első Ádámtól Mózesig, mikor nem volt Istentől adatott törvény az emberiségnek. Isten csak egy parancsot adott Ádámnak, egy tiltó parancsot, de nem adott törvényt. Mózestől kezdődik a törvény időszaka. Utána következik Jézus időszaka.

János 1: 17. - Mivel a Törvény Mózes által adatott, a kegyelem és a valóság pedig Jézus Krisztus által jött létre.

A törvényt az emberiség egész kicsi része kapta, talán 3 millió ember, ezen kívül kizárólag egyetlen földrajzi területen lehet betartani: Izrael földjén. Mert a törvény jelentős része arról szól, hogy meg kell tenni bizonyos dolgokat, amelyeket csak Izraelben lehet megtenni. A törvény soha nem adatott a pogányoknak. A megváltás ettől a kicsi nemzettől függött. Jézus volt az a tökéletes minta, ami kezdetben Ádámban jelent meg.

I. Kor. 15: 45-47. - Így is van megírva: Lett az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem a lelki, azután a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.

Pál Jézust az utolsó Ádámnak nevezi, utána pedig a második embernek. Jézus nem második Ádám! Amikor Jézus meghalt, az utolsó Ádámként halt meg, benne kihalt az ádámi faj teljes gonosz öröksége. Amikor feltámadt a halálból, Ő lett a második ember, egy új faj feje. Kol. 1: 18.

5: 18-19. - Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

Ádám egyetlen engedetlensége kárhoztatást szerzett a tőle származó teljes faj számára. De Jézus egyetlen cselekedetével megszerezte a lehetőséget a megigazult életre minden ember számára. Isten soha nem ad életet és más áldásokat a nem igazaknak. A megváltás első követelménye a megigazulás, utána Isten ki tudja árasztani ránk áldásait. Az igaz Isten soha nem fogja megáldani a nem igazakat.

A következő hasonlóság Ádám és Jézus között a következő: Ádám egyetlen engedetlensége miatt sokan, minden leszármazottja bűnössé lett. De Jézus egyetlen engedelmessége által mindenki, aki hisz Benne, megigazul.