2010. december 4., szombat

Részletek a Hit Gyülekezete történetéből 1979-89.

„1980-tól a hatóságok, a rendőrség is félreérthetetlen tanújelét adta annak, hogy a budaörsi házat megfigyelés alatt tartják. Egy ízben a budaörsi rendőrparancsnok vezetésével szó szerint benyomultak a házba. Azzal gyanúsítottak bennünket, hogy kábítószerpartikat és szexorgiákat tartunk az épületben. Elkezdődtek a kihallgatások, és a hozzánk járó emberek közül többeket be akartak szervezni besúgónak. Egyre több ember tért meg ez idő tájt, és ezt botrányok kísérték. (…) Sok szülő dührohamot kapott, amikor felnőttkorú gyermekénél Bibliát látott, és sajnálatos módon a hatóságok segítségét is igénybe vették ahhoz, hogy megvédjék családjukat egy ilyen szerencsétlenségtől.” (Németh Sándor. Új Exodus, 1991/3.)

„Z. Zoltán menyasszonyát például szó szerint elrabolták, kivették a főiskoláról, hogy ne találkozhasson olyan hallgatókkal, akik őt elrontják. Zolinak csak kalandos úton sikerült menyasszonyát kiszabadítani a szobafogságból. A titkosrendőrség emberei ismerték és táplálták is ezt a félelmet a közösségünkkel kapcsolatba hozott valótlan információkkal, pletykákkal, rémtörténetekkel. Bárhová mentünk az országban, rövid időn belül megjelentek nyomunkban a rendőrség emberei. Felkeresték a megtérőket, nem egyszer szüleiket, a közösségi összejövetelek céljait szolgáló helyiségek, lakások szomszédjait és ezeket úgymond
felvilágosították arról, hogy kifélék-mifélék vagyunk. Általában veszélyes szélhámosoknak, bűnözőknek, imperialista, CIA ügynököknek neveztek bennünket… – emlékezik vissza Németh Sándor.

„1980 nyarán meghívást kap a Németh házaspárt Amerikába. Némethék egy kisebb (vagy nagyobb) csoda eredményeképpen útlevelet kaptak azon az őszön és kétéves, valamint hat hónapos kislányaikkal október közepén kiutaztak az Egyesült Államokba. (Később aztán 1988-ig nem kaptak útlevelet.) Good News Church közösség és vezetőik egyaránt nagy szeretettel fogadták a magyar látogatókat, több otthonban vendégül látták őket, és a legkülönfélébb módon igyekeztek kedvükben járni. Egy istentisztelet alkalmával a floridai Fort Lauderdale-i Good News Church presbitériuma (többek között Derek Prince) kézrátétellel hivatalosan felkente és szolgálatra küldte ki Németh Sándort és feleségét.”

1980 novemberében megtért egy ikertestvér pár, Petrőcz Levente és Petrőcz László. Bár református lelkész szülők gyermekei voltak, rendkívüli támadás érte őket részükről, amikor deviáns életüktől a Bibliához fordulva hitüket egy ilyen megvetett karizmatikus mozgalomhoz kapcsolódva élték meg. Édesanyjuk református kapcsolatait felhasználva, a hatósághoz és a sajtóhoz fordulva adott hangot dühének.