Acts 6,5-6; 11,19-30; 12,24-25; 13,1-4; 14,26- 28; 15,1-2,22-41; 18,22-23; Gal 2,11-21. Krisztus előtt körülbelül 300-ban alapították. Az újszövetségi időkben Antiókhia Róma és Alexandria után a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa volt. Jeruzsálemtől körülbelül 300 mérföldre északra helyezkedett el és körülbelül 16 mérföldre volt a szárazföldön a Földközi-tengertől; Szíria fővárosa volt.
A szíriai Antiókhiából származó prozeliták (pogányok, akik felvették a zsidó vallást) nincsenek megemlítve azok között, akik pünkösd napján Jeruzsálemben az apostolokat hallgatták, Acts 2,9-11, de akkor, amikor adminisztratív és pénzügyi nehézségek keletkeztek a jeruzsálemi gyülekezetben "Nikolaust, aki Antiókhiából való prozelita volt" beválasztották a közé a hét ember közé, akik a teendőket végezték. Ezt követően annak az üldözésnek, amely István megkövezése után indult, az lett a következménye, hogy zsidók ezrei, akik a jeruzsálemi gyülekezetben megtértek, szétszóródtak, s ahova eljutottak, ott prédikálták az Igét, 8,1-4. Az első pünkösd után mintegy nyolc esztendővel közülük néhányan elérték Antiókhiát, amely 300 mérföldre (=480 km) északra volt Jeruzsálemtől, ahol "senkinek nem prédikálták az Igét, hanem csak a zsidóknak", 11,19; az evangéliumnak a további hordozóiról azt állapítja meg az írás, hogy "emberek Ciprusról és Cirénéből". Ezek "szóltak a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust", 20. v.; a kéziratok eltérnek arra vonatkozóan, hogy ezek zsidók, vagy pogányok voltak-e.
A történet egyszerű, de mélyreható. Eljutott a hír "a jeruzsálemi gyülekezet fülébe", úgy, hogy elküldték Barnabást Antiókhiába, hogy segítsen nekik. Barnabás megbízható ember volt (eladta földjét és a pénzt letette az apostolok lábaihoz, 4,36-37; bevezette Sault a jeruzsálemi gyülekezetbe, 9,27), és mivel "Szent Szellemmel és hittel teljes" volt, sokat segített az antiókhiai új gyülekezetnek, amelyet nyilván a jeruzsálemi mintára hoztak létre azok, akik annak idején szétszóródtak. Barnabás felismerte, hogy saját tanítói ajándéka korlátozott, ezért elutazott Tárzusba szárazföldön (körülbelül 130 mérföld=208 km), de légvonalban csak körülbelül 90 mérföld (=144 km), hogy megtalálja Sault és magával vigye Antiókhiába, hogy ott hasznosítsa tanítói adományát. Ezután - ami bármilyen helyi gyülekezetre jellemző lenne - "egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot", 11,26. Ez azt jelenti, hogy foglalatosak voltak az apostolok tudományában, a tanításban, 2,42.
Ebből a történetből több fontos szellemi elv emelkedik ki.
(1) Az Újszövetség hétszer említi azt a görög kifejezést, hogy "egybegyűltek", amit a gyülekezeti összejövetelekre használtak. "És miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek, Acts 4,31; ez az ima összejövetelre vonatkozik. Antiókhiában "egybegyűltek a gyülekezettel és sok embert tanítottak", 11,26 (angolból fordítva; a magyar bibliaszöveg másképpen adja vissza. A ford.); ez a tanító összejövetelre vonatkozik. Antiókhiában "mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélték, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ővelük" 14,27; ez egy missziós találkozóra vonatkozik. "Egybegyűltek azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek", 15,6; itt a vének tanácsát kell feltételezni, "Egybegyűjtve a sokaságot, átadták a levelet. És mikor elolvasták, örvendeztek az intésen", 15,30; itt bibliaolvasás történt. "A tanítványok egybegyűlve a kenyér megtörésére", 20,7, nyilvánvalóan az úrvacsorára vonatkozik. "Ti és az én szellemem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlve, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával, átadjuk az ilyet a Sátánnak", 1Kor 5,4, fegyelmi összejövetelre vonatkozik.
(2) A mennybemenetelben Isten az Ő Fiát "Úrrá és Krisztussá" tette, Acts 2,36, népének hitében. Ezt fel kell ismernünk, hogy biztosítva legyen, hogy a helyi gyülekezetben minden az Ő hatalmának van alávetve. Bizonyára így volt ez Antiókhiában is, különben mindenki azt tette volna, ami helyes volt a saját szemei előtt: (a) így ők "hirdették az Úr Jézust", 11,20. Az evangélium üzenete súlyos mondanivaló és végig a Cselekedetek könyvén keresztül az evangélium hirdetésében az Ő uralmát hangsúlyozzák, Acts 2,21; 8,25; 13,48; 15,35; 16,32; 19,10. (b) "Az Úrnak keze volt velük Antiókhiában. Más szavakkal: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői". Psa 127,1. (c) Antiókhiában nagy sokaság "tért meg az Úrhoz", Acts 11,21. A figyelem felhívása a bűnbánatra s a hitre nagyon fontos; a hívők tovább már nem keresték a világot és annak örömeit. Ha az indulás jó, az Úrra irányul, jó a folytatás is. (d) Antiókhiában "intette mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban", 23. v. Az Úrban megmaradva a hívő felismeri, hogy Pál írásai "az Úr rendeletei", 1Kor 14,37. Emlékeztetünk arra, hogyan ragaszkodott Ruth Naómihoz az elmenetel, ottmaradás, közösségvállalás és meghalás ügyében, Ruth 1,16- 17. (e) Antiókhiában "nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz", Acts 11,24. Ez isteni folyamat; "pünkösd napján is..." csatlakoztak az Úrhoz", 2,47; "hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz", Acts 5,14, a hitetlenek azonban nem mertek közéjük elegyedni, 13. v. (f) Antiókhiában "azok szolgáltak az Úmak", 13,2, az Ő vezetését keresve szolgálatukhoz. Valójában minden szolgálatban el lehet mondani: "amint kinek-kinek az Úr adta", 1Kor 3,5. (g) Később Pál és Barnabás folytatta Antiókhiában "tanítva és prédikálva... az Úmak Igéjét", 15,35, távoltartva a tanítástól "az embereknek parancsolatait", Mt 15,9, mivel az evangélium "nem ember szerint való", Gal 1,11.
Ebben az időben nevezték a tanítványokat először keresztyéneknek Antiókhiában, Acts 11,26. Jó okunk van azt gondolni, hogy ezt a nevet az antiókhiai pogányok adták a hívőknek. Bármilyen általánosan használatos azonban ez a szó manapság, az Újszövetség mindössze háromszor említi: Acts 11,26; 26,28; lPt 4,16. Sohasem helyettesíti ezeket az egyszerű szavakat, mint szentek, tanítványok, testvérek, amelyeket az Újszövetség folyamatosan használ.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
