Spurgeon - A bírálgatókról 2.

Néha a prédikálás módja és sajátsága ad alapot a beszédre. Ilyenkor tág tér nyílik a szőrszálhasogatásra, mert minden babnak van foltja és minden embernek van hibája. Nem ismertem még olyan lovat, amelynek ne lett volna valamilyen hibája és nem is­mertem olyan embert, akinek ne lett volna valami bogara. Ezek a „bogarak" azok a kis sajtdarabok, amelyet a kritikusok azonnal észrevesznek s rágcsálni kezdenek.
Az egyik szónok lassú, a másik gyors. Az egyik beszéde világos, a másiké unalmas. Ha Isten szolgáit ilyen mértékkel mérjük, akkor a galambnak ki kell csavarni a nya­kát, mert túl szelíd; a vörösbegyet le kell lő­ni, mert megeszi a pókot; a tehenet le kell taglózni, mert lóbálja a farkát s a tyúknak el kell vágni a nyakát, mert nem ad tejet. Ha egy kutyát meg akarunk ütni, hamar ta­lálunk hozzá botot s ezen az alapon minden bolond talál hibát az ország legjobb igehir­detőjében is.
Az igehirdető szolgálatát - ha az értel­mes - nem szabad így bírálni. Ha valami jó benne, az már egymagában jó s ha ezen a jón van a hangsúly, már nem lehet rossz az igehirdetés. Egy igehirdető se használjon erős és durva kifejezéseket. De a céltudatos, egyszerű szavakat senki se bírálja! A föld­műves épp olyan jól érzi magát egyszerű ru­hájában, mint a király a selyemben és a bár­sonyban. Az igazság épp olyan vigasztaló az egyszerű szavakban, mint egy finoman stili­zált beszédben. Az éhes ember nem nézi a tálalást, meg van elégedve, ha az étel jóízű és tápláló. Ha jobbak lennének a hallgatók, jobbak volnának a prédikációk is. Ha valaki arról panaszkodik, hogy nem nyert elég ál­dást a prédikáció alatt, annak azt tanácsolom, hogy vegyen hallókészüléket és gondol­jon arra a közmondásra, hogy senki sem olyan süket, mint aki nem akar hallani.
Ha a fiatal szónokok elcsüggednének a kemény megjegyzések miatt, akkor elmon­dom nekik az apáról, a fiúról és a szamárról szóló mesét. Mi lett az eredmény, amikor mindenkinek eleget tettek? Ők vitték rúdon a szamarat! Ahol a szeszély és a kedvtelés ül a bírói székben, ott az emberi ítélet egyenlő értékű a széllel. Ezért te se törődj vele, mint ahogy az sem izgat, ha a kulcs­lyukon szél fúj a szobádba.
Hallottam prédikációt bírálni olyan do­log miatt, amiről nem is volt szó a beszéd­ben! Akármelyik prédikációnál előfordul, hogy az illető nem azt hallotta, amit szere­tett volna. Ilyen esetekben a prédikáció neki nem mondott semmit. Ez épp olyan, mint amikor valaki megbírálja a szántást: hibát talál abban, hogy az eke nem csinált lyukat a babnak, vagy lebecsüli a búzatáblát, mert nem nő benne répa. Lehet-e azt kívánni, hogy egy prédikációban mindenki óhaja tel­jesüljön? Mondjuk, hogy a prédikáció nem vigasztalta a hívőket, de intette a bűnösö­ket. Emiatt becsüljük le az egészet? A fűrész veszélyes szerszám a borotválkozáshoz. Dobjuk ki ezért?
Mi haszna van annak, ha mindig hibákat keresünk? Elfog az undor, ha olyan ember­rel találkozom, aki mindig azon gondolko­dik, hogy kit lehetne rágalmazni. Az ilyen ember olyan, mint a patkányfogó eb, amely folyton a patkánylyukak után szaglász. Irt­suk ki a tévedéseket gyökerestül, de az ollót csak akkor vegyük kézbe, ha van már mit nyesni a sövényen, mert máskülönben meg­fosztjuk magunkat az Isten áldásától.
Azt hiszem, a legtöbb ember a prédiká- lást olyan könnyű dolognak tekinti, amihez ő is ért. Minden szamár méltónak tartja ma­gát a király lova mellé. Minden leány azt gondolja, hogy ő jobban érti a háztartást, mint az édesanyja. De a gondolatok még nem tények! A kis hal azt hitte, hogy ő már hering, de azt a halász jobban tudja. Úgy lá­tom, hogy mindenki, aki fütyülni tud, azt hi­szi, hogy ő már szántani is tud. Pedig több kell a szántáshoz, mint a fütyülés. Eláru­lom, hogy a jó prédikációhoz is több kell, mint igehelyet keresni és azt pontokra osz­tani. Ezt a művészetet gyakorlom magam is s gyarlóságaim mellett egyáltalában nem ta­lálom könnyű dolognak előadni olyasmit, amit érdemes meghallgatni. Ha ezek a bírá­lók ahelyett, hogy minket csavarnának az ujjukra, saját maguk próbálnák meg a mun­kát, egy kicsit csendesebbek lennének.
A kutya ugat s ami még rosszabb, néha harap. Épp ezért a becsületes embernek meg kell tennie mindent, nehogy kárt te­gyen másokban. Szomorú eset, ha a rágal­mazni szerető fecsegők, semmiért, vagy semminél is kevesebbért tönkretesznek egy boldog keresztyén családot. Keskeny az ék éle, s ha a Sátán ver rá, hamar tönkremen­nek a gyülekezetek. Ilyenkor a tagok csodál­koznak és azt kérdik egymástól, hogyan volt ez lehetséges? Az a baj, hogy egy bolond szá­zat csinál! A legrosszabb kerék nyikorog a leghangosabban! Azok, akik az ilyen bajok­nak az okozói, a legtöbbször nem is tudják, hogy mi az igazi keresztyénség. Veszeked­nek, mint verebek a gabonaszemen, amely nem is az ő tulajdonuk, vagy mint a csókák, megrongálják azt, aminek építésében ők so­sem vettek részt.
Adja Isten, hogy mindnyájan mentesül­jünk a veszett ebektől és a civakodó embe­rektől, hogy sem ezek, sem azok, nyavalyá­ikkal meg ne fertőzzenek bennünket!