Spurgeon - A bírálgatókról 1.

Ha valakinek üres a feje, bírói székbe ül, kü­lönösen, ha a hit dolgairól van szó. Senki sem olyan bölcs, mint az, aki semmit sem tud. A tudatlanság a szemtelenség anyja és a makacsság dajkája. Az ilyen emberek, an­nak ellenére, hogy nem tudják megkülön­böztetni az „X"-et az „Y"-tól, a legkomolyabb dologra is csak az ajkukat biggyesztik s úgy tesznek, mintha minden bölcsesség a kisuj­jukban volna.
Aki nem tudja, hogyan kell valakit cse­pülni, hallgassa meg ezeket a kritikusokat, amikor hazaértek egy vasárnapi prédikáció­ról! Hibát találnak ott is, ahol nincs, s ha vé­letlenül valódi tévedésre lelnek, akkor az egérből elefántot csinálnak. Egész bölcsessé­güket le lehetne mérni egy tojáshéjban, de a beszédeket mégis salamoni fölénnyel mé­ricskélik képzeletük serpenyőjén. Ha megfe­lelt mértéküknek, a dicséretet lapáttal rak­ják rá. Ha nem felelt meg, morognak és ha­rapnak, mint a kutya a sündisznó után.

Ε nagyszájú tudálékosok annyira bekép­zeltek, hogy fecsegésük egyenlő a libák gágogásával. Egy zsákból sem hullhat ki más, mint ami benne van s minthogy ezeknek a fecsegőknek üres a tarisznyájuk, nem tud­nak kivenni abból semmit. Lehet, hogy az igehirdető és a prédikáció nem volt egészen tökéletes; de melyik kertben nincs gaz? Ε kritikusok azért szapulnak le mindent, mert fitogtatni akarják tudományukat. Ahelyett, hogy pihentetnék a nyelvüket, arról panasz­kodnak, hogy a fűnek nincs kék színe s azt állítják, hogy az égbolt szebb volna fehérre meszelve.
Az ilyen öntelt kritikusok inkább a pré­dikáció alapját képező hit, mint maga a pré­dikáció ellen vannak. ítéletükben olyan ha­tározottak, mint a gőzkalapács és biztosak, mint a halál. Aki semmit sem tud, az min­denben vakmerő, szemtelen és keményfejű. Azt akarják, hogy minden óra és még a Nap is őutánuk igazodjék. Akinek a legkisebb do­logban más a véleménye, arra úgy néznek, mintha az illető haragudna rájuk.

Ha vitatkozol velük, hamar észreveszed, hogy a kis fazék azonnal forrni kezd. Ha bi­zonyítékot kérsz tőlük - amivel ítéletüket alátámasszák - nem kapsz. Hamarabb ta­lálsz cukrot a homokbányában.
Az igazság tengerét kicsiny tégelyben, a mellényzsebükben hordják. Isten kegyelmét centiméterrel mérik. Ami azokat a dolgokat illeti, amikre az angyalok is kíváncsiak, azo­kat, ők már rég ismerik. Miután szerénysé­gük elkopott, bölcsebbek lettek tanítójuknál. Magas lovon lovagolnak. Ha jámbor embe­rekkel történik meg az ilyesmi, akkor sajná­lattal veszem tudomásul, hogy légy döglött a tejbe, így tönkretéve azt.
Az ilyenektől tanul türelmet az ember, akárcsak én a lovamtól, amely kitűnő csikó, csak néha-néha megbolondul. Ilyenkor hát­rafelé hegyezi a fülét s nagyot rúg a lábával.
Ezek mind dicsekvő és duzzogó emberek. Üres lép méz helyett, ostor zab helyett, és röfögés szalonna helyett! Ezek az emberek reggeltől estig nem csinálnak mást, mint szidják azokat az embereket, akik nem az ő szemüvegüket hordják. Ha egy marék he­lyes magatartást szórnának nagyképűsködésük közé, el lehetne tűrni őket, de ők nem tűrnek el ilyen „törvényes" intézkedést. Azoktól, akik minden tudományban tökéle­tesek, nem lehet elvárni, hogy még tovább tanuljanak.
Ők a szellemi élet őrei. Isten házát óvják a rablóktól, tolvajoktól s őrzik a tévtant hirde­tőktől. Ha emellett egy-két juhot tönkretesz­nek, egyet-mást félretesznek saját használa­tukra, ki veszi ezt zokon tőlük? Ők Isten vá­lasztottai s így elég munkát ad nekik az, hogy őrködnek a tanítás tisztaságán. Ha emellett erkölcsi életük itt-ott csorbát szen­ved, ki csodálkozik ezen? Senki sem lehet mindenben tökéletes. Ezek azok a vakon­dok, amelyeket meg kell fogni, nem az érté­kük, hanem a kert miatt, amelyet tönkre­tesznek.

Nem ítélném el ilyen szigorúan őket, ha nem tudnám, hogy gonosz szellem lakik bennük. Az ecet édes és a vadalma füge hoz­zájuk képest. - De már eleget beszéltem, fel kell hagynom e tárggyal, különben valaki azt kiáltja felém: „Mindenki söpörjön a ma­ga ajtaja előtt!"