1. állítás:
“A védőoltások célja a szervezet védelmének biztosítása egy vagy több meghatározott kórokozó támadásával szemben. Alapvetően két formája van: 1) passzív immunizáció: a kórokozó patogenitásában döntő szerepet játszó antigénekkel szembeni ellenanyagokat juttatunk a szervezetbe. Ilyenkor a hatás csak arra az időszakra terjed ki, amíg az ellenanyagok ki nem ürülnek. 2) aktív vakcináció során a szervezet immunrendszerét késztetjük specifikus ellenanyagok termelésére. Célja a tartós, elméletileg életre szóló immunitás létrehozása.”
Régóta gondolkodom, vajon hogyan nem ragadtak követ nyomban Jakab diaszpórában élő hallgatói, mikor meghallották üzenetét:
2. állítás:
“Teljes örömnek tartsátok atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1, 2-4)
Ezen a ponton biztosan ő is eltűnődött ezen, mivel így folytatja:
“Ha valakinek pedig közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki” (Jak 1,5)
Nem fáradt tehát hallgatóságának testi-lelki komformizálásával, egy éles huszárvágással máris áttért a kettős szívű keresztények intésére, valamint a bűn eredetének tárgyalására. Bár leveléből keresztény pályafutásom során már többször vettem jómagam is korrekciót - csak hogy az 1,26-ot említsem -, most leginkább levelének eleje ragadta meg figyelmemet. Rátérek, miért.
1. Mi a kísértés célja?
Kezdjük mindjárt azzal, hogy Isten “maga senkit sem kísért”. “Igazságot szólok, atyámfiai, nem hazudom”. Nem megkísértetünk, hanem megpróbáltatunk. A különbség apró, de lényegi. Annak ellenére, hogy a görög szöveg egy és ugyanazon szót (peiradzó) használja mindkét vonatkozásban. Honnan tudom akkor eldönteni, hogy a peiraszmosz főnév első, tehát Istennel összefüggésbe hozható jelentésére, vagy a második, “bűnre való kísértés, csábítás” formájában kell-e megemlékeznem Jakab szavairól, mikor épp ezer sebből vérzek egy számomra megoldhatatlan teher súlya alatt? A válasz megtalálásában két módszer is segítségünkre siet: a párhuzamos szöveghelyek, valamint a gyümölcsök vizsgálata.
1.1. Párhuzamos szöveghelyek
Péter az 1Pét 4,12-ben használja első értelmében a peiraszmosz kifejezést, s üzenete összhangban áll Jakab bevezető szavaival: “Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, ami a megpróbáltatás - nahát, itt Károli sikeresen választott a magyar szinonimakészletből - végett támad köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék köztetek, sőt […] örüljetek”. De sokkal mélyebb tónussal gazdagítja a jelentésárnyalatot a következő szöveghely: a Héb 3,8. “Meg ne keményíttessék a ti szívetek, mint az elkeseredéskor, a kísértés - peiraszmosz - ama napján a pusztában”. Látjuk tehát, hogy az Istentől való próbatétel mindig tűzzel, pusztasággal, szárazsággal, gyötrelemmel, s az isteni követelménnyel, örvendezési kötelezettséggel jár.
Mit látunk a buktató szándékú megpróbáltatás - a tényleges kísértés - vonatkozásában? Máté a 6,13 “Ne vígy minket kísértésbe”, a Mt 26,41 “Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek”, Lukács a magvető példázatában a kősziklára esett magra használja olyan hallgatókra, akik “mikor hallja, örömmel veszik az Igét, de ezeknek nincs gyökerük, akik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak”. Újabb izgalmas területre térünk át az 1Tim 6,9-et nézve, ahol ez áll: “Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe és tőrbe, meg sok esztelen kívánságba esnek […], mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme”. Mit ismerünk fel tehát? Sátán buktatási terveit csak a mi együttműködésünkkel tudja sikeresen kivitelezni. Mikor? Ha 1) nem imádkozunk 2) nem ragaszkodunk az Igéhez, és nem ültetjük be a szívünkbe 3) ha a materiális dolgok szintjére süllyedünk, ezekben bízunk, ezeket keressük és hajszoljuk. Három fázisban süllyed tehát alá az ilyen ember: az ima során még az égre emelt kezek és tekintet lecsúszik horizontális szintre, az orra elé tartott Bibliára, vagy az ott álló prédikátorra, majd végül a földet kezdi fürkészni, fejét is lehajtja, szemellenzőt köt, és rááll a jóléti társadalom programtervére. Vagyis: a szívét egyszerűen megfosztja páncéljától, és kiszolgáltatja az ellenségnek.
Lászlók Judit
