Eszt 2,9
“És tetszett a leány az ő szemeinek, és kegyébe fogadta, és sietett neki SZÉPÍTŐ SZEREKET adni, és kiadni az ő részét és hét leányt…”
Sok lány fantáziáját mozgatja meg Eszter könyvének azon része, mely a kétszer hat hónapos wellness-program és fejedelmi kényeztetés körülményeit ecseteli. Kicsik közelebbről véve azonban szemügyre a “szépítő szerek” etimológiáját, meglepő árnyalatok tűnhetnek fel ábrándjaink kék egén. Az eredeti “támrúk” kifejezés a “márák” I. gyökből származik, jelentése: “sikál, dörzsöl, tisztogat, pucol”, s ilyen értelemben nem annyira az illatok világába, mint inkább egy intenzív, s tudjuk, nem feltétlenül kellemes kozmetikai kezelés bőrtisztító vagy bőrradírozó (alapozva a falasha hagyományra, talán szőrtelenítő) eljárásának irányában kell gondolkodnunk. Hogy ez mennyire nem nonszensz, bizonyítja, hogy ugyanez a kifejezés a Péld 20,30-ban fordul még elő, ahol ezt olvassuk:
“A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások.”
A szépségért szenvedni kell.
***
Eszt 2,14
“Este bement és reggel visszatért az asszonyok második házába, Sahásgáznak, a király udvarmesterének, a HÁLÓTÁRSAK őrzőjének kezei alá. Nem jött többé a királyhoz, csak ha kívánta őt a király és nevén hívták.”
Károli a hárem működési elvének vázolásakor diszkréten egyfajta “lánykollégium” hangulatát teremti meg az általa választott “hálótársak” kifejezéssel. Az eredeti “pileges” viszont - hova szépítsük, mégiscsak - “ágyast”, “szeretőt”, “háremhölgyet” jelent.
***
Eszt 1,6
Károli Gáspár:
“Fehér gyapjú és kék bíbor szőnyegek voltak megerősítve a fehér gyapjúból és bíborból való köteleken, ezüst karikákon és márványból való oszlopokon.”
A jelenség annyira csodálatos, hogy ezt három nyelven is meg fogjuk vizsgálni.
A héber szöveg szerint:
“Fehér finom len és violaszín függöny bíborszínű BISSZUSZ-kötelekkel ezüst karikákon, márványoszlopok”…
Bizonyára sokan kérdezik most: “És mégis mi az a bisszusz?” Kérem, a bisszusz, vagy más néven “kagylószakáll”, a tengeri kagyló lábában (!) található Bisszusz-mirigyek által kiválasztott finom selyem, mellyel a kagyló bizonyos ideig fixálni tudja pozícióját. A selyem a vízben puha, míg levegőn azonban megszilárdul. A Közel-Keleten ezért pénzes bugyrokat vagy kesztyűket szőttek belőle, de az egyiptomi papok is bisszuszból készült ruhát hordtak, melyet leggyakrabban - mint itt is látjuk - vörösre festettek. Hogyan közelíti meg mindezt az angol szöveg?
“Fehér, ZÖLD, kék függönyök megkötve bíbor finom len kötelekkel ezüst karikákon, és márványoszlopok.”
Odáig rendben is vagyunk, hogy “fehér” és “kék”. De hogy jön ide a ZÖLD? A héberben itt álló “kárpász” szó a titok nyitja: violaszín (igen, ez nem zöld). De aki járt már széder-estén, annak ismerősen cseng e kifejezés, s az máris látja, honnan szűrődhetett be az angol bibliafordításba a “zöld” fogalma. A szédervacsora elfogyasztása során (mely emlékezés a sietős egyiptomi kivonulásra) egy adott ponton sós vízbe mártunk… mit? ZÖLDSÉGET (saláta, zeller, petrezselyem, hagyma, esetleg krumpli), és megemlékezünk arról, hogy mindig lesz tavasz (zöldség) és hogy elmúltak a szolgaság könnyei (sós víz). Ezek után senki ne kérdezze többé, hogy mennyire tér el egymástól a bibliai és a modern héber nyelv. Olykor megdöbbentően.
Lászlók Judit
