2019. szeptember 5., csütörtök

Ruff Tibor - Őrizd meg az üdvösséged 3.

2. „a testet megfertőztetik”
Bűnökkel beszennyezik a testet.

3. „a tekintélyt megvetik”
A tekintélynek 4 formája van:

- család
- állam
- munkahely
- egyház

Ezeken a területeken ember is tekintélyt gyakorol ember fölött. Ne vesd meg ezeket a területeket, különben elbuksz! Gyerekek szülők felé, feleség férj felé, beosztottak a főnök felé, egyháztagok a gyülekezet felé, állampolgárok a nemzet vezető felé.

4. „…a tekintélyben lévő embereket megvetik.”

Júdás 1:9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!
Júd 1:10 Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem tudnak; amiket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.

Sokszor a tények ismeret nélkül is negatív véleményt fogalmaznak meg. A természetes tudás még jobban elősegíti a bukást, ha nincsen természetfölötti tudás.

Júdás 1:11 Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el.

„Káin útján indultak el” = elhagyta a testvérszeretetet
„Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki” = anyagi érdekek, üzleti csalások kerülnek előtérbe
„Kóré ellenkezésével vesztek el” = Kórán, Dátán és Abirám nyílt lázadásba került végül Mózessel és Áronnal szemben. Nem Istennel szemben, hanem velük szemben. Azt hitték, hogy Istent szolgálják, pedig NEM! Élve kerültek a Seolba!

Júd 1:12 Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák;

„tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják”
Részt vesznek az istentiszteleten ezek az emberek, fogyasztják az áldásokat, hogy magukat hizlalják.

„víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek”
Nem válik tőlük termővé a föld.

„elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák;”
Második halálra utal, ami a Tűznek tava, az örök kárhozat. Önmagának feszítette meg Krisztust az ilyen ember. Pedig az Ő áldozata megismételhetetlen! Megváltás csak egyszer van!

Ádámban meghaltunk, Jézus Krisztussal pedig feltámadtunk az életre. Aki ezt az életet kiirtja magából, az elkárhozik. A kárhozatodat TE okozod és nem Isten!

A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme. Az Úr félelme annál jobb, minél erősebb! Ne veszítsd el az örök életet, amit egyszer megkaptál, mert nem lehet visszaszerezni!

Júdás 1:13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.
Júd 1:14 Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,
Júd 1:15 Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene.

A kemény beszédből is meg kell térni, mert az kemény szívet hoz létre!

Júdás 1:16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.

A haszonlesésből való személyimádás nem őszinte szeretet. Vizsgáld meg, hogy egyenes, őszinte szeretet legyen, amit kifejezel mások felé!

Júdás 1:17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
Júd 1:18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, akik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.
Júd 1:19 Ezek azok, akik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen [Szent] Lélek.
Júd 1:20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,
Júd 1:21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.
Júd 1:22 És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.
Júd 1:23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett.

Csúfolkodók = cinikusak; az igazi értékeken visszás és fonák módon gondolkodók.

Te ne ilyen legyél, hanem egyenes ember!

A nyelveken szólás jó arra, hogy megőrizd magad. Előbb-utóbb megérzed Isten kegyelmét, szeretetét!

Júdás 1:24 Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,
Júd 1:25 Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen.

Ezt kívánjuk nektek!

2009.06.