2019. szeptember 24., kedd

A természetes és a természetfeletti világ kapcsolata 1.

Zsidó 11,3. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde alapján teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.

A világmindenség két részből áll. Van egy látható, természetes, anyagi része, ez a látható világ, és van egy természetfeletti, szellemi, az emberek számára láthatatlan része. A látható világ középpontjában a Föld áll az emberrel, a Föld és az ádámi faj. Ezzel szemben a természetfeletti szellemi, láthatatlan világ középpontjában a Menny helyezkedik el Istennel, valamint a jó angyalokkal. Ennek van egy másik része is, melyhez a Sátán és a gonosz angyalok tartoznak.

Hogyan illeszkedik az anyagi, látható világ a természetfeletti világhoz? A láthatatlan világ magasabb rendű, mint a látható. A látható függőségben van a szellemi világhoz képest.

Van-e éles határ a természetes világ és a természetfeletti világ között?

Ennek a kérdésnek a megértését csak hit által tudjuk elvégezni. Nem lehet megérteni a két világ kapcsolatát, találkozását a bibliai kinyilatkoztatásba vetett hit nélkül. Világnézetünk örökölt, kiskorunktól magunkba szívott. Ez alapján nem tudjuk megérteni a láthatatlan világot, csak úgy, ha olvassuk/hallgatjuk a kinyilatkoztatást és elhisszük a benne foglaltakat, és kijelentésből származó hit által elkezd a gondolkodásmódunk, világnézetünk kijönni az öröklött felfogás rabságából.

Ez a gondolkodás és a világnézet megújulása: értelem, elme megújítása (Pál apostol). Olvasni az Igét, amelyet a Szent Szellem felken, és ezen keresztül érted meg a láthatatlan világ találkozását a láthatatlannal.

A világnézet nagymértékben befolyásolja az elvárásainkat. Mit várunk, mit gondolunk egy jelenséggel, dologgal kapcsolatban, pl. egy ember remeg a földön a gyülekezetben. Rosszullét, szabadulás? Ezt alapvetően a lelkedben való világnézet és gondolkodás határozza meg. Ezzel tisztában kell lenni.

Mi a világnézet?

Úgy mondhatjuk, ahogyan Te magyarázod a dolgokat, hogy miért úgy vannak a dolgok, és miért nem másképpen. A jelenségekre, dolgokra adott magyarázat a világnézet. A lelkünkbe legmélyebben beleágyazódott világnézetet nem mi választottuk, hanem kiskorunkban tanították a szüleink. A világnézetünk fóruma tulajdonképpen a család. Pl. animista kultúrában a szülők egy természeti jelenséget a gyermeknek szellemi háttérrel magyaráznak, Európában a materialista kultúrában pedig természetes jelenségként. Egy embernek a lelkében lévő legmélyebb világnézet az öntudatlanul a családban épül be. Ezek sokkal nagyobb erősségek, mint amiket az ember felnőttként tudatosan választ.

Pl. a zsidók amint Jézust meglátták, királlyá akarták tenni szinte minden alkalommal. Nem tudták, hogy lesz egy másik, politikai téren is rendet teremtő eljövetele. Ezt már az elsőnél várták, hiszen az Ószövetségben erről olvastak. Ezt több száz éven keresztül beágyazódott világnézet alakította.
Újjászületés után is ilyen erős a világnézet! Pálékat Listrában a nyomorék ember meggyógyítása után Jupiternek és Merkurnak akarták kinevezni, és áldozatot akartak bemutatni. A gyógyulást az örökölt világnézetük alapján értékelték.

Amikor bibliai dolgokat értelmezel, milyen módon közelíted meg?

Málta: Pált megmarta egy vipera. Mivel nem halt meg, a máltaiak istenségnek tekintették.
Az európai embert kiskora óta arra nevelik, hogy következtetéseket vonjon le, a jelenségeket természetes okokból vizsgálják. Ezen kívüli emberek gondolkodásában nagyobb erőt képvisel a szellemi okok keresése.

Hogy gondolkodsz öntudatlanul? Mindenütt démonokat látsz, vagy azt gondolod, a dolgaid hátterében nem démonok tevékenysége áll? Mindez attól függ, milyen neveltetést kaptál.

Hogyan befolyásolja a világnézet a dolgok magyarázatát?
Efézus 2, 2-3. "Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegõbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is."

 A testi gondolkodás nagyon erős sátáni befolyásra vezethető vissza.

A lelkünkbe mélyen beágyazott világnézet hátterében sátáni erők is lehetnek, ezekkel szoros összefüggésben lehet velük. Nem minden jó, amit mi gondolunk a világból. Lehetnek beágyazódva olyan értelmezések, amelyek hátterében sátáni erők állnak. A családi nevelés nem csak emberi tényező, hanem sátáni erők is, mert azok építik ki és tartják fent az emberekben a világnézetet és a testi gondolatokat. Fontos, hogy a rossz világnézetek a megtéréssel nem szűnnek meg automatikusan. Az egyház tele van felemás keresztényekkel, akik szelleme és szíve megváltozott, de a gondolkodásmódjuk megmaradt az otthonról hozott testi világnézet fogságában. Az újjászületés a szívet és a szellemet érinti, az értelem, elme pedig továbbra is fogságában maradhat családi világnézetnek, ami mögött sátáni erők munkálkodnak. Ezért hangsúlyozza Pál, hogy a hamis világnézetet le kell rombolni. Ebben az aktivitást hangsúlyozza. Az újjászületésbe csak úgy belesodródtunk. Isten része nagyobb volt ebben. Az elménk megújításában nem így van. Ebben Isten kicsit háttérbe vonul, és tőled sokkal nagyobb aktivitást vár. A Szent Szellem világításában filézd ki a tradícióidat, és amikor már meg tudtad azokat ítélni, aktívan működj közre hogy a rossz pogány világképedet leromboljad.

2 Kor 10, 4-5. "Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erõsek az Istennek, erõsségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;"

A hamis világnézeteket le kell rombolni. Isten nem rombolja le benned, neked aktív részt kell vállalni, hogy megítéld magadban ami helytelen, és megítéld magad, hogy megszabaduljon az elméd olyan démonikus befolyásoktól, amelyek Istentől távol akarnak tartani.

A három legalapvetőbb világnézet:
ANIMIZMUS
DEIZMUS (materializmus)
BIBLIAI VILÁGNÉZET

Ha valaki az első két világnézetet nem rombolja le, akkor aszerint értelmezi a jelenségeket keresztény korában is.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine