2019. január 28., hétfő

Apostoli levelek- Filippibelieknek írt levél

Forrás: Hit Gyülekezete Székesfehérvár - Bodrogi utca

A város történelmi háttere:
- Nagy Sándor apjáról, Fülöpről nyerte a nevét, aki i. e. 358- ban foglalta el azt a trákoktól.
- Híressé azután lett, hogy i. e. 42-ben Antonius és Octavianus seregei Filippinél legyőzték Brutus és Cassius katonáit.
- Octavianus(Augustus) később a várost kolóniává nevezte ki, ami azt jelentette, hogy építészetileg Róma mintájára átalakították és leszerelt római zsoldosokat telepítettek le nagy számban, akik római polgárjogot nyertek.

- Filippi gyülekezet megalakulása:
- Pál a második térítő útján alapította a gyülekezetet. (Apcs 16)
- Az első megtérő Lydia volt, akinek az Úr megnyította a szívét és a családjával megyütt bemerítkezett.
- Miután Pál nem az ökumenizmust választotta, hanem kiűzte egy rabszolgalányból - Delphoi jósda papnője volt- a jövendőmondás piton szellemét, a város felbolydult és Silással együtt börtönbe zárták őket.
- Pál és Silás a nehéz helyzetben- megverték, kalodába zárták őket- is megőrizték az egységet, imádkoztak és Isten dicsérték. Isten angyalai összecsaptak a Macedón kultúra mögött álló, térséget leuraló gonosz angyalokkal. A szellemi konfliktus eredményeként földrengés következtében kinyíltak a börtönajtók és lehullottak a bilincsek a kezeikről.
- A börtönőr híres kérdése: "Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek? Azok azt válaszolták: - Higgy az Úr Jézusban, s üdvözülni fogsz te is és házad népe is! (ApCs 16/30-31 SZPA ford)
- Pálék miután elhagyták a várost Lukács maradt itt a gyülekezetet építeni.

- A gyülekezet Pál kedvence volt, folyamatosan támogatták Pál szolgálatát. A levél is válasz volt erre, amit az első római fogságból írt 62-63-körül és Epafróditussal küldte azt el (Fil 2/25, 28-30)

- A levél Krisztológiai vonatkozása:
Az Isten Fia az örökkévalóságból kilépve emberi állapotban elvégezte a megváltás és engesztelés remekművét, majd visszatért oda, ahonnét jött: örökkévalóságba, Isten dicsőségébe.

- A gyülekezet nem kap fenyítést, de Pál felhívja a figyelmüket, hogy a szolgálatokat rossz motívumból végzik: "Mindenki a maga hasznát keresi nem Krisztus Jézusét" ezért négy személy példájával buzdítja őket:
Jézust Krisztus, Timóteus, Epafróditus, és saját maga.

- A keresztény életben fontos lezárni a múltat, kitartóan futni a pályán, szem előtt tartva a célt és a mennnyei jutalmat: "Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy megnyertem volna, de egy a lényeg: a hátam mögött valókat elfelejtve, az előttem valóknak pedig nekifeszülve futok a cél felé, az Isten felülről való elhívásának jutalmára Krisztus Jézusban." Fil 3:13-14 SZPA ford)

- A levélben a kulcs kifejezés a „koinónia”,: jelentése közösség, részvényes. A koinónia szó előfordulása:
- Közösségben vagytok az evangéliumban - Fil 1/5
- Részestársai (részvényesei) a kegyelemben Fil 1/7
- Sz.Szellemben egymással is közösségbe kerültek Fil 2/1
- Jézus szenvedéseivel való közösségvállalás Fil 3/10

- 1. fejezet
- Bátorítja őket: aki elkezdte jó munkát, be fogja fejezni
- Pál fogsága idején némelyek buzgóbban kezdték hirdetni az Igét, vetélytársai örültek, hogy börtönben van Fil 1/12-17
- A hívők Krisztushoz méltón viseljék magukat a politikai és közügyekben is Fil 1/27

- 2 fejezet
- Krisztus példát adott, hogy alázatosak legyünk: Fil 2/1-4
- Ne csináljunk semmit versengésből
- Ne dicsekedjünk azzal, amit tettünk
- Egymást különbnek tartsuk
- Ugyanazon indulattal legyünk mindenki felé
- Ne csak a magunk hasznát nézzük, hanem másokét is
- Hét lépés ami során Krisztus kiüresítette magát isteni mivoltából: Fil 2/5-11
1. dicsőségből kilépett; 2. rabszolgai formát vett föl; 3. emberekhez hasonlóvá lett; 4. kívülről, testileg embernek bizonyult; 5. megalázta magát; 6. engedelmeskedett; 7. elszenvedte a kereszthalált.
- A fölmagasztalás a folyamat végeztével kezdődött el:
1. Isten felmagasztalta; 2. minden név fölött való nevet kapott; 3. nevére minden térd meghajol; 4. Úr lett a mennyben; 5. Úr lett a földön; 6. Úr lett a földalatti világban; 7. visszakerült az Atya dicsőségébe.
- Félelemmel és rettegéssel vigyük véghez az üdvösségünket Fil 2/12-13

- 3. fejezet
- Figyelmeztetés a hamis tanítók ellen Fil 3/2
- Saját példáját hozza fel követendőnek: Lemond a származása neveltetése és a személyes nyereségéről Krisztusért. Nincs saját igazsága. Célja Krisztus a megismerése, a szenvedéséből való részesedése és hogy a eljusson a halottak feltámadására. Még nem érte el a tökéletességet, de törekszik rá. Fil 3/4-14
- Mennyei állampolgárok vagyunk- Jézus Krisztust várjuk aki elváltoztatja nyomorúságos testünket Fil 3/20-21

- 4. fejezet
- Tele van kedvességgel – szerelmes atyámfiainak szólítja őket, örül nekik, szolgálata koszorújának nevezi őket Figyelmezteti őket, hogy álljanak meg az Úrban Fil 4/1
- Intés a egységre Fil 4/2-3
- Kéri őket, hogy ne aggódjanak kéréseiket hálaadással vigyék az Úr elé. Ígéret: Isten békessége megőrzi szívüket
és a gondolataikat Krisztus Jézusban. Fil 4:6-7
- Örül az anyagi támogatásnak, de Pál mindenben megtanulta, hogy elégedett legyen, mindenre van ereje a Krisztusban Fil 4/11-13
- Pál jobban örül az áldásuknak ami a vetésüket kíséri majd. Fil 4:14-18

- "Az én Istenem pedig betölti minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. Az Istennek, Atyánknak pedig dicsőség örökkön-örökké! Ámen! Üdvözöljetek minden szentet Krisztus Jézusban! Üdvözölnek titeket a velem lévő testvérek! Üdvözölnek titeket az összes szentek, különösen a császári udvarból valók! Az Úr Jézus Krisztus kegyelme a ti szellemetekkel! Ámen" Fil 4/19-23 SZPA ford