2014. december 22., hétfő

Rodney H. Browne - Mária éneke

És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repesett az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Szellemmel; 42 És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. 43 És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön énhozzám. 44 Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben. 45 És boldog az, aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott. Lukács 1:41-45

Abban a pillanatban, amikor Erzsébet meglátta Máriát, kisbabája (János) repesett az örömtől a méhében, és Erzsébet tudta, hogy Mária a Messiást hordozta a méhében. Jézust Urának nevezte.

Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, 47 És örvendez az én szellemem az én megtartó [megváltó] Istenemben. Lukács 1: 46-47

Máriának ezt a prófétai énekét magnificátnak is szokták nevezni, ami ennek az igeszakasznak a latin fordításban az első szava. Mária magasztalta Istent azért, amit a világért rajta keresztül tenni fog, csakúgy mint Anna, Sámuel anyja tette az 1 Sámuel 2:1-10-ben. Mindkét énekben, amint a Szent Szellem prófétál e két asszonyon keresztül, Isten felmagasztaltatik, mint a szegények, az elnyomottak és a megvetettek bajnoka. Mária Istent Megváltónak nevezi. Máriának, mint minden embernek a földön, szüksége volt Istenre, mint Megváltóra. Mária nem volt szent és tökéletes - átlagos lány volt -, de mivel odaszánta a szívét és engedelmes volt, Isten tudta Őt használni arra, hogy megszülje az egész emberiség Megmentőjét -, és ma már áldottnak mondjuk Őt, úgy, ahogy Ő azt megmondta.

Mert reátekintett az ő szolgálóleányának alázatos állapotára; mert ímé, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. 49 Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az Ő neve! Lukács 1:48-49

Mária ünnepli, hogy milyen jó volt hozzá Isten, nem azért, mert megérdemelte, hanem az Úr jósága miatt. Csak akkor tudjuk igazán megérteni, hogy mi a kegyelem, ha elég alázatosak vagyunk, hogy felismerjük, hogy nem érdemeltük meg azt, amit Isten adott nekünk. Mária nem volt felfuvalkodott amikor ezt mondta: "Mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek." Felismerte és elfogadta az ajándékot, amit Isten adott neki. Amikor Isten elhív, ismerd fel, hogy az Úr SEGÍTSÉGÉVEL BE TUDOD tölteni az Ő életedre vonatkozó tervét. Először is, nem szabad ezt mondanod: "Nem." Másodszor, meg kell cselekedned, és el kell ismerned, hogy Isten nélkül nem tudod megtenni. A büszkeség visszautasítja Isten ajándékait és elhívását, és nem ismeri el, amit Isten tett. Az alázat elfogadja Isten kegyelmét, szolgálatra használja fel azokat, és dicséretet szerez az Úrnak. Ne tagadd meg, illetve ne kicsinyítsd le, ne vedd semmibe az ajándékaidat. Adj hálát Istennek értük, és használd azokat Isten dicsőségére.

És az Ő irgalmassága nemzetségről-nemzetségre van azokon, akik Őt félik. Lukács 1:50

Isten mindig megtartja az ígéretét. Mária dicséri Istent, mert az Ótestamentum ígéretei végre beteljesednek. Az Úr a múltban mindig megtartotta az ígéreteit, és az eljövendő nemzetségeknek is továbbra is be fogja tartani azokat az ígéreteket, amelyeket megígért.

De az Úr kegyelme öröktől fogva való, és örökkévaló az Őt félőkön, és az Ő igazsága a fiaknak fiain.Zsoltár 103:17

Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívük gondolatában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel. 53 Éheszőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. 54 Felvevé Izráelnek, az Ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az Ő irgalmasságáról. 55 Amiképpen szólott a mi atyáinknak, Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké! Lukács 1:51-55

Mária kijelenti, hogy Isten mindent meg fog változtatni. Leszámol az önteltekkel, az uralkodókkal és a gazdagokkal - szétszalasztja és megszégyeníti őket. El kell ismerniük, hogy Ő Király. Másrészről, felmagasztalja az alázatost és felemeli az alacsonysorsút. Jó dolgokkal betölti és megelégíti az éhest. Végre igazság fog uralkodni.

Isten megtartotta ígéretét Ábrahámnak, hogy irgalmas lesz Isten népéhez örökre. Krisztus születése betöltötte az ígéretet, és Mária tudta és megértette ezt.

Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, amely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. 18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az Én beszédemnek. I. Mózes 22:17-18

Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben. Mikeás 7:20

Dicsőség Istennek Máriáért, a fiatal, alázatos lányért, aki ismerte az ő Istenét, és bízott az Ő beszédében. Bízott azokban a szavakban, amelyeket olvasott Isten írott Igéjében, és bízott azokban a szavakban is, amelyet az Úr személyesen mondott neki. Fenntartás nélküli hite, és az Isten akaratának, életére vonatkozó tervének való önátadása miatt Mária helyet kapott a történelemben, mint a mi Urunk Jézusunk anyja. Nagy hitű asszonyként emlegetjük, aki méltó minden tiszteletre.