A kispróféták kényszeredetten vették tudomásul az évszázadok folyamán, hogy ők bizony legfeljebb a “main stream szolgálók” (Jesaja, Jeremija, Ezekiel) keltette tapshullámok elcsendesedő fodrain hajózhatják meg a világnyilvánosság tengerét. De tették ezt - néma alázattal - annak ellenére is, hogy a figyelem középpontjából meg nem érdemelten - talán könyveiknek terjedelme és Károli szavaival szinte az érthetetlenség határait súroló jellege folytán - ténylegesen kiszorultak a mellőzöttség státuszába.
Nachum - Szent nacionalista fanatizmus és bosszúálló káröröm?
Nachum könyvének mindössze 3 fejezetében két olyan motívum is megjelenik, melyeket mai napig emészthet az olvasóközönség. Ezek közül az első Isten mindent átható dicsősége és hatalma, a második Ninive teljes megsemmisítése, s a folyamat bemutatásának módja.
(Rövid tudománytörténeti bevezetés következik.)
A megütközést a 2:6-ban található, minden képzeletet felülmúló prófécia pontossága (“A folyóvizek kapui megnyílnak, és a palota megrendül”) váltja ki. A későbbi történetírás ugyanis feljegyzi, hogy a büszke pogány főváros falainak nagy részét egy hatalmas árvíz mosta alá, így a védelmi rendszerek pusztulása lehetővé tette, hogy a sebezhetetlennek hitt óriást az egyesült méd-babiloni csapatok nagyobb nehézség nélkül megostromolhassák. A birodalom fénykorát jelentő uralkodó, Assurbanipal halála (Kr. e. 626) után alig 14 évvel a legyőzhetetlenség színeiben tündöklő asszír birodalom Kr. e. 612-ben teljes egészében elpusztult, olyannyira, hogy soha többé nem is volt képes lábra állni. Isten kinyújtotta a karját, “haragja szétfolyt, mint a láng, még a kősziklák is szétporlottak tőle”. Az ítélet teljességgel bevégeztetett: Ninive “mindenestől kiirtatott”.
A nacionalizmus vádja leginkább azért éri Nachumot, mivel - nevének jelentésével ellentétesen - arányaiban elenyésző mértékben tolmácsolja a “vigasztalás” szavait. A szemfüles filológus itt máris szimatolja az ellentmondás talaján lapuló újabb botránykövet.
A szerzővel és művével kapcsolatosan eleve már az is kérdéses, hogy mikor jegyezte le a próféta. Egyesek szabályos “előrejelző” próféciaként, mások egy “post quem”, tehát esemény után lejegyzett próféciaként értelmezik (ez utóbbi csoport tagjai nyilván a modern bibliakritika racionalizmusával közelítik meg a kérdést, mely szerint tudományos abszurdum, hogy egy esemény bekövetkeztét előre megmondja valaki). A harmadik álláspontot Pfeiffer képviseli, az eredeti héber szöveg stilisztikai jegyei (történetesen az első fejezet szabálytalan akrosztichonja) alapján ő Kr. e. 300 körülre helyezi a keletkezést. Ez olyannyira meredek, továbbá nem sikerült teljes kétséget kizáróan bizonyítania, hogy inkább ne is foglalkozzunk vele.
További izgalmakat rejteget a próféta szülőhazája: Elkos. Senki sem tudja ugyanis, hogy az hol is található pontosan. Jeromos (Kr. u. 340-420), akinek nevéhez fűződik a teljes Szentírás latin nyelvű fordítása, azaz a Vulgata elkészítése (valamint őt tartják a régészek és levéltárosok védőszentjének. Bizonyos körökben.), El Kauze városával azonosította (persze ettől sem jutottunk sokkal előbbre), még mások Kapernaumra tették voksukat. Ebben már több a ráció, mivel a héber városnév eredeti jelentése “Kfar Nachum”, vagyis kb. Náhumfalva. E teória értelmében tehát Elkóst később leghíresebb polgára iránti tiszteletből nevezhették át.
Forrás: Lászlók Judit
