2020. május 22., péntek

A Szent Szellem személye 4.

Újszövetségben

· Zakariás és Erzsébet, előhírnökei a Messiás eljövetelének.

Lukács 1,41-45 És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel; És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám? Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben. És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

· Keresztelő János
Luk 1,15-17 Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És ez Ő előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.

· Simeon és Anna. Bizonyos kiválasztott személyeken a Szent Szellem előlegben már ott volt.
Luk 2,27 És ő a Lélek indításából a templomba méne,és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,

Az Ószövetségben hogyan nyilvánult meg a Szent Szellem?

· A Szellem felindított engem...
· Gedeont megszállta
· A Szellem felöltözése, vagy valakin megnyugodott pl. Illés palástja megnyugodott Elizeuson, ez jelképezi, hogy ez Illés kenete volt.

Bírák 6,34 Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívá az Abiézer házát, hogy őt kövesse.

1 Krón 12,18 A lélek pedig felindítá Amásait, a harmincznak fejedelmét, s monda: Óh Dávid, tied vagyunk és te veled leszünk, Isai fia! Békesség, békesség néked, békesség a te segítőidnek is, mert megsegít téged a te Istened! Magához fogadá azért őket Dávid, és főemberekké tevé a seregben.

2 Krón 24,20 Az Isten lelke pedig felindítá Zakariást, a Jójada pap fiát, a ki felálla a nép között, és monda nékik: Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket.

· Bír 14,6 a Szent Szellem leszállt Sámsonra
És felindítá őt az Úrnak lelke, és úgy kettészakasztá azt, mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye; pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.

1 Sám 10,10 Saulra
És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke ő reá szálla, és prófétála ő közöttök.

1 Sám 10,13 Dávidra leszállt
És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, és a harmadik visz egy tömlő bort.

· Bennük lakozott:

1 Mózes 41,38 József
Monda azért a Faraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?

4 Mózes 27,18 Józsuén rendkívüli szellem
Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, a kiben lélek van, és tedd ő reá a te kezedet.

Neh 9,30
És mégis meghosszabbítád felettök kegyelmedet sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe.

1 Pét 1,10-11 prófétákban
A mely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek: Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.

· Betöltött

A Szent Szellem benned legyen nagyobb nyomás, mint kívül. Mint a szökőkút, az azért tud kifolyni. Teljesedj be Szent Szellemmel. Mindig ki kell áradjon belőled a 9 gyümölcs.

1 Mózes 31,1-17 felfegyverzett embereket a szolgálatra, adott látást Jákobnak.
És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot. És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan ő hozzá mint annakelőtte. Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek. Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezőre az ő nyájához. És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelőtte; de az én atyám Istene velem volt. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint szolgáltam atyátokat. De atyátok engem megcsalt, s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen. Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind a csíkos lábúakat ellenek vala. Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta. Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, petyegetettek és tarkák. Akkor monda nékem az Isten Angyala álmomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok. És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekszik vala. Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre. És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában? Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midőn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette. Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, azt cselekedjed. Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;

A Szent szellem szelíd, de harcos szellem. Arra is adott erőt, hogy magadat legyőzd! Az az erős ember, aki magát legyőzi. Az ellenséget szeretni, áldani, jót tenni vele, és imádkozni érte kell. Eközben fog összeomlani, és lehetőséget kap arra, hogy megváltozzon. rosszat rosszal nem tudsz legyőzni.

· Bizonyos embereken rajta volt

4 Mózes 11,17
Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, a mely te benned van, és teszem ő beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.

Bír 3,10
És az Úrnak lelke vala ő rajta, és biráskodott Izráelben, és a mint kiméne a hadra, az Úr kezébe adta Kusán-Risathaimot, Mesopotámia királyát, és ránehezült keze Kusán-Risathaimra.

Bír 11,29
Jeftén pedig lőn az Úrnak lelke, és általméne Gileádon és Manassén, és általméne Gileád Mispén, és Gileád Mispéből felvonult az Ammon fiai ellen.

2 Krón 15,1
És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke:

Ézsaiás 59,21
És én ő velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!

· Megnyugodott

4 Mózes 11,25
Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekből, a mely vala ő benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.

2 Kir 2,15
És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat ő előtte a földig;

Ézsaiás 11,2
A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.

· Mozgott, elkezdte indítani

Bírák 13,25
És kezdé az Úrnak lelke őt indítani a Dán táborában, Czóra és Estháol között.

· Belement

Ezékiel 2,2
És lélek jöve én belém, a mint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, a ki szól vala nékem.

Ezékiel 3,24
És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.

Ezek csak szűk rétegen, Izraelben Isten elhívottjain valósult meg. Ostobaság Isten felkentjei ellen lázadni. Ők oda mennek, ahová a Szellem menendő.

Engedelmesség kell Isten Szelleme felé. A gyors döntés nem az Úrtól van. Ha a Szent Szellem megfedd, rögtön meg is vigasztal, rögtön megmutatja a kivezető utat, ha megmutatja a vétked, rögtön megmutatja Jézus vérét. Mindig a Mennyei Atyához, Jézushoz visz közelebb. Még inkább akarjál engedelmeskedni a Szent Szellemnek.

Akarjál a Szellem embere lenni, Isten szellemétől vezetett emberének lenni.
Ha a Szent Szellem rád száll, akkor megszentelődsz.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine