Az újévben megint tanítottunk a Pittsburgh Karizmatikus Konferencián. Egy régi templom alagsorában kaptunk egy helyiséget, ahol a szolgálatunkat végezhettük. Körülbelül ötszáz ember zsúfolódott be ide. Nem volt üres hely, sokan álltak a terem végében.
Miközben a szabadításról szóló tanításomat végeztem, a terem végében mozgolódás támadt. A terem elejéről én úgy láttam, mintha egy ember keringőzne egy tizenkét láb magas (három és fél méteres) létrával. A létra először az egyik irányba dőlt, aztán a másikba. Aztán rázuhant az utolsó két sorban levő székekre – csak ez a négy szék volt üres az egész teremben! Az előtte még rajtuk ülő emberek valami oknál fogva egy-két perccel korábban álltak fel onnan.
Tovább folytattam a tanítást, de szinte mindenki a terem hátsó részében zajló eseményekre figyelt. Ida Mae odarohant, hogy megnézze, mi történik. A férfi, aki az egész zűrzavart okozta, démonok hatása alatt állt, és a padlón vonaglott. Egy tucatnyi ember dobta rá a Bibliáját. Ida Mae és néhány jelenlevő elkezdték kiűzni a démonokat.
Amikor a démonok eltávoztak, a férfi egy nagyon érdekes történetet mesélt el. A démon azt az utasítást adta neki, hogy menjen fel az emelvényre, és ölje meg Frank Hammond-ot. Közel akart férkőzni hozzám, meg akart ölni, de valahogyan belegabalyodott a létrába.
Isten megvédett, éppen úgy, ahogyan megígérte:
„ Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek.” (Lukács 10:19)
Egyébként ne próbáld megtámadni az ördögöt úgy, hogy Bibliát vágsz hozzá. „hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek” (2Korinthus 10:4). Kövesd Jézus példáját, aki az Igét idézte az ördögnek: „"Meg van írva…” (Máté 4:4)
ISMERD MEG VISZKETÉS URAT!
Miután az Úr lehívott bennünket, Ida Mae-t és engem a szabadító szolgálatra, a tudásunkat elkezdtük megosztani a gyülekezeti barátainkkal. Egy napon négy másik házaspárral együtt töltöttük az időnket, és úgy döntöttünk, szabadító szolgálatot végzünk egymás felé. A férfiak a férfiak felé, a nők a nők felé szolgálnak két külön helyiségben.
Mi, férfiak épp a szolgálat közepén tartottunk, amikor meghallottuk, hogy az egyik hölgy segítségért kiabál. Egy olyan démonnal találták magukat szembe, amivel nem boldogultak. A démon nagyon erőszakosan reagált a hölgyön keresztül, és nem tudták őt megtartani. Ezért mi, az öt erős férfi, átvonultunk a másik szobába, hogy leváltsuk őket. Ebben az aprócska asszonyban egy olyan erős démon volt, hogy mi öten sem bírtunk vele. Amikor megpróbáltuk a hölgyet megtartani és az ágyhoz rögzíteni, elkezdett csapkodni bennünket, mintha legyek lennénk. Eszünkbe jutott a gadarénus ördöngös, akit „senki sem bírt lekötni”.
Megkérdeztem a hölgyeket, tudják-e a démon nevét.
-Azt mondta, Viszketés a neve – válaszolták.
El sem tudtam képzelni, hogyan lehet ilyen erős a viszketés szelleme.
-Ez biztosan nem így van – tiltakoztam. Tehát utasítottam a szellemet, hogy mondja meg a nevét. A démon, az asszonyon keresztül, kihívóan megerősítette:
-Viszketés vagyok. Én vagyok VISZKETÉS ÚR!
Egy újabb kiadós csatározás után a viszketés szelleme végre elhagyta a nő testét. Amikor megkérdeztem a pásztor feleségét, tényleg volt-e problémája a viszketéssel, azt válaszolta:
-Ó, igen!
Az iskolában tanított, és amikor az egész teste viszketni kezdett, ki kellett mennie a tanteremből, bemenni a tanáriba vagy a mosdóba, és tetőtől-talpig végig kellett vakarnia magát. A szabadítás után teljesen megszűnt a baja. Viszketés úr mindörökre eltűnt!
Fordította: Berényi Irén
