2019. november 7., csütörtök

A sátán királysága 1.

A Biblia alapvetően nem tanít a sátán királyságáról, de az Igében van rá utalás.

Mt. 12,25. "Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, mond nékik: minden ország, amely magával meghasonlik,elpusztul: és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával."

Jézust itt azzal vádolják, hogy fehérmágiát alkalmaz. Jézus itt egyértelműen beszél (nem tanít) arról, hogy létezik sátán országa, királysága, amely azonnali bukásra lenne ítélve, ha a sátán a sátánt kiűzné (bár a fehérmágia tulajdonképpen ezt jelenti, de ez az ördögtől csak taktikai cselekedet, ettől még nagyobb démonikus problémákba kerül az illető).

A Sátán országa a földön először akkor fog rendszerré válni, amikor a készpénzt kivonják a forgalomból, és az egész földre egy látszólagos megoldást hoznak a gazdasági válság területén.

Jézus itt olyan szavakat használ, hogy város, és háznép. Az országon belül tehát létezik város (mint pl. Babilon. Ez egy szellemi város, valóság, hasonlóan Jeruzsálemhez amely mennyei és földi.)

A sátán nem tud újat létrehozni, mindig csak Isten munkáját hamisítja, abból les el dolgokat, és eltorzított változatait hozza be az emberi világba, és gyakorol ezzel hatást az emberekre. Nem szabad megengedni magunknak, hogy a Sátán nagy benyomást gyakoroljon rád, mert ez a célja, hogy megragadja az érzékszerveidet, szívedet, lelkedet, és birtokba akar vonni. Ezt gyakorolta már az Édenkertben is. Azóta is ezen a három területen támad minket, test kívánsága, szem kívánsága, élet kérkedése. Isten országa az evangélium hirdetésében terjeszkedik. Isten Országának jelenleg helyszín tekintetében nincs képviselete a földön, a hívők képviselik Isten országát. Ez az ország a későbbiekben fog teljességgel megvalósulni a földön.

Kol 1,13. "Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába."

A sötétség hatalma a lényeget, a belső tartalmat jelöli, Isten országának lényege a világosság. A Lucifer név eredetileg fényest, ragyogót jelent. A fény legfontosabb angyali letéteményese, ez a személy lázadt fel Isten ellen, és hozta létre a fény ellentétét.

Jel 18,2 . "És kiáltott teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan szellemnek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé."

Ez a teljes rendszer fog a Messiás támadása nyomán leomlani.

A sötét rendszer tagja elsősorban maga az ördög, az angyalok, ill. démonok. A sátán mindent elkövet, hogy bővítse az alattvalói körét az emberekből bővítse. A bűnös emberek részben a sátán királyságának részei. Azért csak részben, mert még tart a kegyelem. A kegyelem ideje kihívással jár együtt, tart még a hívás ideje. A bűn valósága egyértelműen az ördöghöz tartozik, a bűn torz reakció Isten akaratára, céltévesztés, igazságtalanság, törvénytelenség. A bűn a sátán királyságának része, az a magatartás, amellyel ő reagált Isten hatalmára, és ebbe vezette bele a bukott angyalokat, és az embereket.

Források: Hit Gyülekezete; Kevin Conner - The Foundations of Christian Doctrine