2018. október 8., hétfő

Királyok I. könyve 6.

A szentély építése

1. És volt a négyszáznyolcvanadik évben, miután kivonúltak Izraél fiai Egyiptom országából, a negyedik évben – Zív havában, az a második hónap – hogy király volt Salamon Izraél fölött, fölépítette a házat az Örökkévalónak. 2. A ház pedig, melyet épített Salamon király az Örökkévalónak, hatvan könyök a hossza, húsz a szélessége és harminc könyök a magassága. 3. A csarnok pedig, a ház templomának előrészén, húsz könyök a hossza, a ház szélességének oldalán; tíz könyök szélessége a ház előrészén. 4. És készített a ház számára gerendás csukott ablakokat. 5. És épített a ház fala mellé emeleteket köröskörül, a ház falai mellett köröskörül, a templom és a debír mellett, és készített oldaltermeket köröskörül. 6. Az alsó emelet, öt könyök a szélessége, a középső, hat könyök a szélessége, és a harmadik, hét könyök a szélessége; mert csökkenéseket alkalmazott a házon köröskörül kívülről, hogy ne kelljen beléje nyúlni a ház falaiba.7. A ház ugyanis, amikor épült, ép kövekből, úgy amint fejtették, épült; sem kalapács, sem fejsze, sem bármi vasszerszám nem hallatott a háznál, amikor épült. 8. A középső oldalterem bejárata a ház jobboldalán volt; csigalépcsőkön mennek föl a középsőre és a középsőből a harmadikra. 9.Építette a házat és bevégezte; és bepadlózta a házat boltívekkel meg gerendasorokkal cédrusból.10. És építette az emeleteket az egész ház mellé, öt könyök egynek a magassága; és egybefogta a házat cédrusfákkal. 

11. És volt az Örökkévaló igéje Salamonhoz, mondván: 12. Ez a ház, melyet építesz – ha majd jársz törvényeim szerint, rendeleteimet megteszed és megőrzöd mind a parancsolataimat, járván azok szerint, akkor fönntartom veled szemben az én igémet, melyet szóltam Dávid atyádhoz. 13. És lakozom Izraél fiai közt és nem hagyom el népemet Izraélt. 14.Építette Salamon a házat és bevégezte. 15. Építette a háznak falait belülről cédrusdeszkákkal, a ház padlójától a mennyezet gerendákig, bevonta fával belülről; és bevonta a háznak padlóját ciprusfa deszkákkal. 16. És építette a húsz könyöknyit a háznak hátulján cédrusdeszkákkal a padlótól a gerendákig; s építette egy részét belülről debírnek, szentek szentjének. 17. És negyven könyöknyi volt a ház, az a templom előlről. 18. És cédrus volt a házon, annak belsején, vadugorkák és kinyílt virágok kifaragásával; mind cédrus volt, kő nem volt látható. 19. Debírt pedig készített a házban, annak belsejéről, hogy oda tegyék az Örökkévaló szövetségének ládáját. 20.A debír előtt pedig húsz könyök a hossza, húsz könyök a szélessége, és húsz könyök a magassága volt, és bevonta finomított arannyal; s az oltárt cédrussal vonta be. 

21. És bevonta Salamon a házat, annak belsejéről, finomított arannyal és húzott aranyláncokat a debír előtt, és azt bevonta arannyal. 22. Az egész házat bevonta arannyal, míg végig bevonatott az egész ház; az egész oltárt is a debír előtt bevonta arannyal. 23. És készített a debírben két kérubot olajfából, tíz könyök egynek a magassága, 24. Öt könyök a kérubnak egyik szárnya és öt könyök a kérubnak másik szárnya: tíz könyök a szárnyai egyik végétől a másik végéig. 25. És tíz könyöknyi a másik kérub: egy mérete és egy szabása a két kérubnak. 26. Az egyik kérub magassága tíz könyöknyi, és így a második kérub. 27. És tette a kérubokat a belső ház közepébe és kiterjesztették a kérubok szárnyait, úgy hogy ért az egyiknek szárnya a falhoz és a másik kérubnak is a szárnya ért a másik falhoz; szárnyaik pedig a ház közepén szárny szárnyhoz értek.28. És bevonta a kérubokát arannyal. 29. A háznak mind a falain pedig köröskörül kifaragott vésett faragványukat: kérubokat, pálmákat éa kinyílt virágokat belülről és kívülről. 30. A ház padlóját pedig bevonta arannyal belül és kívül. 31. A debír bejáratát készítette olajfa ajtókkal; az ajtófélfapillér ötszögletű volt. 32. A két olajfa-ajtóra pedig faragott faragványokat: kérubokat, pálmákat és kinyílt virágokat és bevonta arannyal; ráhúzta ugyanis a kérubokra és a pálmákra az aranyat. 33. Így készített a templom bejáratának is olajfa félfákat, négyszögletűeket; 34. meg két ajtót ciprusfából: két forgólap az egyik ajtó és két forgólap a másik ajtó. 35. Faragott rá kérubokat, pálmákat és kinyílt virágokat és bevonta arannyal, ráillesztve a bevésésre. 36. És építette a belső udvart három sor faragott kőből és egy sor cédrusgerendából. 37. A negyedik évben rakták le az Örökkévaló házának alapját, Zív havában. 38. A tizenegyedik évben pedig, Búl havában – az a nyolcadik hó – be volt végezve a ház minden dolga és minden rendje szerint. Építette tehát hét évig.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)