Aratás ideje volt Izraelben, és tapintható nyugtalanság érződött a levegőben. Bármely pillanatban megtörténhetett, hogy amikor az elővigyázatos gazdák fölpillantanak, midianita katonák elsöprő hullámát látják leözönleni a hegyekről, mint valami átszakadt gátról hömpölygő áradatot. A Biblia „sáskanépként” írja le a midianitákat (Bírák 7:12). Valahányszor beérett a vetés, sáskafelhőként szálltak le Izrael mezőire és terményére, a nyomukban nem hagyva egyebet kietlen pusztaságnál. Izrael fiai védekezésre rendezkedtek be, a hegyek között rejtőzködve barlangokban lapultak meg, és védvárakat építettek. A küszöbön álló invázió fenyegető előérzetétől szorongó munkások gyorsan learatták és elrejtették, amit tudtak. Istennek megvolt a terve, hogy megszabadítsa Izraelt Midián kezéből, és épp a megfelelő férfit választotta a feladatra, habár a választása igen valószínűtlennek tűnhetett. Gedeont ugyanis mégoly élénk képzelőerővel sem lehetett volna szuperhősnek mondani – a társadalmi bajok áldozata volt ő is, akire ugyancsak hatott a gyávaság légköre, mely megnyomorította és rabságra taszította az izraelitákat. Annyira foglyul ejtette a félelem, hogy egy szőlőprésben rejtőzött el, hogy kicsépelje a kis adag learatott búzáját (Bírák 6:11).
A szőlőprés nem búzacséplésre való hely, olyan ez, mintha mosogatógéppel mosnánk ruhát. Gedeon a midianitáktól való féltében választotta ezt az alkalmatlan helyet. Attól félt, hogy elveszíti a terményt és az életét – így hát mindkettőt a föld alá rejtette. Az Úr a félelemnek ebben a börtönében talált rá a reményvesztett, remegő, verítékező Gedeonra. Ekkor megjelent néki az Úrnak angyala, és mondta néki: „Az Úr veled, erős férfiú!” Bírák 6:12 Senki nem gondolta volna, hogy az Úr aznap ilyen bejelentést tesz. „Gedeon – mondta –, te a rettenthetetlen bátorság hőse vagy!” Ahol mások csak egy gyáva alakot láttak, ott Isten egy szabadítóról beszélt! Engem nagyon boldoggá tesz, hogy Isten nem úgy tekint ránk, ahogy oly gyakran mi látjuk magunkat. Amikor a tükörbe nézünk, mi talán egy alulképzett, tapasztalatlan valakit pillantunk meg. Talán olyasvalakit, aki nem a megfelelő társadalmi osztály, faj vagy nem képviselője. Talán olyan valaki áll előttünk, aki túl fiatal vagy túlságosan idős – és mindig kismillió kifogást találunk, miért is nem használhat bennünket Isten. Csakhogy Ő több mindent lát bennünk, mint mi magunk, és nem riad vissza az előttünk tornyosuló akadályoktól, a kudarcainktól és gyarlóságainktól. Annak is örülök, hogy nem is úgy néz ránk Isten, mint mások. Amikor kezdünk kitörni a régi sémákból és gondolkodásmódból, melyek addig visszatartottak bennünket; amikor eldobjuk a status quót és fölfelé tekintünk, mindezt sokszor a közeli barátaink, a gyülekezetünk tagjai, sőt, akár a rokonaink ellenzik leginkább. Ami azt illeti, megjegyzendő: a midianiták – Ábrahám leszármazottai lévén – valójában az izraeliták rokonai voltak. Ha úgy tetszik, ezek a „családtagok” voltak, akik olyan mértékben elnyomták Izraelt, hogy csak lapultak a félelemtől, ahelyett, hogy győztes életet éltek volna. Az ellenség tudja, hogyan használhatja a hozzánk legközelebb álló személyeket az elbátortalanításunkra. „Voltaképpen kinek gondolod magadat?” – mondják. „Azt gondolod, te jobb vagy nálunknál? Gyerekkorod óta ismerünk. Tanúi voltunk minden helyzetnek, amikor csődöt mondtál, és ismerjük a gyenge oldaladat. Te is csak olyan vagy, mint mi, sorolj csak vissza a helyedre!”
Bizonyos idővel ezelőtt kedvem támadt akváriumot venni. Amikor kicsit utána néztem a tervnek, elámultam, mennyiféle akvárium kapható. Vannak méretesek és kicsik, édes vizű és tengervizes fajták. Vannak akváriumok, amelyekben halakat tarthatsz, és olyanok is, amelyekben korallt, hüllőféléket vagy gerinctelen vízi lényeket. Ami igazán lenyűgözött, az a rákoknak való volt. Felfedeztem, hogy ezeknek az akváriumoknak nincsen fedelük, és vicces volt megtudnom, miért. Ha rákokat tartasz az akváriumban, azért nincs szükség fedélre, mert ha az egyik megpróbál kimászni, a többi felnyúl utána, és visszarángatják. „Jó sok rákszerű keresztényt ismerek” – állapítottam meg magamban. Ahol mi magunk kudarcot vallottunk, ott nem szeretnénk sikeresnek látni másokat. Az irigység és féltékenység gyakran versenytársakká és riválisokká teszik Isten gyermekeit. Sokszor megesik, hogy sértő és ítélkező szavak sebeket okoznak a testvérekben – férfiakban és nőkben egyaránt –, lerántják őket, és megakadályozzák őket abban, hogy felismerjék a lehetőségeiket. Szomorú, de folyton megtörténik ez az egyházban. Mihelyt Isten felemel egy pásztort és megáldja a szolgálatát, a többi pásztor nekimegy a városban, és róla pletykálva hírbe keverik. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy visszahúzzák a szokványos egyházi akváriumba. Az ilyen pásztor, gyülekezet vagy keresztény vigaszra szorul. Valaki egyszer ezt mondta nekem: „A szánalmat ingyen megkapod, de annak ára van, hogy irigyeljenek.” Még magát Jézust is a saját népe kiszolgáltatta, hogy keresztre feszítsék – mert irigykedtek rá (Máté 27:18). Vajon hányszor csüggedtünk el amiatt, amit rólunk gondolt vagy mondott valaki más? Szerencsére csodálatos tény, hogy Isten nem úgy tekint ránk, ahogyan mások.
Bizonyos idővel ezelőtt kedvem támadt akváriumot venni. Amikor kicsit utána néztem a tervnek, elámultam, mennyiféle akvárium kapható. Vannak méretesek és kicsik, édes vizű és tengervizes fajták. Vannak akváriumok, amelyekben halakat tarthatsz, és olyanok is, amelyekben korallt, hüllőféléket vagy gerinctelen vízi lényeket. Ami igazán lenyűgözött, az a rákoknak való volt. Felfedeztem, hogy ezeknek az akváriumoknak nincsen fedelük, és vicces volt megtudnom, miért. Ha rákokat tartasz az akváriumban, azért nincs szükség fedélre, mert ha az egyik megpróbál kimászni, a többi felnyúl utána, és visszarángatják. „Jó sok rákszerű keresztényt ismerek” – állapítottam meg magamban. Ahol mi magunk kudarcot vallottunk, ott nem szeretnénk sikeresnek látni másokat. Az irigység és féltékenység gyakran versenytársakká és riválisokká teszik Isten gyermekeit. Sokszor megesik, hogy sértő és ítélkező szavak sebeket okoznak a testvérekben – férfiakban és nőkben egyaránt –, lerántják őket, és megakadályozzák őket abban, hogy felismerjék a lehetőségeiket. Szomorú, de folyton megtörténik ez az egyházban. Mihelyt Isten felemel egy pásztort és megáldja a szolgálatát, a többi pásztor nekimegy a városban, és róla pletykálva hírbe keverik. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy visszahúzzák a szokványos egyházi akváriumba. Az ilyen pásztor, gyülekezet vagy keresztény vigaszra szorul. Valaki egyszer ezt mondta nekem: „A szánalmat ingyen megkapod, de annak ára van, hogy irigyeljenek.” Még magát Jézust is a saját népe kiszolgáltatta, hogy keresztre feszítsék – mert irigykedtek rá (Máté 27:18). Vajon hányszor csüggedtünk el amiatt, amit rólunk gondolt vagy mondott valaki más? Szerencsére csodálatos tény, hogy Isten nem úgy tekint ránk, ahogyan mások.
A könyv megrendelhető itt:
