2017. december 22., péntek

Ruff Tibor - Kicsoda hasonló hozzá? 2.

Még ha valaki Istenben sem hisz, ezt a tényt akkor is felfoghatja tehát: élt egy Istenben hívő, erkölcsileg tiszta, a Törvényt megtartó zsidó, aki úgy határozott, hogy magára veszi népe, sőt minden ember minden bűnét Isten előtt, és vállalja ezek minden büntetését és következményét, hogy megmentsen, fölszabadítson bennünket mindettől. Még ha valaki Istenben sem hisz, akkor is visszafordíthatatlan tény az ő számára is, hogy volt egy ember, aki ezt tudatosan elhatározta, és végig is csinálta – ahogyan ő maga fogalmazott: "vérem a bűnök bocsánatáért ömlik ki". Bárhogyan is viszonyul valaki mindehhez, nem tudja meg nem történtté tenni, hogy ez az ember ezt tudatosan megtette, többek között őérte is. Erre valamit mondani kell.

Halálában is egyedülálló volt, tökéletesen halt meg, mert mindvégig a megbocsátást követte, az őt megölőkért imádkozott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek." Halála pillanatában sem haragudott. Kicsoda hasonló hozzá? Az embernek nincsen többje, mint az élete – aki az életét odaadja, az mindent és mindenét odaadta. Ő egész valóját, lényét, önmagát odaadta értünk. E tény megtörténtét senki sem tudja visszafordítani, tehát a kérdés éppen ez: ki-ki hogyan viszonyul ehhez, mit válaszol erre?

Magára vett minden rosszat, ami egyáltalán elképzelhető az emberi sorsban: betegségeket, fájdalmakat, teljes nincstelenséget, átkozottságot, teljes kudarcot a munkájában, elutasítottságot, elárultságot, megtagadottságot, magányt, megszégyenülést (meztelenül függött népe előtt), kigúnyoltságot és halált. Mind közül számára talán a legszörnyűbbet, az Istentől való elvetettséget is, amikor felkiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?!" És magára vette az emberi sorsban elképzelhető minden rossz legmélyebb, legfőbb gyökerét, okát: magát a bűneinket. Nemcsak az okozatot szüntette meg tehát, hanem az okot is: "Lovat lovasával vetett a tengerbe." Ezzel tette teljessé, visszafordíthatatlanná és legyőzhetetlenné tettét.

Az életéről beszámoló iratok (amelyek eredetileg tényekről beszámoló tanúvallomásokként íródtak, és nem misztikus homályba burkolandó, szakralitásukban megközelíthetetlen, csak a beavatottak számára feltáruló mítoszokként) elmondják, hogy három nappal halála után testi értelemben (!), valóságos, kézzelfogható, teljes mivoltában feltámadt. Ha a vele kapcsolatos írásokat nem vették volna körül a "vallási iratoknak" kijáró speciális, mitikus légkörrel, hanem ma is olyan egyszerű, jogi és történelmi értelemben vett beszámolóknak tekintenék, amilyeneknek szánták őket, aligha volna olyan bíróság vagy történészbizottság, amely a bennük foglalt, sok és egybehangzó írásbeli tanúvallomást lesöpörhetné az asztalról a názáreti ács feltámadásával és az azt követő eseményekkel kapcsolatosan.

Több, mint ember…

De hogy ki is ő valójában, túl külsőleg látható, emberi mivoltán, megdöbbentő beszédein és tettein, az már valóban csak Isten segítségével látható meg az emberek számára. Egy ízben megkérdezte tanítványait: "Mit mondanak az emberek, kicsoda az Emberfia?" "Egyesek szerint Keresztelő János – felelték –, mások szerint Illés; vannak, akik azt mondják, hogy Jeremiás vagy az egyik próféta." "És ti minek mondotok engem, ki vagyok?" – kérdezte erre. "Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia" – válaszolta Simon Péter. Erre ő ezt mondta: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én mennyei Atyám!"

Az Újszövetség állítása szerint tehát ez a felismerés a Názáreti belső, valódi természetéről csak Isten Szellemének köszönhetően adatik meg az embernek, ehhez már valóban természetfölötti érintésre, beavatkozásra van szükségünk. De még ennél is tovább megy a másik főapostol, Pál, aki szintén személyesen találkozott a Feltámadottal. Ő így foglalja össze a keresztény hit lényegét: "A helyes életmód nagy titka: Isten megjelent hús-vér testben, igaznak bizonyult a Szellem által, meglátták az angyalok, hirdették a nemzetek között, hittek benne a világon, felemeltetett dicsőségben."

Az Újszövetség nem mást állít tehát, mint hogy a názáreti ács az emberi testben megjelent Mindenható Isten. Ez azonban nem egy elvont teológiai tétel, dogma, nem is logikus érvelésekkel egymást győzködő vitatkozók érdekes elméleti, filozófiai témája, hanem olyan igazság, amit és aminek jelentőségét csak a szív, lényünk legmélye képes valóságosan felfogni és megérteni. Mit jelent igazából számunkra az, ha megértjük, hogy maga Isten volt az, aki értünk a fent leírtakat mind megtette? Fölfogjuk-e ennek a szinte kimondhatatlan üzenetét? Hogy mit is jelent valójában, túl minden okoskodáson: Isten maga üresítette ki magát, vált emberré – mégpedig nem királlyá vagy főpappá, hanem vidéki áccsá –, Ő vette magára bűneinket, azok minden büntetését és következményét helyettünk emberi élete árán, majd győzte le mindezeket feltámadása által?

Kicsoda hasonló hozzá? Melyik névnek van még olyan csengése a Földön, minden vallásos, ünnepi beszédtől és hangulattól teljesen függetlenül, mint ennek a névnek: Jézus.