Köznapi értelemben áldásmondás alatt egy embernek embertársához mondott kedves szavait, illetve jókívánságait értjük. A Szentírás alapján a hívő áldásmondása irányulhat Isten felé, sőt ez értékes és elmaradhatatlan részét képezi az imának, az Úr felmagasztalásának és dicsőítésének. A hívő áldja Istent létezéséért, csodálatos valóságáért, az ővele való közösségéért, mindazokért a javakért, ajándékokért, amelyekből az Úr jóindulata miatt részesült.
Az áldásmondás embertől emberhez mondott igaz beszédek által is történhet. A köznapi áldással szemben ezek az elhangzott szavak, mondatok Isten ígéretét tartalmazzák, azokat közvetítik egy másik ember vagy közösség felé. Az áldásmondásnak azonban az is célja lehet, hogy valakit Istennek ajánljunk, hogy őt áldásából részesítse. A hívő ember önmagára is mondhat áldást azáltal, hogy Isten Igéjét és ígéreteit saját magára vonatkozóan mondja, vallja meg.
A Szentírás áldás alatt Isten ismeretét, bűnbocsánatot, Szent Szellemmel való betöltekezettséget, engedelmességet, jó házasságot, családi életet, harmonikus és szent keresztény életet, igazi és szeretettel teli testvéri, baráti kapcsolatokat, valamint egészséget, bővölködést, szabadságot, sikert és győzelmet ért. Az átkok ezektől kívánják elválasztani az embert, és az áldásokkal ellentétes, nyomorúságos állapotba taszítani. A materializmus tagadja a természetfölötti láthatatlan valóságot, ezért az áldás megszerzésében az ember teljesítményére, a társadalmi viszonyokra, a javak igazságos elosztására helyezi a fő hangsúlyt.
A Szentírás a beszédnek nagyobb jelentőséget tulajdonít az áldáshoz való jutásban, mint az emberi erőfeszítésnek. Igazából minden áldás Isten beszédéből származik. A természetfölöttiből a természetes világba, a láthatatlanból a láthatóba, a szellemiből a fizikai realitásba az Ige közvetíti az áldást. A materialista emberek tévednek, amikor az anyagi világot tekintik áldásaik forrásának. A látható világ csupán az áldás beteljesedésének színtere, de a forrása, eredeti származási helye a mennyben van.
Isten és ember, valamint ember és ember között a beszéd a legfontosabb közvetítő csatornája az áldásnak. Mivel minden épeszű ember áldott akar lenni már a földi életében is, ezért mindenki számára fontos, hogy mit beszél, és mire használja a nyelvét. Ez dönti el minden ember földi és túlvilági sorsát. Érdemes elgondolkodni Salamon király kijelentésein:
"Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét." Példabeszédek könyve 18:21.
A gyümölcs áldás, de lehet átok is, aszerint hogy mire használja az ember a száját. Az átok forrása is természetfölötti, és ezt szintén a beszéd közvetíti Isten és ember, valamint ember és ember között. A nyelv még a fizikai világ állapotára is befolyással van. A mezők, a gyümölcsösök hozamát, az állatok szaporodását, egészségi állapotát stb. a munka mellett ez határozza meg. Az áldás természetfölötti birodalmát Jézus Krisztus nyitotta meg a világ előtt. Engesztelő áldozatának egyik fontos vetülete az átok alóli megváltás.
"Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk: mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Szellem ígéretét elnyerjük hit által." Galáciaiákhoz írt levél 3:13-14.
Jézus Krisztus megváltott a törvény átkától, de azoktól az átkoktól is, amelyeket emberek mondtak ki: így Jézus vére mindannyiunkat megváltott a pápaság, a zsinatok exkommunikációitól és anatémáitól. Az Úr nemcsak az ószövetségi, hanem a feltámadás utáni átkokkal is azonosult. Jézus vére nemcsak a múlt, hanem a jövő bűneit is eltörölte, mert engesztelő áldozata áthatolt az idő válaszfalain; örök-érvényű, és minden időben képes kiragadni a hívőt a bűnnek és következményeinek uralma alól, és Isten országába helyezni.
Az áldáshoz Jézus Krisztus keresztáldozata az út. Az átkoktól való szabadulás központi része a megváltásnak. Ezt képszerűen is jelzi Jézus keresztre feszítése. Jézus testének keresztfán való függése azt jelenti, hogy nem kell önmagunkra venni az átkokat, és testünket, lelkünket, szellemünket egyetlen felénk irányított átok (anatéma) előtt sem kell megnyitni. Ezeket Jézus felfogta, testében felvitte a keresztre, a fára szegeztette, hogy bűneinkkel együtt minden átkot érvénytelenítsen és eltöröljön az életünkről, anyagi értékekhez való jutásunkról, kapcsolatainkról, munkánkról. Nincs hatalom - beleértve a Sátánét, a pokolét és a pápáét - amely semmissé tudná tenni Jézus Krisztus ránk vonatkozó megváltását is. Pál apostollal együtt hinnünk kell a Szent Szellem kijelentésében, mely szerint:
"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." Rómaiakhoz írt levél 8:38-39.
Ezt a meggyőződést Isten Igéje alakította ki bennünk, ezért amíg életünk, cselekedeteink az igazságon állnak, külső erő nem képes elszakítani azt a szellemi kötelet, mely szívünket Isten szeretetéhez és Jézus Krisztushoz kapcsolja. Az Úrral való személyes közösségünk erősebb, hatalmasabb minden átoknál. Az Úr megváltásába és feltámadásába vetett hit és ennek megvallása fölszabadítja a hívő szívét, életét a gonosztól, a rontó, pusztító erőktől és a félelem alól is.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996
