2013. január 13., vasárnap
Bianka Bleier - Birgit Schilling: Háztartási túlélőkönyv
Van élet a házimunkán túl?!
Ha úgy érzi, hogy az otthoni teendőknek soha nincs vége, nem tudmegbirkózni a bevásárlással, a főzéssel, a takarítással, a mosással, ésmindent egyedül kell csinálnia, akkor ez a könyv Önnek szól! Rengetegtippet, ötletet, tanácsot kaphat, hogyan tudja minimális ráfordítássaltisztességesen elvégezni a házimunka javát, hogyan tűzzön kimegvalósítható célokat, és hogyan bízza a családtagokra az otthonifeladatokat.
Ha nem a házimunkába akarja fektetni összes energiáját, és szabadidőtis szeretne más tevékenységek számára, akkor válasszon egyszerű,hatékony megoldásokat, hogy azután olyan tevékenységeknekszentelhesse magát, amelyeket fontosnak tart és élvez!
Harmat Kiadó
Tom Marshall - A felszabadult én 2.
SZABADSÁG ARRA, HOGY
SZERESSÜK ÖNMAGUNKAT
Ha szabadok vagyunk arra, hogy
önmagunk legyünk, arra is szabadok vagyunk, hogy újra szeressük magunkat – már nem mint célt, hanem
mint eszközt. Sőt, ez nem csak annak bánatos elfogadása, hogy milyenek vagyunk,
mert hogy el kell viselnünk magunkat, hisz nincs más választásunk, hanem
őszinte és pozitív elismerése annak, akik vagyunk, akiket Isten a Maga képére
és hasonlatosságára alkotott.
Már utaltunk arra, hogyan teremti
meg az én, mint célirányos mechanizmus azt az én-képet, ami az élettel
kapcsolatos legtöbb magatartásunkat meghatározza. Sok keresztény még mindig
gátolva van negatív én-képe által. Úgy érzik, hogy senkinek sem kellenek,
méltatlanok és szerethetetlenek. Nehézzé válik a hit: Isten távolinak és
keménynek tűnik és az illető alig tapasztalja meg azt a bővölködő, örömteli
életet, amit Jézus megígért.
Az ilyen emberek igazából ugyanolyan
énközpontúak, mint a többi. Bezárulnak önmagunkba és azokba a hiányosságokba,
amiket önmagukban látnak, vagy oda képzelnek. Amikor azonban a Kereszt műve és
a Szent Szellem ereje megszabadítja őket az én-központúságtól, már szabadon
felfedezhetik az igazságot önmagukról, megtudhatják, milyenek valójában.
Gondolj vissza Mózes első könyvében
Jákob történetére és ne feledd, hogy a Bibliában a név mindig azonosságot
jelent. A "Jákob" név "mást kiszorító"-t jelent; a kis
Jákob kis korától úgy nőtt fel, hogy hallotta nevét és ebből megtanult egy
én-képet. Látjuk, hogy ezzel nagyon következetesen élt. Ézsaut kitúrta
születési jogából, aztán az áldásából, majd elment Lábánhoz és kiforgatta
nyájai javából. Végül azonban Jákob elért a Jabbók révéhez csüggedten, mert
én-képe a tönk szélére sodorta. A nagy küzdelem, az Istennel vívott harc is épp
emiatt dúlt.
"Mi a te neved
(én-képed)?"
"Jákób (mást kiszorító)."
"Nem Jákóbnak (mást
kiszorítónak) mondatik ezután a te neved (én-képed), hanem Izráelnek (Isten
fejedelmének)." (1Mózes 32:27-28.)
Mielőtt azonban ez megtörtént, Istennek meg
kellett érintenie Jákob forgóját és meg kellett nyomorítania Jákob önelégült
büszkeségének forrását. Az egész hamis, növekedésünket gátló és korlátozó
én-képünk csak akkor távozhat, miután énünket lemondattuk. Csak akkor
vagyunk szabadok arra, hogy elfogadjuk az Úrtól valódi személyazonosságunk
felfogását.
"...
és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki sem
tud, csak az, aki kapja." (Jelenések
2:17.)
Az új név új személyazonosság; a
valódi énképünk. Csak mi ismerjük és az Úr, aki kijelenti. Minden személyiség
alaptervében a Teremtő egy egyedi egyéniséget alakított ki. Rejlenek bennünk
ajándékok, képességek és adottságok, amelyek sokszor csak lehetőségek maradnak,
mert sosem ismeri fel őket senki. Most a Szent Szellem rálehelhet ezekre a
képességekre, ezzel hitet ad nekünk, hogy higgyünk ezekben és hit által a
puszta lehetőségből valóság válhat. Ezért virágzik sokszor olyan nagy mértékben
az alkotó tevékenység Szent Szellemmel telt életekben.
Amikor összhangban vagyunk, jól
érezzük magunkat önmagunkkal, és úgy szeretjük magunkat, ahogyan kell, akkor
jól érezzük magunkat, összhangban vagyunk másokkal is és élettel, szeretettel
teli kapcsolatot tudunk nyújtani nekik.
2013. január 10., csütörtök
Halavács Judit - Kenneth E. Hagin 5.
Oretha
Rooker a texasi Blue Ridge-ben született, és egy kis farmerközösségben nõtt fel
a Sherman város melletti White Moundban, ahol apja gyapotot és kukoricát
termesztett, és ebbõl viszonylagos jólétet tudott biztosítani felesége és
egyetlen leánya részére. A család elõször baptista, majd metodista imaházba
járt, ez utóbbi volt Oretha megtérésének színhelye. Szülei is hitre jutottak
eközben, de apja inkább pünkösdi gyülekezethez kívánt csatlakozni, mivel az
ottani igehirdetést hitelesebbnek tartotta. Így jutottak el a közeli Tom Bean
nevû helyen zajló istentiszteletekre 1938 nyarán, ahová éppen akkor érkezett egy
fiatal, megnyerõ, és Isten tüzével prédikáló pásztor – a neve Kenneth E. Hagin
volt…
Oretha elsõ látásra vonzalmat érzett iránta, de megismerkedésük után
Hagin is félreérthetetlen tanújelét adta érdeklõdésének. Szinte azonnal
találkozni kezdtek (persze a család jelenlétében), és ezeket az alkalmakat
hamarosan jegyesség követte, házasságkötésükre is viszonylag rövid idõn belül,
1938. november 25-én sor került. A võlegény még az esküvõ elõtt közölte
Orethával, hogy minden földi lény közül õt szereti a legjobban – viszont az
Urat, a Megváltó Jézust még nálánál is jobban szereti, Õ az elsõ számára, ezért
„ha az Úr azt mondaná, menjek Afrikába vagy Indiába szolgálni, azt is
megtenném” – mondta, vagyis menyasszonya értésére adta, hogy az Úr akarata lesz
számára a legfontosabb egész élete folyamán. Oretha nem is kifogásolta ezt, s a
maga részérõl szintén elkötelezte magát Isten feltétlen szolgálatára. (Hagin
idõskorában a házasságról szólva megjegyzi, hogy fontos ilyen és más lényeges
kérdéseket tisztázni házasságkötés elõtt. Ugyanis éppen elég szenvedõ pásztort
látott élete során, akiket feleségük állandóan vádolt amiatt, hogy Istent
követték, és az elhívásukban jártak.
Voltak, akik házastársuk nyomására
felhagytak a szolgálatukkal, és ezután tönkrement az életük – semmivel sem
lettek sikeresebbek a civil életben, mert engedetlenek voltak Isten rájuk
vonatkozó eredeti tervét illetõen. Ezért, mint mondja, a leendõ férjnek és
feleségnek idõben tisztázni kell, mi lesz a közös életcéljuk, milyen
értékrendet vallanak, és ha a leglényegesebb kérdésekben nincsenek egy
hullámhosszon, nem szabad összekötni az életüket…) Hagin felesége maga is
beszél errõl a döntésükrõl könyvében, amelyet 1991-ben írt (címe: The Price
Is Not Greater Than God’s Grace – szabad fordításban: Isten kegyelme
nagyobb, mint lemondásaink mértéke). Megemlékezik arról, hogy fiatal lányként
azt szokta mondani, semmiképpen sem szeretne prédikátor felesége lenni. És
ezután hozzáteszi: „Soha ne mondjátok, mit nem szeretnétek tenni Istenért.
Ugyanis a dolog vége az lesz, hogy pontosan azt fogjátok majd csinálni!” Oretha
menyasszonyként már felmérhette, hogy mit kell vállalnia: az addiginál jóval
szerényebb életszínvonalat; sok váratlan helyzetet, eseményt; sok ember
terheinek, gondjainak hordozását; ismeretlen helyekre való költözéseket; és
mindennek tetejébe a férjérõl való lemondást – rengeteg alkalommal (például
szolgálatok elõtt, alatt és után) – olyankor is, amikor a legjobban igényelné a
jelenlétét, a vele való közösséget…
Ami
az ideiglenes életszínvonal-hanyatlást illeti, Kenneth és Oretha Hagin egyaránt
felelevenítik azt a jellemzõ – és késõbb már komikusnak tartott – esetet,
amikor házasságkötésük másnapján bementek a városba azzal a céllal, hogy
egyetlen tízcentesükön két darab csokit vegyenek. „Mert – ahogy Hagin
ironikusan megjegyzi – le akartam szállni a mélypontra, ahonnan már csak
feljebb lehetett jutni…” Így is lett: anyagi életük sokéves küzdelemmel, de
fokozatosan révbe jutott. A harmincas évek végén természetesen még nem volt az
Egyházban igei tanítás az anyagi áldásról, Isten ellátásáról, a bõvelkedésrõl.
Hagin a maga bibliatanulmányozásai alapján értette meg, hogy Isten gondoskodni
akar gyermekei anyagi szükségeirõl, és le akarja venni róluk a megélhetés
terheit. Ifjabb Kenneth Hagin ezzel kapcsolatban elmondja, hogy apja már akkor
hirdette Isten gondviselését anyagi területen, amikor még ütött-kopott autója
is felmondta a szolgálatot, és buszokon zötykölõdve jutott el szolgálati
célállomásaira. Ez idõ tájt kopottan és nélkülözve élte napjait, és minden
számla kifizetését imameghallgatásnak vehette… Valóban nem arra nézett, ami a
szeme elõtt volt. Oretha beszámolója szerint egyébként Kenneth Hagint már
pályakezdésekor „két lábon járó Bibliának” titulálták a környezetében.
Tom Marshall - A felszabadult én 1.
Most
végre felfedezhetjük, hogy nem csak megszabadultunk az éntől, hanem az én is
felszabadult. Az én trónfosztásának célja nem az én elbocsátása, hanem kiteljesítése.
Mivel "elvesztettük" önös életünket, megtaláltuk azt. Az én, amíg nem
a saját helyét foglalta el életünkben, állandó félelemre és csalódásra volt
ítélve, mert olyan feladattal küzdött, amire teljesen alkalmatlan és ami messze
meghaladja képességeit. Ha azonban az én helyesen viszonyul környezetéhez,
csodálatos beteljesedés vár rá.
Azt azonban hangsúlyoznunk kell,
hogy a Keresztet nem lehet kikerülni. Ha még trónon ülő énünk életéhez
megpróbálunk helyeslő, támogató, önmagunkat előnyben részesítő módon
viszonyulni, katasztrófa felé tartunk. Sok jó és igaz dolgot írnak, tanítanak
ma az énhez való pozitív hozzáállásról. Ezeket a dolgokat el is kell mondani.
Bukásra vagyunk azonban ítélve, ha a Kereszttől függetlenül bízunk a megszentelődésben.
A valódi szabadság akkor válik lehetővé, ha már a kereszt elvégezte munkáját és
az én felszabadult arra, hogy ne cél legyen, hanem eszköz.
A BIZONYTALANSÁGBÓL VALÓ FELSZABADULÁS
Minden emberi lénynek szüksége van
arra, hogy tartozzon valahová, hogy jelentős legyen és meglehetős biztonságot
élvezzen.
Az én-központú élet alapvetően, természeténél fogva
bizonytalan. Nem lehet meg benne a valahova tartozás érzése, mert az élet
bezárul önmagába. Hiányzik a fontosság,
mert az én
a maga kis
világának középpontja . Nincs
biztonság, mert nagyon sok külső hatást az énre nézve veszélyesnek értelmezünk,
mivel az én nagyon sok szeretetet kap teljesen rend-szertelenül. Amikor azonban
az én felszabadul arra, hogy a szeretet csatornája legyen, lehetővé válnak az
őszinte és értelmes kapcsolatok először Istennel, aztán más emberekkel.
Nemrég mondta valaki egyik
barátomról: "Úgy tűnik, hogy mindig nagyon biztonságos kapcsolata van
Istennel." Az én igazi szerepében, a maga feladatát végezve, utat nyit
arra, hogy ezt Isten minden gyermeke megtapasztalja.
"Mert
Ő, Maga Isten, mondta: Semmiképpen nem hagylak el, nem adlak fel, nem hagylak
támogatás nélkül. Nem, nem, semmilyen mértékben sem hagylak segítség nélkül,
nem pártolok el tőled, nem hagylak cserben, nem lazítom szorításomat rajtad.
Biztosan nem!" (Zsidók 13:5. az Amplified angol fordítás szerint)
Az én így valódi fontosságot kap,
mert tudja, hogy van mit adnia. Nagyon gyakran úgy érezzük, hogy kis értékű és
nem valószínű, hogy megbecsülésre talál az, amit Istennek vagy másoknak adni
tudunk. Ezért vagy nem adunk semmit, vagy úgy adunk, hogy nem várunk választ,
illetve nem vagyunk nyitottak rá.
Most azonban felfedezzük, hogy
fontosak vagyunk Istennek. "Áron vétettünk meg." Amit mi
imádásban, szeretetben és közösségben felajánlunk Neki, az értékes a szemében
és Ő túláradóan válaszol rá.
SZABADSÁG ARRA, HOGY
ÖNMAGUNK LEGYÜNK
Egy estén, miután erről a témáról
beszéltem, egy bizonyos gyülekezet egyik vezetője azt mondta nekem: "Tom,
évek óta most érzem úgy először, hogy mélyet lélegezhetek és lehetek egyszerűen
önmagam." Tudod, ő nagyon sokakhoz hasonlóan megpróbált mások vele szemben
támasztott elvárásai szerint élni. Tudom, mit kellett átélnie. Valaha én is
megpróbáltam egy nyáj sikeres pásztorának képét nyújtani. Ez szörnyen nehéz
munka, mert az nem én voltam és bukásra volt ítélve, mert nem volt igaz. Azóta
már rájöttem, hogy csak önmagamnak kell lennem, senki és semmi másnak.
Az én megtagadása nem az egyéniség
elsüllyesztése, avagy megtagadása, hanem valójában az igazi egyéniség
lehetőségeinek helyreállítása. Már idéztük a Galata 2:20-at. Hadd fogalmazzam
át egy kicsit, hogy kifejezzem, hitem szerint mit akart az apostol mondani:
"Én, az énközpontú, megfeszíttettem Krisztussal. Mindazáltal én, az egyén,
élek; azonban nem az énközpontú én, hanem Krisztus él bennem, az
egyénben."
Hadd mutassak meg valami nagyon
szépet a Kolossé 3:4-ben! A szó szerinti fordítás a következőképp hangzik:
"Valahányszor
Krisztus, a mi Életünk megnyilvánul, akkor ti is megnyilvánultok Vele
együtt dicsőségben."
A szövegösszefüggés szerint a
megnyilvánulás elsősorban Jézus második eljövetelére vonatkozik, de valami
közelebbit is jelent. Azt, hogy amikor Krisztus megnyilvánul az életünkben,
akkor mi is (valódi személyünk) megnyilvánulunk Vele együtt. Ő valójában meg
sem tud nyilvánulni bennünk, ha mi nem vagyunk hajlandók valódi önmagunkat
mutatni. Krisztus csak úgy látszhat bennem, ha én kész vagyok engedni, hogy az
én valódi énem is látsszon. Ha a valódi énnek így kell látszania, akkor
folyamatosan fogyniuk kell azoknak a rejtett területeknek, amelyeket egymás
elől eltakarunk.
Ez nem jelenti azt, hogy
életünk minden részletét meg kell osztanunk mindenkivel a gyülekezetünkben vagy
közösségünkben. A szív magatartása fontos, hogy nem tartjuk fenn és nem
építjük a gyenge területeinket eltakaró falakat.
Minden adott helyzetben a
szeretetnek és a bölcsességnek kell meghatároznia, hogy mennyit adunk
magunkból. Más szóval, olyan szintig nyitjuk meg magunkat, amilyen szinten
az emberek reagálni tudnak dolgainkra anélkül, hogy veszélyeztetve éreznék
magukat. Megrázó, sőt romboló élmény lehet valakinek, ha olyan mélyen
nyílunk meg valaki előtt, amire nincs felkészülve.
Az viszont valami más, amikor
egyszerűen, őszintén önmagunk vagyunk. Az a csodálatos, hogy amikor
felbátorodunk arra, hogy csak önmagunk legyünk, mindig valami sokkal szebb
kerül napfényre, mint az a kép, amit mutatni próbáltunk korábban! Még ennél is
csodálatosabb az, hogy ha mi felfedjük magunkat, ezt Ő mindig azzal jutalmazza,
hogy velünk együtt Önmagát is felfedi!
Nagy szabadulást tapasztalunk a
keresztényeknél gyakori, bizonyos helytelen viselkedésekből is. Az egyik a
hamis alázat, ami képtelen természetesen, kedvesen elfogadni a dicséretet, vagy
bókot. Az alázat egész területén nagy felszabadulást fedeztem fel önmagamnál.
Egykor nagyon igyekeztem alázatos lenni, amíg rá nem jöttem, hogy elég büszke
kezdek lenni alázatosságomra. (Nagyon megalázó felismerés az, hogy büszke vagy
az alázatosságodra!) Hálás szívvel engedtem el mindezt. Felismertem, hogy
Istent sokkal jobban foglalkoztatja a kevélység veszélye, mint engem. Sőt, Ő
sokkal előbb felfedezi azt bennem, mint én és ha szükségem van rá, pusztító
hatékonysággal tudja kilyukasztani kevélységem léggömbjét, hogy rendes
méretemre menjek össze. Mivel Ő valóban a Jó Pásztor, Rábízhatom ezt és életem
más, hasonló területeit.
Amikor szabadok vagyunk arra, hogy
önmagunk legyünk, hitelessé válunk és mivel hitelesek vagyunk, megbízhatók,
azaz szavahihetők is leszünk. Sose félj megmutatni erősségeid mellett
gyengeségeidet és sikereid mellett bukásaidat is! Évekkel ezelőtt egy anglikán
hölgy mondott nekem valamit, ami tovább formálta szolgálatomat. Azt mondta:
"Ön nagyon sokat segített nekünk, mert azonosulni tudunk az ön
gyengeségeivel." Az emberek nem erősségeinkkel azonosulnak. Talán
csodálják győzelmeinket, de nem tudnak azonosulni velük. Bukásainkkal
azonosulni tudnak; és ha ezekből a bukásokból tanultunk meg Istenben valamit,
akkor élő igazságot adhatunk az embereknek.
Kenneth E. Hagin - Õ a kiút
Mivelhogy ragaszkodik hozzám… vele vagyok háborúságában, megmentem…
— ZSOLTÁROK 91,14–15.
Isten nem mondta, hogy nem lesznek nehézségeid. Sokkal inkább utal arra, hogy nehézségeid lesznek amiatt, mert keresztény vagy! A világ üldöz majd téged, a szájára vesz, gonoszul fog beszélni rólad. Az ellenség felsorakozott ellened. E világ istene lépten-nyomon nyomást gyakorol rád. (2Kor. 4,4)
Akad, aki azt hiszi, hogy Isten gyakorol ránk nyomást, de ez nem így van. Jézus az Õ munkáit és az ördög munkáit így állította szembe: „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bõvölködjenek.” ( J án. 10,10) Isten nem tolvaj. Az ördög az, aki lop, öl és pusztít — nem Isten.
Isten azt mondja az Õ Igéjében: „Sok baja van az igaznak, de valamennyibõl kimenti az Úr.” (Zsolt. 34,19) A baj itt a nehézségeket és a megpróbáltatásokat jelenti. És ezek a te üldöztetéseid. De mit ígért meg az Úr, hogy mennyibõl ment ki téged: a felébõl? Nem! Valamennyibõl! És az Úr nem csupán azt ígérte meg, hogy veled lesz háborúságodban és ott áll majd melletted. Õ azért van ott, hogy megszabadítson téged a háborúságból. És Õ több, mint elegendõ!
Megvallás: Én ragaszkodom Istenhez: ezért, nem számít, hogy milyen nehézség vagy megpróbáltatás jön, én tudom, hogy El Shaddai velem van és megszabadít engem. Õ pedig több, mint elegendõ!
Simon Wiesenthal - Mennyit ér egy hulla? 3.
1965 decemberében Bécsben
sajtókonferenciát tartottam a Hartheimben, Hadamarban, Sonnensteinben és
Grafeneckben működött gyilkolási iskolákról, és felvilágosítottam az
újságírókat, miféle kapcsolat állt fenn az eutanázia intézményei és a
koncentrációs táborokban zajló tömeges megsemmisítés között. Elmondtam: a
szóban forgó intézmények személyzetét, amely hozzászokott az elégetett
holttestek bűzéhez, csaknem egytől egyig a megsemmisítő táborok vezető
posztjaira léptették elő. Az ilyen jellegű karrier egyik mintapéldájaként
említettem meg Franz Stangl esetét.
Egy hónap múlva egy rossz külsejű, ápolatlan,
szakadt ruhájú fickó jelentkezett az irodámban; egész beszélgetésünk alatt
egyetlen pillanatra sem tudott a szemembe nézni. A sors vagy a véletlen
jóvoltából megesik, hogy valaki pontosan olyannak lássék, amilyen valójában.
Látogatóm közölte, hogy a Gestapónál dolgozott, bár természetesen – a
gestapósok már csak így voltak ezzel – „semmi rosszat” nem követett el: – Hát
mit tehettem volna? Kis pont voltam én, és most mi fizetünk meg mindenért.
A nyelvemre kívánkozott a megjegyzés, hogy
tulajdonképpen magam is csak kis pont voltam, és mégis mindenért nekem meg a
magamfajtáknak kellett megfizetnünk, de láttam, hogy a másiknak mondanivalója
van, és ez a mondanivaló esetleg fontos is lehet – így hát fékeztem magam.
– Az újságban olvastam annak a Franz
Stanglnak a történetét. Az ilyen alakok miatt gyötörnek bennünket, kisembereket
már a háború vége óta. Valahányszor álláshoz jutottam, egy idő után mindig
rájöttek a múltamra, és én megint csak az utcára kerültem.
– Úgy tudtam, nem követett el semmi rosszat.
A szemben ülő férfi tekintetében egy
pillanatra düh lobbant fel, de aztán a hajdani üldöző ismét visszatalált az
alázatos hangnemhez. – Bezzeg a nagyfejűek, a Stangl- meg az Eichmann-félék
annyi támogatást kaptak, amennyi csak kellett. Azokat kicsempészték, ellátták
pénzzel meg iratokkal. De ki segít énnekem? Nézze meg ezt az inget, nézze meg
az öltönyömet. Nincs munka, nincs pénz. Még egy pohár borra se telik.
Az utóbbi állítás mindenképp valótlan volt:
látogatóm lehelete elárulta, hogy a pálinka élvezetéről azért nem kellett
lemondania.
– Nézze csak – szólalt meg, minthogy én
továbbra is hallgattam –, én tudom, hol van Stangl. Segíthetek, hogy
megtalálja. Stangl nem segített énrajtam – hát akkor én miért fedezzem őt? –
Néhány másodpercig sandán figyelt, majd hozzáfűzte: – De nem lesz ingyen.
Kezdettől éreztem, hogy a pénznél fogunk
kilyukadni. – Mennyit akar? – kérdeztem, és eszembe jutott az az ember, aki
felajánlotta segítségét Adolf Eichmann felkutatásához, ha cserébe hozzásegítem
a legyilkolt testvéreim szájából származó aranyhoz.
– Huszonötezer dollárt.
– Éppígy kérhetne kétmilliót is. Ennyi pénzem
nincs.
De a férfival lehetett alkudni. – Hát jó,
akkor alkalmi árat szabok… Hány zsidót is ölt meg Stangl?
– Hogy hányan pusztultak el Treblinkában az ő
parancsnoksága idején, az pontosan soha nem fog kiderülni. Lehettek talán
hétszázezren.
A másik néhány pillanatig magában számolt;
szeme ugyan nyitva volt, de látszott, hogy elsüllyedt számára a világ. Aztán
egyszer csak felcsillant a szeme, mint némely pénztárgépeken csengetés előtt a
lámpa: – Egy centet kérek minden egyes halottért. Hétszázezer cent – az annyi,
mint hétezer dollár. Igazán nevetséges összeg.
Az íróasztalhoz szorítottam kezem, nehogy az
arcába vágjak, és iparkodtam, hogy az én tekintetem is vak legyen, mint az
imént az övé; látni se akartam a képét. Lassan, nagyon lassan sikerült
visszanyerni önuralmamat. A treblinkai parancsnok, hétszázezer zsidó gyilkosa
fontosabb volt, mint ez a hitvány fickó, aki most várakozásteljesen állt
előttem, és alighanem azt latolgatta, kihez forduljon, ha én nemet mondok az
alkura.
– Ma egy fillért se kap tőlem – mondtam végül
–, de ha Stanglt a felvilágosításai alapján valóban elkapják, akkor kifizetem a
pénzt.
– Ki kezeskedik róla, hogy betartja az
egyezséget?
– Senki. És ha nem tetszik, máris szedheti a
sátorfáját.
– Jó, jó, kár magát felizgatnia. Már most
elmondom, hol dolgozik Stangl. De azt nem tudom, hogy most minek hívják. Azért
áll az alku?
– Áll, csak kezdje el.
– Csak ha aláír egy kötelezvényt.
Elővettem egy névjegyet, és ráírtam a
hátoldalára. „E névjegy átadójának hétezer dollárt fizetek, amennyiben a tőle
kapott információk alapján Franz Stanglt Brazíliában letartóztatják.”
A másik levéltárcájába csúsztatta a
névjegyet, de azért még most sem nyugodott meg. Ezúttal azt akarta: adjam
becsületszavam, hogy nem kísérlem meg kinyomozni az ő személyazonosságát.
Franz Stanglért ez az ár sem volt túl drága.
Látogatóm csak a fenti előjáték után rukkolt
ki értesülésével: – Stangl a Săo Pauló-i Volkswagen-műveknél dolgozik mint
műszerész.
Az adat helytállónak bizonyult. Alig telt
néhány hétbe, és már Stangl címét is tudtam. A linzi tartományi bíróság
letartóztatási parancsa még érvényben volt, és Ausztria kérte Stangl
kiadatását.
Valamely oknál fogva a brazil rendőrség csak
a karnevál után akarta Franz Stanglt letartóztatni, de a házát már 1967 február
közepe óta figyelte. Két nyomozó telefonszerelőnek álcázva épp a kapujával
szemben kezdett gödröt ásni. Közben persze megizzadtak, és bekopogtak
Stanglékhoz egy pohár vízért. Az alkalmat megragadva azt is felderítették,
van-e a háznál fegyver – tömeggyilkost másként el sem tudtak képzelni. De
csupán tisztes polgári otthont láttak, házi szentéllyel, a kredencen horgolt
terítőkkel. Feljebbvalójuknak azt jelentették, hogy Stangl nem fog fegyveresen
ellenállni.
Február 27-én a Săo Pauló-i rendőrfőnök
felkereste a riói osztrák követséget, hogy betekintsen a portugálra fordított
dokumentumokba, melyekkel Ausztria a letartóztatási és kiadatási kérelmet
alátámasztotta. Minden egyes papírlap többezernyi gyilkosságról tanúskodott.
A rendőrfőnök még aznap visszautazott Săo
Paulóba, és a rendőrség már másnap reggel lecsapott – utasítás nélkül, amint
később felhánytorgatták. Három rendőr egy fotóriporter társaságában beállított
az egyik Săo Pauló-i kórházba, s igazolványukat felmutatva megkérték az egyik
ápolónőt: hívja fel a Volkswagen-műveket és üzenje meg Stangl úrnak, hogy
siessen, mert leányát autóbaleset érte, és kórházba szállították.
A Volkswagen-művek igazgatósága be is
mondatta az üzenetet hangszórón, és fél óra múlva Stangl már ott is állt a
kórház előtt. A fotós megörökítette a letartóztatás pillanatát, és ez a kép
nemsokára bejárta a világsajtót.
Mindezekről a részletekről csak később
értesültem. Éppen az Egyesült Államokba utaztam, és Amszterdamban megállva
március 2-án a rádióból hallottam Stangl nevét. Ám a letartóztatás hírét újabb,
igen riasztó bejelentés követte: Săo Paulo kormányzója rossz néven veszi, hogy
rendőrfőnöke őt nem tájékoztatta. Már amúgy is lelkem mélyéig megdöbbentett,
hogy egy dél-amerikai országban ily zökkenőmentesen sikerült letartóztatni egy
náci bűnözőt, és nem Stangl lett volna az első, aki utána ismét meg tudja váltani
szabadságát. Brazília addig még egyetlen nácit sem adott ki, és tudtam, hogy
most is csak a közvélemény rendkívül erős nyomására szánná el magát.
Még Amszterdamból érintkezésbe léptem a
különféle országokban élő barátaimmal, és megkértem őket, szervezzék meg az
életben maradottak tüntetéseit a brazil követségek előtt. Dr. Neubergerrel,
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány igazságügy-miniszterével megbeszéltem, hogy az
NSZK is kiadatási kérelmet intéz Brazíliához, és ugyanezt javasoltam a náci
bűntettek felderítésére létesült lengyelországi bizottságnak is. Ha
Dél-Amerikáról van szó, kiadatási kérelemből soha nem lehet elég.
Tudtam azonban, hogy a legerősebb nyomást az
Egyesült Államok fejtheti ki. Ezért mihelyt megérkeztem New Yorkba,
kihallgatást kértem a korábbi igazságügy-minisztertől, Robert Kennedy
szenátortól, közbenjárását sürgetve. Még ott voltam, amikor Kennedy felhívta a
washingtoni brazil követet, és egyértelműen megfogalmazta azt, amit ridegebben
is mondhatott volna: Iszonyatos bűnökért kell igazságot szolgáltatni. Most
eljött az alkalom, hogy Brazília sok millió új barátot szerezzen.
A biztonság kedvéért a brazil kormány
elszánta magát, hogy éljen az alkalommal. A közvélemény nyomására és számtalan
felszólítás után 1967-ben teljesítette a Német Szövetségi Köztársaság kiadatási
kérelmét.
Már visszatértem Bécsbe, amikor jelentkezett
nálam egy német közjegyző, akinél ott volt a névjegyem. New York-i barátom,
Hermann Katz, akit már korábban tájékoztattam az általam kötött furcsa
egyezségről, átutalta a hétezer dollárt.
1970. május 13-án Düsseldorfban hosszas
előkészítés után megkezdődött a per. Stangl azzal védekezett, amit igaznak és
helyesnek tartott: „Én csak a kötelességemet teljesítettem.” 1970. december
22-én a bíróság meghozta ítéletét: életfogytiglani fegyház. Stangl fogsága
azonban nem tartott sokáig: 1971. június 28-án a fegyházban meghalt.
Nem sokkal ezután egykori legjobb barátja,
Gustav Wagner gondolt egyet, és felkereste Săo Paulóban Stangl özvegyét, hogy
nőül kérje. Többek között ez a kis ballépés segített hozzá, hogy Gustav Wagnert
is megtaláljam.
2013. január 9., szerda
Kenneth E. Hagin - Õ válaszol
Mivelhogy ragaszkodik hozzám… Segítségül hív engem, ezért meghallgatom õt…
— ZSOLTÁROK 91,14. 15.
Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz. — JEREMIÁS 33,3.
És amit imádságotokban kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek. — MÁTÉ 21,22.
Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok és meglesz az néktek. — MÁRK 11,24.
És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirõl. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek… kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. — JÁNOS 16,23–24.
Ez még messze nem az összes igehely az ima témájában. De arra elegendõ, hogy lángra lobbantsa a szívünket. Elegendõ arra, hogy elkezdjünk imádkozni. Miért? Mert El Shaddai mondta nekünk: „Én válaszolni fogok.” A mindenható Isten — az, aki több, mint elegendõ — megígérte, hogy válaszol azoknak, akik szeretettel ragaszkodnak Õhozzá!
Megvallás: Én ragaszkodom a Mindenható Istenhez; ezért Õ válaszol nekem. Segítségül hívom Õt, és Õ válaszol nekem. Én kérek, és Õ megadja nekem. Én keresek, és Õ elvégzi, hogy én meg is találjam. Én zörgetek, és Õ megnyitja nekem. Bármit is kívánjak, amikor imádkozom, én hiszem, hogy megkapom, és Isten elvégzi, hogy meg is kapjam. Amit csak kérek Jézus Nevében, a Mindenható Isten megadja nekem. Ezért az én örömöm valóban teljes!
John Bevere - A sátán csalija
A sátán csalija leleplezi az egyik legmegtévesztőbb csapdát, amellyel a sátán eltéríti a hívőket Isten akaratától - a sértődést. A legtöbb ember, akit csapdába ejtett a sátán csalija, nincs is tudatában ennek. Ne hagyd becsapni magad! Találkozni fogsz sértéssel, és rajtad múlik, hogyan fog hatni Istennel való kapcsolatodra. A Te reakciód határozza meg a jövődet. Ha a sértést megfelelően kezeled, erősebbé válsz, nem pedig keserűvé.
Legnagyobb példányszámban eladott könyvének tizedik évfordulós kiadásában John Bevere megmutatja, hogyan lehetünk szabadok a sértődéstől és kerülhetjük el, hogy áldozatként gondolkodjunk. Ebben, az egész világon több mint egymillió példányban kinyomtatott könyvben olvashatsz bizonyságtételeket olyan emberektől, akik már olvasták a könyvet, és ennek hatására átalakultak; és egy áhítatos kiegészítőt is, melyben megbeszélésre való kérdéseket, igéket és imádságokat találsz.
Válaszokat kapsz olyan nehéz kérdésekre, mint:
- Miért érzek kényszert arra, hogy elmondjam a történetről az "én verziómat"?
- Hogyan harcolhatok a gyanakvó és bizalmatlan gondolatok ellen?
- Mit tehetek azért, hogy ne játszam le újra magamban a múltbeli sérelmeimet?
- Hogyan nyerhetem vissza a bizalmat, miután valaki mélyen megbántott engem?
Ez a könyv segíteni fog, hogy kimenekülj az ellenség által felállított "sértés csapdájából", és erőt fog adni, hogy szabad maradj a sértődéstől, ezáltal képessé téve, hogy akadálytalan legyen a kapcsolatod Istennel.
Legnagyobb példányszámban eladott könyvének tizedik évfordulós kiadásában John Bevere megmutatja, hogyan lehetünk szabadok a sértődéstől és kerülhetjük el, hogy áldozatként gondolkodjunk. Ebben, az egész világon több mint egymillió példányban kinyomtatott könyvben olvashatsz bizonyságtételeket olyan emberektől, akik már olvasták a könyvet, és ennek hatására átalakultak; és egy áhítatos kiegészítőt is, melyben megbeszélésre való kérdéseket, igéket és imádságokat találsz.
Válaszokat kapsz olyan nehéz kérdésekre, mint:
- Miért érzek kényszert arra, hogy elmondjam a történetről az "én verziómat"?
- Hogyan harcolhatok a gyanakvó és bizalmatlan gondolatok ellen?
- Mit tehetek azért, hogy ne játszam le újra magamban a múltbeli sérelmeimet?
- Hogyan nyerhetem vissza a bizalmat, miután valaki mélyen megbántott engem?
Ez a könyv segíteni fog, hogy kimenekülj az ellenség által felállított "sértés csapdájából", és erőt fog adni, hogy szabad maradj a sértődéstől, ezáltal képessé téve, hogy akadálytalan legyen a kapcsolatod Istennel.
A könyv ára: 2500.-
2013. január 8., kedd
Kenneth E. Hagin - Ő megszabadít
Mivelhogy [a hívõ] ragaszkodik hozzám [Istenhez], megszabadítom õt…
— ZSOLTÁROK 91,14.
Az angol nyelvben az ‘I will’ (= ‘akarom [tenni]’) és az ‘I shall’ (‘meg fogom [tenni]’) a lehetõ legerõteljesebb kinyilvánítása az akaratnak. A Zsoltárok 91. utolsó verseiben pedig hét dolgot említ Isten — aki több, mint elegendõ —, amit meg akar, meg fog tenni azért az emberért, aki szeretettel ragaszkodik Õhozzá. (Hála Istennek, én szeretettel ragaszkodom Õhozzá — ugye te is?)
Figyeld meg, Isten nem azt mondta: „Lehet, hogy megteszem” vagy „Ha bírom erõvel, megteszem. Ha ki nem merülök, akkor megteszem.” Nem! Aki túlcsordulóan elegendõ, Õ azt mondta: „Meg akarom tenni.”
Elõször azt mondta Isten: „Meg akarom szabadítani õket…” Ez az Isten, aki több, mint elegendõ, a szabadítás Istene. Megtartotta az Ábrahámnak adott szavát, és megszabadította Izraelt — és még ma is Õ a szabadító! A mi Istenünk nem az elnyomó; Õ a szabadító! Az Apostolok cselekedetei 10,38. világossá teszi ezt. A sátán az emberiség elnyomója, Jézus pedig a mi szabadítónk!
Megvallás: Én ragaszkodom Istenhez; ezért Õ megszabadít engem. Õ a szabadítás Istene. És Isten több, mint elegendõ. Mindig bírja erõvel, sosem merül ki. Isten mindazt megteszi, amirõl kijelentette, hogy meg fogja tenni. Õ az, Aki Teljesen Elegendõ, és Õ MEG FOGJA TENNI!
Rodney H. Browne - NYOLC JELZŐ, AMI ISTEN AZ EMBER SZÁMÁRA
1. Szabadító
Magasztallak Uram, hogy felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam. Zsoltár 30:1
És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. 3 Az Isten az én erősségem, Őbenne bízom én; pajzsom nékem Ő és üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam; az én üdvözítőm, Aki megszabadítasz az erőszakosságtól. 4 Az Úrhoz kiáltok, Aki dícséretre méltó; És megszabadulok ellenségeimtől.2 Sámuel 22:2-4
3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, Őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. 4 Az Úrhoz kiáltok, Aki dícséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Zsoltár 18:2-3
És így az egész Izráel megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat. Róma 11:26
2. Gyógyító
Uram, Istenem, Hozzád kiáltottam, és Te meggyógyítottál engem! Zsoltár 30:3
És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése Rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg. Ézsaiás 53:5
Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultunk meg. 1 Péter 2:24
3. Megtartó
Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közűl. Zsoltár 30:4
Te vagy oltalmam, Te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! Zsoltár 32:7
Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. 8 Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké! Zsoltár 121:7-8
És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettől, és megtart az Ő mennyei országára; Akinek dicsőség örökkön-örökké! Ámen. 2 Timótheus 4:18
4. Szentség
Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét. Zsoltár 30:5
Kicsoda az istenek közt olyan, mint Te, Uram? Kicsoda olyan, mint Te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csodatevő? II. Mózes 15:11
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Efézus 4:24
5. Vígasztaló
Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.Zsoltár 30:6
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem. Zsoltár 23:4
Ez vígasztalásom nyomorúságomban, mert a Te beszéded megelevenít engem. Zsoltár 119:50
Áldott az Isten és a mi urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak Atyja és minden vígasztalásnak Istene; 4 Aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, amellyel Isten vígasztal minket. 2 Korinthus 1:3-4
6. Gondoskodó
Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha. Zsoltár 30:7
Aki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságotoknak gyümölcsét. 2 Korinthus 9:10
7. Védelmező
Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orcádat, és megroskadtam. 9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én uramnak irgalmáért könyörgök! 10 Mit használ vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e Téged a por; hirdeti-é igazságodat? Zsoltár 30:8-10
Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, Őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem. 4 Az Úrhoz kiáltok, Aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.Zsoltár 18:3-4
8. Segítő
Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem! 12 Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel. 13 Hogy zengjen Néked és el ne hallgasson Felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsőítlek Téged. Zsoltár 30:11-13
Zsoltár 54:6 Ímé, Isten segítőm nékem, az Őr az én lelkemnek támogatója.
Úgy, hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat énnékem? Zsidókhoz írt levél 13:6
2013. január 7., hétfő
Derek Prince - Róma levél 9. fejezet 2.
Elmondok 3 ellenvetést azzal
kapcsolatban, hogy vannak akik szerint Isten elvetette az Ő népét, Izraelt.
- Ez megfosztja az Írást a megbízhatóságától. Mert a
Biblia nagyon sok, egyértelmű kijelentést tartalmaz, amelyben Isten
elmondja, hogy mit fog tenni, ami ezek szerint soha nem fog beteljesedni,
ha Isten véglegesen és mindörökre elvetette Izraelt. A Biblia többé már
nem számít megbízható könyvnek. Nézzünk meg néhány Igét, ahol Isten
kijelentette Izraellel kapcsolatos terveit és kérlek mérlegeljétek, hogy
mindezek beteljesülhetnek-e, ha Isten véglegesen elvetette Izraelt.
(Ézs 11:11) És lesz ama napon: az Úr másodszor nyujtja ki kezét,
hogy népe maradékát megvegye, a mely megmaradt Assiriától, Égyiptomtól,
Pathrosztól, Szerecsenországtól, Elámtól, Sinártól, Hamáthtól és a tenger
szigeteitől.
(Ézs 11:12) És zászlót
emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt
leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól.
Ezek a szavak Izrael babiloni
fogsága előtt íródtak, de már akkor, mielőtt megtörtént volna. Ésaiás
megjövendölte, hogy lesz egy második összegyűjtés, ami nem a babiloni
összegyűjtés. Ez a prófécia a XX. században kezdett beteljesedni, amikor Isten
újra összegyűjtötte a zsidókat, ami azt jelenti, hogy Isten továbbra is
foglalkozik Izraellel, mint nemzettel.
(Jer 30:3) Mert ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és
visszahozom az én népemet, az Izráelt és Júdát, azt mondja az Úr, és
visszahozom őket arra a földre, a melyet az ő atyáiknak adtam, és bírni fogják
azt.
Csak egyetlen olyan föld van,
mely megfelel ennek a követelménynek. A babiloni fogság után soha nem birtokolták
az atyáik földjét a zsidók. Minden, ami itt meg van írva napjainkban teljesült
be, illetve most zajlik a beteljesülése.
(Jer 31:10) Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és
hirdessétek a messzevaló szigeteknek, és ezt mondjátok: A ki elszórta az Izráelt,
az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a pásztor a maga nyáját.
Ez is napjainkban van
beteljesülőben.
(Jer 31:35) Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson
nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel,
a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve:
(Jer 31:36) Ha eltünnek
e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy
soha én előttem nép ne legyen.
(Jer 31:37) Ezt
mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a
föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a
miket cselekedtek, azt mondja az Úr!
Mindaddig, amíg kimegyünk a
szabadba, felnézünk az égre és látjuk a Napot, a Holdat és a csillagokat az
Isten által rendelt helyükön, mindaddig, míg megállhatunk a tenger partján,
addig tudhatjuk, hogy Izrael továbbra is nemzetnek számít Isten előtt.
Tom Marshall - Az én felszabadulása 3.
A KERESZT MŰVE ÉS A SZELLEM MUNKÁJA
Újra és újra eljutunk arra a
felismerésre, hogy Isten válasza az emberi természet összes problémájára két
elválaszthatatlan isteni cselekvésben található: a Kereszt művében és a Szent
Szellem munkájában. Lássuk, hogyan tölti be jelenlegi szükségünket Isten ezen
dicsőséges gondoskodása!
A Kereszt lehetővé tette, hogy az emberi szeretet az éntől
elszakadjon. Ennek a kötődésnek a hatalma és tekintélye véget ér a
keresztnél.
"Krisztussal
együtt megfeszíttettem. Élek, pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus,
amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki
szeretett engem és önmagát adta érettem." (Galata 2:20.)
Amikor a Golgota alapján megtagadjuk énünk irányítási
jogát, akkor megszabadulhatunk az én megkötöző hatalmától. Az énnek
tehát nem azért kell a Keresztre mennie, hogy elpusztuljon, hanem azért, hogy
feladja jogtalan kormányzási igényét.
Hogyan
kell tehát alkalmaznunk a Keresztet erre a helyzetre?
1. Kell történnie egy lemondásnak, amikor
teljesen megtagadjuk az ént, mint
érzelmeink célját és életünk irányító központját. Az
ént nekünk kell megfosztani trónjától, mert mi adtuk neki az uralmat.
Ezt világosan látnunk kell. Krisztusnak a kereszten
elvégzett műve nélkül nem győzhetnénk le az én fegyverzetét (vagyis az önzést)
és nem szabadulhatnánk meg annak megtévesztő, alattomos hatalmából. Akaratunk
hozzájárulása nélkül azonban a Golgota győzelme ránk vonatkozóan hatástalan
marad.
2. Ezután el kell ismernünk,
magunkévá kell tennünk a Golgota művét, hogy megszabaduljunk és elbánhassunk a
természetünkbe beivódott önzéssel.
Ez talán a Kereszt művének új
távlatát nyitja meg előtted. És most arról, amit már tudunk, térjünk át arra,
amit még nem ismerünk! Amikor bűnünkkel és bűnösségünkkel a Kereszthez jövünk,
felismerjük, hogy mi teljesen képtelenek vagyunk azzal elbánni, de azt is
felismerjük, hogy Jézus a kereszten valójában már bűnösségünkkel és bűnünkkel is
elbánt. Feladjuk tehát ezeket a terheket és egyszerű bizalommal elfogadjuk
Jézus bocsánatát és tisztító munkáját. Mit veszünk észre ekkor? Azt, hogy ez
működik! A Kereszt tiszta lelkiismeretet ad nekem. Felszabadultam a kárhoztatás
alól és a bűn szolgaságba döntő hatalma összetört az életemben.
Értsd meg, hogy a Kereszt ugyanúgy
elbánik a bűn gyökerével is, az alapvető önzéssel. Nem szakíthatom ki magamat
az én-központúságból. A Kereszt szabadít meg engem. Ugyanúgy fogadom el ezt a
szabadságot, ahogyan a bűn és bűnösség alóli felszabadulást is elfogadtam.
A Szent Szellem munkája is kétrétű:
Először is, Ő képesít minket arra, hogy Jézust
Urunkká tegyük. Ezt egyedül Ő végezheti el, mert az Ő szolgálatának
központja Jézus dicsőítése és annak kijelentése, hogy Jézus természetének
szerves része az Ő Úr volta. Szívemben a trón nem maradhat üres. Isten azért
teremtette, hogy elfoglalják. A Szent Szellem segítségével ráébredek, hogy az
Úr Jézus Krisztusnak kell azt elfoglalnia.
Másodszor, a Szellem önti ki Isten szeretetét a
szívünkbe.
Eljutunk az Istenséggel való szeretet-élet-dicsőség kapcsolat áramlásába, amire
teremttettünk is. Az Isten iránti szeretet és Isten szeretete özönlik át
énünkön Istenhez és másokhoz. Most már nem szükségből, hanem a teljességből
fakadóan tudunk szeretni. Most azért van szükségünk mások szeretésére, hogy
lecsapoljuk Istennek szívünkben lévő szeretetét és nem azért, hogy
szeretetszükségünket megszerezzük.
Amikor azoknak a bizonyságtételét
olvassuk, akik eljutottak önmaguk trónfosztásáig, ennek elkerülhetetlen és
mindig azonos következménye ragad meg minket legjobban: az isteni szeretet
kiáradása; a szereteté mint égő valóságé, néha elsöprő mértékben. Szeretet,
amit nemcsak fejünkkel hiszünk, hanem egész lényünkkel megtapasztalunk.
Úgy tűnik, Isten nem elégszik meg
azzal, ha csak hitünk által kapja meg szeretetünket. Folyton azt a parancsot
kapjuk, hogy szeressük Őt teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel, teljes
elménkkel és minden erőnkkel. Miért? Mert Isten ezt tapasztalni akarja. Meg
vagyok győződve, hogy Isten ugyanúgy nem akarja, hogy csak hit által vegyük el
az Ő szeretetét. Azt akarja, hogy lényünk minden részével éljük át azt.
Akkor miért nem tapasztaljuk
gyakrabban? Ennek több oka lehet, de a legáltalánosabb az, hogy énünk még
mindig útban van, cél akar lenni, önmaga ura akar lenni és maradni. Isten, az Ő
irántunk való kegyelméből és odafigyeléséből ezt nem engedi. Távolítsd el az
ént a trónteremből, helyezd a szolgák szállására, ahova tartozik és akkor az
lesz belőle, amire pont megfelel: csatorna, amin az isteni szeretet végtelen
áramlásban folyik keresztül. Mivel ekkor már tiszták szívünk indítékai, Jézus
valóban az Úr lesz életünkben. Jézus korábbi "egyszer igen, egyszer
nem" uralma valójában egyáltalán nem is volt uralom, mert tudatos
szándékaink ellenére az én ült a trónon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

