A Westminster apátság déli kórusfolyosójának falán egy kőtábla függ John és Charles Wesley emlékére. A felirata így szól: „Isten eltemeti a munkásait, de a munkáját tovább folytatja.” A Wesley fivérek élete olyan volt Isten kezében, mint a gyorsítórakéták. A két Wesley sok nemzedék óta halott, de Isten örök királysága tovább halad előre, és ebben az isteni kezdeményezésben betöltött kicsiny szerepük értékessé és jelentőségteljessé teszi életüket. Halála előtt Pál ezt mondta Timótheusnak: „Én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott” (2Timótheus 4:6). Pál feláldozhatónak tartotta az életét az evangéliumért. Mint italáldozatot kiöntik majd, és elhasznált gyorsítórakétaként leválik az élete – de nem anélkül, hogy valami örökkévaló jelentőségű dolgot tett volna. Halandó és véges életével elősegítette Isten örök királyságát. Ennek a tudata pedig Pált teljes megelégedettséggel töltötte el. Az igazság az, hogy mindenki elhasználja az életét, és elégeti a neki adatott véges mennyiségű üzemanyagot, mégis oly sokan alig foglalkoznak a gondolattal, hogy miért is élnek. Barátom, hadd kérdezzem meg tőled: te miért élsz? Az életed mennyit fog nyomni a latban? Mit hajtasz előre az időddel, az energiáddal, a pénzeddel és a szenvedélyeddel? Jézus ezt mondta: „Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az életét Énértem és az evangéliumért, az megtalálja azt” (Márk 8:35). Ha tényleg és igazán azt akarod, hogy számítson valamit az életed, ezt csak egyféleképp valósíthatod meg: el kell hajítanod magadtól! És először is az Ő szolgálatába kell beledobnod az életedet, aki életet adott neked.
Azért mentett meg, hogy szolgálj
„Mit tennél, ha megkímélném az életedet?” – így hangzott Cirusz perzsa királynak egy Kagular nevű lázadó törzsfőhöz intézett kérdése, akit az uralkodó foglyul ejtett, és kivégzés előtt állt. Kagular így felelt: „Király, életem végéig szolgálnálak.” Hajlamosak lennénk úgy tekinteni Kagular hűségnyilatkozatát, mint ami csupán egy józan ajánlat volt a király könyörületes megbocsátásáért cserébe, semmi több. Kagular felismerte, hogy ha a király megkegyelmezne az életének, akkor adósa lenne, ezért kötelessége lenne, hogy szolgálja őt. A Róma 1:14,15-ben Pál ezt mondta: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok. Azért ami rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni.” Tudod, a vallási elit hagyományosan úgy gondolkodott Pál idejében, hogy – mivel ők Isten választott népe – a pogányoknak nyújtott bármilyen szolgálat nagylelkű alamizsna lenne olyan emberek számára, akik nem méltóak arra. Pál azonban úgy látta magát, mint aki Isten hatalmas irgalmában részesült, és ez őt minden embernek adósává tette. Az, hogy hirdeti az örömhírt a pogányoknak, számára nem valamiféle könyörületes leereszkedés volt, hanem az egyetlen helyes válasz, amit Isten bámulatos kegyelmére és irgalmára adhatott. Pál megértette: őt azért mentették meg, hogy szolgáljon. Pál azzal folytatta, hogy megmondta a rómaiaknak: élő áldozatként nekik is át kell adniuk magukat Istennek, és azután hozzátette: „amely a ti ésszerű szolgálatotok” (Róma 12:1). Más szavakkal, ez nem valami nagylelkű szívesség, amit Istenért teszel. Ő megvásárolt és megváltott téged az Ő Fiának vérén. Megszabadított a bűntől és a köteléktől. Mennyei helyeken minden szellemi áldással megáldott téged Krisztusban. Mindannak fényében, amit érted cselekedett, a viszonzásul tett szolgálatod egyszerűen csak „ésszerű.” Azért mentett meg, hogy szolgálj.
Szeretettől késztetve
„Kicsoda hozna nekem vizet innom a betlehemi kútból, mely a kapu előtt van?” – sóhajtotta Dávid király (2Sámuel 23:15). Amikor három katona véletlenül meghallotta vágyakozó tűnődését, a kardjukért nyúltak, és eltűntek az éjszakában. Nem kaptak parancsot a cselekvésre, és nem volt kötelességük megtenni; csakhogy hajtotta őket valami erő, amely minden kötelezettségnél sürgetőbb: a királyuk iránti szeretet. Ez késztette őket arra, hogy áttörjenek a filiszteusok táborán, vizet húzzanak a kútból, és elhozzák Dávidnak.
