Lengyelországban, Wislában szolgáltunk egy ifjúsági táborban. John Edwards és Robert Ferguson kísért el engem erre az útra, mindketten Angliából jöttek. Öt fiatalember egy napos késéssel érkezett meg a konferenciára, éppen ebédidőben. Úgy intéztük, hogy a mi asztalunkhoz kerüljenek a tolmáccsal együtt. Egyikük sem beszélt angolul, mi pedig nem beszéltünk lengyelül.
Miután mind az öten jelezték, hogy szabadításra van szükségük, úgy döntöttünk, hogy ott rögtön szolgálunk feléjük. Miközben folyt a szabadítás, az egyik fiatalember, akár az angolna, fürgén lesiklott a székéről, és bebújt az asztal alá. Robert bemászott utána az asztal alá, és továbbra is azt parancsolta a démonoknak, hogy távozzanak. Egyszer csak Robert feje kibukkant az asztal alól, és izgatottan, angol akcentussal, azt mondta:
- Ez a fickó angolul szid engem!
A fiatalember egy szót sem beszélt angolul, a démon azonban annál jobban!
A SZEMINÁRIUMON HAMIS DOKTRÍNÁT TANULT
1975-ben, egy évvel a Disznók a szalonban című könyvem megjelenése után Ida Mae-vel együtt meghívtak bennünket, hogy tartsunk előadást a szabadításról a Pittsburgh Karizmatikus Konferencián, amelyet a Duquesne Egyetem kampuszán tartottak. Az esti szolgálaton résztvevők száma elérte a nyolcezer főt, ezért Ida Mae-t és engem felkértek arra, hogy szolgáljunk azok felé, aki szeretnének megtérni, Szent Szellem keresztséget venni vagy szabadításra van szükségük.
Az utolsó sorban álló, aki a szolgálatra várt, papi gallért viselt. Anglikán pap volt. Azt mondta, hogy a másik szolgáló hozzánk irányította, mert olyan jellegű problémája van. Miután elmondta, mit szeretne, ha Isten cselekedne az életében, mi azt mondtuk, hogy akkor szabadulásra van szüksége. Nem igazán volt ismerős számára a szabadítás fogalma. Egyszerűen fogalmazva elmondtuk neki, hogy démonokat űzünk.
- Én nem hiszek a démonokban! – tiltakozott. – Én szemináriumba jártam, és nekünk azt tanították, hogy amikor Jézus a démonokról beszélt, csak azért tette, hogy alkalmazkodjon az emberek hitvilágához.
Arra kértük, engedje meg, hogy megszólítsuk a démonokat. Ha nincs benne démon, nem történik semmi, de van benne, akkor az ki fog jönni. Annyira szüksége volt a segítségünkre, hogy elfogadta a kérésünket.
Amikor az első démont megcéloztuk, a papot azonnal megragadták a szellemek. Nem tudta mozgatni sem a kezét, sem a lábát, és nem tudott megszólalni. Teljesen olyan volt, mint aki megbénult. Ekkor szólalt meg a hangosbemondó:
- Kérjük, azonnal hagyják el az épületet. Ha valaki öt percen belül nem távozik, itt kell töltenie az éjszakát, mert az épületet bezárjuk. Ismétlem, azonnal hagyja el mindenki az épületet!
Mivel a pap képtelen volt lábra állni, megkértünk néhány férfit, hogy segítsenek kicipelni őt az épületből, keresztül az egész kampuszon, fel a szobájába, ahol lakott. Az őr furcsán nézett minket, ahogyan vonszoltuk az úton, de nem szólt semmit. Talán azt gondolta, hogy szegény fickó csak alaposan leitta magát. Végre eljutottunk a lifthez, és felvittük a hetedik emeletre.
A következő két órában kiadós szabadulásban volt része. Végre szabad volt!
-Mennyi az idő? – kérdezte.
Éjjel egy óra volt.
-Azonnal mennem kell! – kiáltott izgatottan. – Kilencre a templomban kell lennem, és nyolc órás út vár rám. Éppen oda fogok érni. Azt azonban már tudom, mit fogok mondani a gyülekezetnek. Két dolgot tanultam meg ezen a konferencián: megtanultam, hogy Jézus mennyire valós személy, és azt is megtanultam, hogy az ördög is az, és ezt fogom az embereknek elmondani!
Fordította: Berényi Irén
