Bábel görög megfelelője Babilón, a szó jelentése: 'zűrzavar'. A vízözön után Sineár síkságán letelepedett korabeli emberekben született meg Bábel felépítésének terve (lásd Mózes 1. könyve 11. fejezet), amely az önmaga dicsőségét kereső emberi civilizáció első gigantikus vállalkozása volt.
Ádám bukásától a vízözönig az emberek hatalmát nem korlátozta sem az államhatalom, sem isteni törvény. Az ember önmaga volt a hatalom, rendelkezett saját magával, azt csinált, amit akart és tudott.
Az ember korlátlan szabadságát a bűn és a gonosz szolgálatára használta (lásd Mózes 1. könyve 6. fejezet), aminek eredménye az lett, hogy az emberiség Noé családja kivételével gonosz szellemi lények rabságába került. A vízözönt túlélő és a közvetlenül utána született emberek élettapasztalata a pusztulás lehetőségével is gazdagodott Noé kortársaiéhoz képest. Ezért a bábeli összefogásban az Isten Igéjébe vetett hit helyett a félelem játszotta az irányító szerepet. Féltek, hogy elszakadnak egymástól, és szétszélednek a földön.
Tehát a földre már nem úgy tekintettek, mint Isten által teremtett barátságos otthonra, hanem mint olyan valóságra, amely életüket, boldogulásukat veszélyezteti, akadályozza. Minden bizonnyal a félelem volt a fő oka annak, hogy nyíltan szembehelyezkedtek Isten Igéjével, amely így szólt: „Töltsétek be a földet!" (Mózes 1. könyve 9:1) Az emberek nagyfokú félelmét látszik igazolni a Sineár kifejezés egyik jelentése is: 'oroszlánok földje'. Közvetlenül a vízözön után Isten az állatokba helyezte az emberektől való félelmet (uo. 9:2). A Sineár síkságán elkezdett emberi alkotás viszont ennek már a fordítottját látszik mutatni.
A bábeli torony az Isten Igéjét kiszorító és megvető emberi szövetséget, egységet is jelképezi. Kezdetben Bábel népe egy etnikum volt, egy volt a nyelve, s egyféleképpen beszélt (uo. 11:1). Egységük ereje miatt gondolhatták azt, hogy a természetes feltételek, az emberi erő, tehetség és tudás az Istennel való közösség és a Vele való egység nélkül is elégségesek lesznek ahhoz, hogy céljaikat, létérdekeiket érvényesítsék és megvalósítsák a földön. Az Isten valóságos jelenlétét kizáró emberi összefogás, egyesülés szorgalmazásának attitűdje közel ötezer éve a babiloni valóság tartós vonása maradt.
Ez az igeellenes kollektivizmus a történelem során újra és újra felbukkan, és mozgalmak, szervezetek, rendszerek működésének fő mozgatóerejévé válik. Hol vallási, hol nemzeti egységet tűz zászlajára, máskor például a proletárok egyesülését, majd (ennek zűrzavarba fulladása után) az európai vagy világunió formájában kap különböző helyi, illetve nemzetközi fórumokon hangot ez a babilóni program a mindenkori érdekeknek megfelelően. A babilóni szellem elhomályosítja a hamis egységet szorgalmazók előtt azt a nyilvánvaló történelmi tényt, hogy a megváltó Istennel való egység hiánya miatt az emberi szövetségek, összefogások és erőlködések végeredménye a kezdeti, átmenetileg sikeres építkezés után mindeddig a zűrzavar és a szétesés volt. Valóban új világot csakis az élő Istennel, Jézus Krisztus által képes építeni az ember. A Názáreti Jézus nélküli, újnak titulált világok tervezetei és kísérletei valójában az Isten által megítélt ősi Bábel megmentését, helyreállítását tűzték és tűzik célul maguk elé.
A bábeli akaratnak egy másik tanulsága az, hogy a földön véglegesen berendezkedni akaró ember az embercentrikus civilizáció építésével saját neme felemelkedése helyett az emberiség történelmi hanyatlásának, sanyarú sorsának okozója, és végső soron önmaga kárhozatba taszítója is. Az égig érő torony az Isten ellen lázadó, a mennyei otthont semmibe vevő, a látható világba foggal-körömmel kapaszkodó, önmagát és helyét kereső, a saját sorsát irányítani szándékozó, valamint emberi mivoltát a teremtő Isten fölé magasztaló teremtmény halálos tévútjainak mementója. Az ember Istentől kapott feladata az, hogy olyan házat (hajlékot) építsen fel a földön, amelyben az élő Isten dicsősége az emberekkel együtt tud lakozni.
Egyébként a bábeli toronyépítés pontosan azt eredményezte, amit az építők nagyszabású alkotásukkal mindenképpen szerettek volna elkerülni: a földön való szétszóratást, az egymással való meghasonlást. Rengeteg energiát, pénzt, időt, fájdalmas csalódást takaríthatna meg az emberiség ma is, ha a modern Babilont felépíteni akarók figyelmesen tanulmányoznák az eddigi, ilyen célú kísérletek végkimenetelét. Az Isten Igéjét kizáró emberek által kitalált politikai, vallási rendszerek végeredménye mindig az, amit a tervezők, szervezők, végrehajtók a leginkább szerettek volna kiiktatni az emberiség sorsából. Az evolucionista ember- és történelemszemlélettel szemben a Szentírás ábrázolásában - miközben a történelmi események ugyan bizonyos célok felé haladnak előre - az Istentől elszakadt ember természetében, cselekedeteinek motívumaiban és belső szellemi, lelki magatartásában a történelem során nincs semmi fejlődés, sőt tényleges pozitív változás sem. A megváltást semmibe vevő ember a szellemi, erkölcsi fejlődés hiánya miatt kísérli meg szinte minden korszakban a bábeli szisztéma megvalósítását a földön.
Forrás: Új Exodus Magazin
