Habakuk könyve 1. részének 10. versszaka szerint a káldeusok szembehelyezkednek minden nemzetközi jogi alapelvvel és hatalmi realitással: „Kacag ez a királyokon, és a fejedelmek néki nevetség", majd később a 11. versszakban Isten Igéje megvilágítja kegyetlenségének és vakmerőségének okát is: „akinek istene az ő hatalma". Habakuk könyve 2. része 7. és 8. verseiben olvashatjuk a káldeusok ítéletét, amely nemzetközi katonai haderő támadása által teljesedik be:
"...avagy nem támadnak-e hirtelen, akik téged mardossanak, és nem serkennek-e fel, akik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik. Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, s az országok, városok és minden bennük lakozó ellen való erőszaktételért."
Babilon szellemének a világban való jelenlétét, működését nagyon sok negatívum jelzi, többek között például az antiszemitizmus, az lzrael- és az evangéliumi keresztény-ellenesség. Az eszkatológiai eseményeknek egyik sajátossága az, hogy az egyház helyreállításával és Jézus Krisztus visszajövetelére való felkészülésével párhuzamosan halad Izrael Isten üdvtervébe történő visszavételének az előkészítése és az Isten tervét meghiúsítani szándékozó végső Babilón kialakulása. Az elmúlt évtizedekben az egyház világméretű növekedésen, fejlődésen ment keresztül, és egyre hitelesebben képviseli azokat a bibliai szellemi, erkölcsi értékeket, amelyek előfeltételei a Názáreti Jézus Krisztus visszatérésének. Ez a jelenleg zajló keresztény szellemi ébredés nyilvánvalóvá tett két fontos dolgot.
Először is azt, hogy a hívők és egyházaik döntő többségének szükségük van arra, hogy valóságos megtérés, újjászületés által ténylegesen kereszténnyé váljanak. A másik dolog, amit a helyreállított evangéliumi igazságok felszínre hoztak: az a tátongó szakadék az igazi egyház és az evilág között, melyet a névleges, szekularizálódott kereszténység megalkuvások, hitehagyások sorozatával fedett le, s amelyek miatt az újjászületett, Szent Szellem erejével betöltekezett egyháznak különféle vallási és társadalmi jellegű előítéletekkel kell szembenéznie. A feszültség feloldásához és az egyház természetes társadalmi érintkezéseihez, gyümölcsöző kapcsolataihoz szükséges egyrészt a keresztények hatékony közbenjáró imája, a krisztusi szeretet jó cselekedetek által történő kifejezése a világ felé, másrészt fontos lenne az, hogy a világiak és a tradicionális egyházak revízió alá helyezzék a kereszténységre vonatkozó képeiket, fogalmaikat. Ez azt eredményezhetné, hogy nagyobb toleranciával, érzékenységgel viszonyulnának az evangéliumi keresztények különállásához és hitéletük sajátosságaihoz.
Az evangéliumi kereszténység világgal szembeni panaszának fő oka, hogy a megváltást elutasító emberiség vezetői mind ez ideig csak olyan rendszerekbe, világnézetekbe szorították be az országokat, népeket, amelyek Jézus Krisztus megváltásának tagadására, vagy legjobb esetben is eme örvendetes történelmi tény elhomályosítását szolgáló, keresztény színezetű vallási ideológiákra épültek. Ezért az evilág arculatát alkotó és alakító különféle társadalmi, politikai, gazdasági stb. folyamatok - a megváltás történelmi eseménye ellenére - a Krisztus születése óta eltelt közel két évezredben is pogány forrásokból indultak ki. Az evangéliumi kereszténység ezt az állítását abban az esetben is fenntartja, ha a világi szervezetek (állam, kormány, parlament stb.) formálisan kötődni kívánnak az egyházakhoz, és úgymond a keresztény hitre és erkölcsi világnézetre akarnak támaszkodni, hogy feladatukat megfelelő módon ellássák.
A Szentírás szerint a „világ a gonoszságban vesztegel" (János 1. levele 5:19), és jelenlegi állapota nem a megváltás tényét cáfolja, hanem a Názáreti Jézus Krisztussal kapcsolatos tragikus tévedését bizonyítja. Jézus Krisztus tanítványai ezért tesznek különleges hangsúlyt az utolsó időben a Máté evangéliuma 28:19-20 versszakaiban írtak megvalósítására: „Elmemén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
Úgy tűnik, újra az állam és egyház, hit és agnoszticizmus, bűn és igazság közötti határok összemosásának és az ezek közötti választóvonalak kiiktatásának korában élünk. A narkotikus, alaktalan ködbe vesző miliőben sokak előtt újra halálos bűnnek tűnik a hívők azon állítása, hogy az egész világnak az üdvössége Jézus Krisztusban van, és senki másban nincsen kegyelem, sem üdvösség az ember számára. A Jézus Krisztusba vetett hit markáns határvonal, amelyet Isten épített ki a történelemben Babilon és Isten városa között.
Az evilág válságát az teszi megoldhatatlanná, hogy Isten Jézus Krisztusban mindenki számára megszerzett üdvösségét a lázadó világ megtagadja, vagy azt más valakiben, valamiben véli megtalálni. A Szentírásban rögzített, kinyilatkoztatott igazságok az ember nyomorúságára Isten tökéletes akarata szerint adnak választ. Ezzel szemben az emberi kísérletek - akár világi, akár vallási formában fogalmazódtak is meg - az ember bukását és annak súlyos következményeit csak arra tudják használni, hogy az Isten igaz megoldásával szemben ható emberi messianisztikus teóriákat, vallási és világi rendszereket életben tartsák. A Biblia szerint a végső idők világa az Isten elleni makacs lázadását vallásos szokásokkal és tradíciók ápolásával is álcázni fogja. E kor egyik uralkodó ereje: Babilón szelleme.
Forrás: Új Exodus Magazin
