Az őszi bibliai ünnepek – az évkezdetet jelentő kürtzengés ünnepe, a bűnbánati engesztelés napja, és az örömteli sátrak ünnepe – jeles napok, nem csak a zsidóság, hanem a kereszténység számára. Hogy miért, arról a téma két jeles tudósát, Dr. Hack Márta hebraistát és Dr. Ruff Tibor filozófus-teológust kérdeztük.
Mindketten több inspiratív cikket írtatok már a bibliai ünnepekről a Hetekbe, és régóta figyelemmel kíséritek azt is, hogyan hatnak ezek a kiemelt napok a keresztény világban is. Hogy látjátok, növekszik az érdeklődés a zsidó világon kívül is például az őszi ünnepek iránt?
- Hack Márta: Egyértelműen növekszik az érdeklődés. Évszázadokon át teljesen elhomályosult a zsidó naptár és a zsidó ünnepek jelentősége a keresztény egyházban. Legfeljebb a nyugati hagyományban, a mise liturgiájában maradt fenn némi nyoma ennek, amelyben a Dies Irae (A harag napja) kezdetű rész utal az eljövendő ítéletre, amiben a Rós Hasana, az év kezdetét jelző emlékeztető kürtzengés emlékképe jelenik meg. Ezt azonban már régóta univerzálisan, az emberiség örök ítéletére értelmezték, nem mint valamilyen konkrét helyen, a nemzetek között lezajló ítéletként. Ez a változás egy folyamat volt, nem egyszerre zajlott le, így például a niceai zsinatig még sok helyen a húsvétot a zsidó pászka ünnephez igazították, de miután szétvált a keresztény naptár és a zsidó időszámítás a liturgiában, az utóbbi jelentősége szinte teljesen feledésbe merült. Napjainkban azonban az evangéliumi kereszténység kezdi újra felfedezni a jelentőségét annak, hogy a zsidóság kezd visszatérni a történelem színpadára, és ezáltal a zsidó ünnepek spirituális jelentősége is újra megelevenedik a hívő keresztények számára. A kereszténység az utóbbi bő száz évben újra felismerte, hogy Izrael naptára valójában prófétai naptár, és ez a tény kezd tömegméretekben ismertté válni. Ez a felismerés a keresztény teológiát is megújította, hiszen egyértelmű referenciává vált a jövőre vonatkozó próféciák értelmezésében.
Volt valamilyen konkrét oka annak, hogy a hagyományos keresztény irányzatok elszakadtak a zsidó ünnepektől?
-Ruff Tibor: Feltétlenül, és nem is egy oka volt. A történelmi kereszténység több, egymást megtámogató teológiai elméletből álló rendszert hozott létre, pont az említett niceai zsinat után. Az egyik állításuk az volt, hogy a messiási birodalom az egyházon keresztül valósult meg, és ez már el is kezdődött. Izrael ebbe nem fért bele. Ezt a posztmillenizmust és a helyettesítési teológiát csak úgy lehetett alátámasztani, hogy az összes Izraelre vonatkozó próféciát allegorikusan átértelmezték az egyházra. Mindez ideológiai alapjául szolgált az állam és az egyház összekapcsolásához, mondván, ha a messiási birodalom már elkezdődött, akkor ebben az egyháznak jogában áll az államhatalmat használni a hit terjesztése érdekében is. Ez tehát egy sok teológiai elemből álló konstrukció, amely mátrixban egyik pillér sem áll meg a másik nélkül. Együtt viszont egy olyan új bibliaértelmezés hoztak létre, ami a Biblia eredeti szövegétől valójában idegen. Ez Izrael üdvtörténeti funkcióját gyakorlatilag teljesen befejezettnek nyilvánította, és kizárta Izraelt a további üdvtörténetből. A zsidó ünnepek háttérbe szorultak, sőt az ókeresztény korból már ismerünk olyan iratokat, amelyekben a keresztények egyenesen varázslásnak minősítik a zsidó ünnepek megtartását. De még az enyhébb, későbbi álláspont is úgy szól, hogy ezekre nincs szükség már, illetve, aki keresztényként ezeknek az ünnepeknek bármi jelentőséget tulajdonít, az eretnekséget követ el. Ez a teológiai konstrukció 1000 éven át töretlenül fennállt, de utána is a klasszikus protestantizmus mindkét – evangélikus és református – ága egyaránt átvette ezt. Ezért a történelmi kereszténységnek mind a mai napig ez a hivatalos álláspontja, bár a protestáns egyházakban erős „fellazulást” lehet érzékelni.
Ez a „fellazulás” vagy visszatérési vágy mennyiben köszönhető a karizmatikus kereszténységnek?
-Ruff Tibor: Feltétlenül van összefüggés, hiszen a kálvinizmus és arra épülő újprotestáns irányzatok sem zárt rendszerek. Azt vallják, hogy ha a jövőben bármilyen új igazságot felismernek és arról meggyőződnek, azt követni is fogják. Ez ad egy ajtót a teológia revideálásához. Valamilyen szinten ez a katolikus egyházban is megkezdődött, még ha ez egy későn érkezett felülvizsgálata is a korábbi tanításoknak. Náluk viszont az a probléma, hogy amennyiben feladják az erre vonatkozó egész rendszert, akkor szinte az egész katolikus doktrínát mindenestől fel kell adni. Ez azt jelentené, hogy visszamenőleg számos pápa mégis tévedhetőnek minősülne, csakúgy mint sok katolikus zsinati határozat. Kérdés, hogy ezt megengedheti-e magának a katolikus egyház?
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
