Jézus azt mondja:
„Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8:34-36)
Ezek a szavak megismétlik a gyümölcsfa példájában található igazságot. Ha valaki életvitelszerűen vétkezik, az bizonyíték arra, hogy még mindig a bűn rabszolgája. Nem fiú, hiszen a valódi természete nem változott. Talán azt gondolja magáról, hogy szabad, mert elmondta a bűnösök imáját, azonban nem mondott le önként a személyes „jogairól” annak érdekében, hogy követhesse Jézust. Még mindig meg akarja tartani a szabadságát (ami csupán egy hamisítvány), az üdvösség előnyeivel együtt. De mindkettőt nem kaphatjuk meg!
Lehet, hogy ezek az emberek örömmel, izgalommal és lelkesedéssel indulnak el, miután átélték az "újjászületést", hiszen minden friss és új. Végül azonban meg fog nyilvánulni megváltozatlan természetük - de keresztény körökben fog megnyilvánulni, evangéliumi nyelvezettel és életstílussal álcázva. Ezért ennyire félrevezető ez a jelenség. Az Újszövetség azonban kifejezetten figyelmeztet erre a fajta megtévesztésre.
Pál azt írja: „Az utolsó napokban nagyon nehéz lesz kereszténynek lenni." (2Timótheus 3:1, az angol fordítás alapján). Az utolsó napokban élünk. Ez nem kérdéses, minden prófétai igerész azt mutatja, hogy Jézus hamarosan visszatér. Pál a mi korunkat látta előre, mint olyan időszakot, amikor a legnehezebb lesz kereszténynek lenni.
Más fordítások olyan szavakat használnak napjaink leírására, mint veszélyes és rettenetes. Miért lehet ez? Ha megvizsgáljuk Pál napjait, látjuk, hogy hatalmas ellenállással találkozott. Harminckilenc ütést kapott a hátára öt különböző alkalommal, amikor megkorbácsolták. Három ízben bottal verték meg. Egyszer megkövezték, és éveket töltött börtönben. Nagyfokú üldözéssel találkozott, akárhová is ment. Mégis azt mondja, hogy a mi időnkben nehezebb lesz kereszténynek lenni. Miért? Pál az okot is leírja:
"Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kétkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." (2Timótheus 3:2-4)
Ha megvizsgálod ezt az állítást, talán azon tűnődsz, mire próbál kilyukadni Pál. Miben különbözik ez a lista attól az időszaktól, amelyben ő élt? Abban a társadalomban is ugyanezek jellemezték az embereket. Magukat szerették, és a pénzt. Tisztátalanok voltak, nem bocsátottak meg, és hasonlók. Sőt, Péter azt mondta Pünkösd napján: „Tartsátok távol magatokat ettől az aljas (romlott, gonosz, igazságtalan) nemzedéktől!” (ApCsel 2:40b)
Tehát miért a mi, ugyanezekkel a jellemvonásokkal bíró generációnkat választotta Pál, mint olyan időt, amikor a legnehezebb kereszténynek lenni? Pál így folytatja, megadva az okot: „Mert [bár] hordozzák az istenfélelem (igaz hit) formáját, megtagadják, elutasítják, és el vannak idegenedve annak erejétől (magatartásuk meghazudtolja hitvallásuk valódiságát) (2Timótheus 3:5). Egy másik fordítás szerint „kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”.
Más fordítások olyan szavakat használnak napjaink leírására, mint veszélyes és rettenetes. Miért lehet ez? Ha megvizsgáljuk Pál napjait, látjuk, hogy hatalmas ellenállással találkozott. Harminckilenc ütést kapott a hátára öt különböző alkalommal, amikor megkorbácsolták. Három ízben bottal verték meg. Egyszer megkövezték, és éveket töltött börtönben. Nagyfokú üldözéssel találkozott, akárhová is ment. Mégis azt mondja, hogy a mi időnkben nehezebb lesz kereszténynek lenni. Miért? Pál az okot is leírja:
"Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kétkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői." (2Timótheus 3:2-4)
Ha megvizsgálod ezt az állítást, talán azon tűnődsz, mire próbál kilyukadni Pál. Miben különbözik ez a lista attól az időszaktól, amelyben ő élt? Abban a társadalomban is ugyanezek jellemezték az embereket. Magukat szerették, és a pénzt. Tisztátalanok voltak, nem bocsátottak meg, és hasonlók. Sőt, Péter azt mondta Pünkösd napján: „Tartsátok távol magatokat ettől az aljas (romlott, gonosz, igazságtalan) nemzedéktől!” (ApCsel 2:40b)
Tehát miért a mi, ugyanezekkel a jellemvonásokkal bíró generációnkat választotta Pál, mint olyan időt, amikor a legnehezebb kereszténynek lenni? Pál így folytatja, megadva az okot: „Mert [bár] hordozzák az istenfélelem (igaz hit) formáját, megtagadják, elutasítják, és el vannak idegenedve annak erejétől (magatartásuk meghazudtolja hitvallásuk valódiságát) (2Timótheus 3:5). Egy másik fordítás szerint „kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”.
Tehát most már látjuk, mi teszi nehézzé a keresztény létet a mi nemzedékünkben. Sokan lesznek olyanok (az Újszövetségben egyéb utalások is találhatók ezzel kapcsolatban), akik azt vallják, hogy keresztények, újjászülettek vagy megtértek, de nem fogják megengedni, hogy a kereszt elpusztítsa önmaguk körül forgó életvitelüket. Nem fogják meghozni azt a döntést, hogy feladják minden saját jogukat és testi vágyukat, hogy követhessék Jézust. Őszintén hiszik majd, hogy Jézus a Megváltójuk, de csupán azokért teremtenek vele kapcsolatot, amiket Ő megtehet értük és nem a saját Személyéért.
Ez nem más, mint amikor egy nő a pénzéért megy hozzá egy férfihez. Talán szeretetből megy hozzá, de ez a szeretet helytelen indítékból fakad. Hasonló motivációból sokan fogják keresni Jézust: az üdvösség, a közösség, az életben való sikeresség kedvéért, és hogy életük végén a Mennybe jussanak. Őszintén hiszik, hogy Krisztus a Megváltójuk, de sosem fognak lemondani a saját életük irányításáról.
Ez nem más, mint amikor egy nő a pénzéért megy hozzá egy férfihez. Talán szeretetből megy hozzá, de ez a szeretet helytelen indítékból fakad. Hasonló motivációból sokan fogják keresni Jézust: az üdvösség, a közösség, az életben való sikeresség kedvéért, és hogy életük végén a Mennybe jussanak. Őszintén hiszik, hogy Krisztus a Megváltójuk, de sosem fognak lemondani a saját életük irányításáról.
Pál folytatja, hogy ezek a „hívők” „mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” (7. vers). Járnak az istentiszteletre, a házi-csoportokba és más összejövetelekre, hallják Isten Igéjét, mégsem változnak meg.
