E két, egymásnak több évezred óta ellentmondó és egymás ellen harcoló történelmi és szellemi realitás: Babilón és az Isten városa. Más, újszövetségi névvel: a "parázna asszony" és "Krisztus menyasszonya". E két "város" Ádám teremtésétől fogva folyamatosan jelen van a világeseményekben, hogy a népek, országok, birodalmak sorsát sátáni, illetve isteni végcélok irányába terelje. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a Biblia az ember alapvető történelmi sorsfordulóiról is tudósít, és megvilágítja az egész emberiségre kiható szellemi, erkölcsi, világtörténelmi következményeket.
Természetesen a Könyvek Könyvében nem tudományos történetírással találkozunk, hanem elsősorban olyan prófétai történelemszemlélettel, amely előre hírül adja a történelem Urának az ember megváltására vonatkozó tervét, azt közvetíti, és annak történelmi beteljesedéséről hiteles bizonyságot ad. A Szentírásban található történeti leírások, látások másik aspektusa pedig az "evilág istenének", a Sátánnak a történelmi útjával, működésével, valamint az élő Isten ellen lázadó embertömeg sorsával és tragikus végső bukásával kapcsolatos.
A próféták üzenete a Szent Szellem kijelentéséből származott; konkrét történelmi tapasztalataik csupán a személyes sorsukra voltak befolyással. Az ószövetségi Izrael előtt nyilvánvaló volt, hogy a történelem s a teremtő, ítélő Isten egymástól elválaszthatatlanok, és világosan látta a zsidóság azt is, hogy a Mindenható végső célja a világtörténelemmel minden földi realitás bevonása az örökkévaló Isten jelenlétébe és uralma alá. Ezért Izraelben a prófétai intézmény mindaddig a teokratikus vezető réteghez tartozott, míg Izrael engedelmeskedett a sínai szövetség igéinek. A mózesi törvény fő célja az volt, hogy a Messiás eljövetelére és uralmára felkészítse Jákob fiait.
A bibliai próféciák helyes magyarázatának előfeltétele, hogy tisztában legyünk a prófétai látásmód szellemi törvényével: az örökkévalóság és az idő más dimenziójú valóságok. A Szent Szellem kenetében, a kijelentés vételekor a próféta átlép az időbeliségből az örökkévaló Isten jelenlétébe. Ebben a magasabb rendű dimenzióban, az örökkévaló Szellemben Isten embere az időt egészként szemlélheti és tekintheti át, mert az örökkévalóság - Isten létezési tere és tartozéka - oszthatatlan uralom alatt tartja az idő részeit, a múltat, a jelent és a jövőt. Ezért fordul elő, hogy a próféta a kinyilatkoztatás vételének időpontjától különböző időtávolságba eső történéseket szorosan egymáshoz kapcsol, egymás mellé helyez, és így a próféciában a távoli jövő közel kerül a jelenvaló és a múltbéli eseményekhez.
Gyakorta a kijelentés a „most" és a „lesz" közötti évezredes időtávolságokat átrepüli, sőt a Szentírásban a közeli és távoli jövő bekövetkezendő eseményeit egy képben tárja elénk a próféta. Például a Babilonra vonatkozó ószövetségi jövendölések „beteljesedési időintervalluma" három évezred, de a próféciák gyakran egyetlen fejezetbe vagy versbe vannak sűrítve. Ésaiás próféta kijelentései Júda Babilonból történő visszatérését szorosan összekapcsolják Babilonnak egy távolabbi időpontban bekövetkezendő végső bukásával.
Ha tüzetesebben tanulmányozzuk a Babilon bukásáról szóló prófétai előrejelzéseket, nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy a Szentírás különböző aspektusok szerint definiálja Babilont, és az eltérő tartalmú „Babilonok" bukásai nem azonos történelmi időpontokban következtek, illetve következnek be. Személy szerint az e témával foglalkozó próféciákat úgy értelmezem, hogy a történelmi, politikai Babilon bukását el kell választani a Jelenések könyve 18. részében leírt nagy Babilon végső bukásától.
Forrás: Új Exodus Magazin
